Sikerült befejeznem a Végtelenről, az Istenről szóló negyedik könyvemet, melynek a címe, Párbeszéd a Végtelennel!
Miről szól a könyv? Az imádságról, az Istennel folytatott teremtő párbeszédről, mely az ember legfőbb kincse és méltósága.
Az alábbi elmélkedés szeretne ráhangolni e könyv olvasására!

Napjaink történéseit  sokan hajlamosak a Jelenések könyvének apokaliptikus eseményeihez hasonlítani és kérdezgetik kétségbeesetten, hogy itt a világ vége?

A történelem lapjait forgatva azt láthatjuk, hogy nagyon sok szörnyű dolog történt az elmúlt évezredek során. Az emberi balgaság, kapzsiság, hatalomvágy, véres kegyetlenség sajnos újból és újból elképzelhetetlen intenzitással felizzott és pusztított. Még a történészek sem tudják számon tartani, hogy hány birodalom omlott ősze hatalmas vérfolyamban, a járványok, a természeti erők hányszor pusztították el az emberiségnek jelentős részét! A múltban is sokszor és sokan úgy érezték, hogy koruk szörnyűségeire, Isten csak a világ azonnali elpusztításával, egy kérlelhetetlen végelszámolással válaszolhat.

A szentírást olvasó ember azt látja, hogy teremtő, megváltó, megszentelő Urunk soha, egy pillanatra sem torpan meg. Nevel, formál, fenyít kemény kézzel, de hátat nem fordít nekünk, világunkat nem törli el bármi is történt! Ő jól tudja, hogy mi lakik az emberek szívében, leborul, sír Jeruzsálem falai előtt, de Virágvasárnapján mégis bevonul szeretett városába. Nagycsütörtök, Nagypéntek összeroppantja, de Húsvét hajnalán a nap újból felkel, és Jézus Krisztus csodálatos álmát -az Isten országát-, a vele partnerséget vállalókkal tovább építi. Párbeszédet kezd az emmauszi tanítványokkal. Olyan szépen beszél velük, hogy ők maguk azt mondják, hogy: "lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt". Az egész éjjel halászó, átfázott, kiábrándult apostolainak tüzet gyújt a Galileai-tenger partján és halat süt. Pétertől megkérdezi szelíden: "Szeretsz te engem?" És az alázatos igenre: "Uram te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged!" Nem hezitál, hanem töretlen bizalommal mondja Péternek: "menj legeltesd juhaimat!" Jézus bizonytalankodás nélkül folytatja a világot tovább teremtő csodálatos szép művét az emberekkel. A párbeszéd, az imádság istenének a célja felemelni, elvezetni az emberiséget önmagával, a Szentháromsággal való személyes, boldog életközösségbe. Van ennél szebb álom ezen a földön?

Tagadhatatlan, hogy hihetetlenül sok nehézség, gond volt és van jelenleg is az egyes emberek, de az emberiség nagy családjának az életében. Sajnos a legjobbak is sokszor a világ gondjait látva, a mérhetetlen, előttünk tornyosuló problémák elöl, mint a gyermekek visszahúzódnának, és szemüket behunyva, Istenre bíznák a munkát, a feladatokat. Valljuk be őszintén, sokszor jól jönne egy világvége! Mi szépen hátradőlnénk és Isten ahogy tudja, ítélkezve, csodákat téve oldja meg gondjainkat, vegye le vállunkról az átláthatatlan, kusza, sokszor sajnos önmagunk által kreált terheket, és szépen vezessen be bennünket, -álmélkodó gyermekeit-, egy frissen készített, minden szempontból pontra tett mennyek országába. Attól félek, hogy a mindmáig munkálkodó Isten nem fog bennünket e félkész világból csak úgy szépen átmenteni egy ropogós, friss, vadonatúj Isten Országába. Ez nem vallna az Ő stílusára! Ő azt szeretné, hogy épülő, szépülő otthonunk minden egyes téglája szépen menjen keresztül a mi kezünkön is.

A Szentírást tanulmányozva azt látjuk, hogy Isten sohasem mondta az emberiségnek, hogy dőlj csak nyugodtan hátra, én majd megoldom a gondjaidat. Noénak az Úr nem épít bárkát és Ábrahám bár hittel igent mondott az Istennek, de őt hosszú vándorlásán nem angyalok hordozták tenyerükön, hanem maga kellett sokszor véresen nehéz útját megtennie. Az Ószövetség nagyjai mind-mind bekapcsolódtak Isten Országának építésébe, verejtékes, kitartó, küzdelmes életükkel. Mózes és népe pusztai vándorlása, a próféták sokszor sírásba torkolló hivatás teljesítése mind-mind arról szól, hogy Isten bár jelen van és segít, de nem oldja meg helyettünk az előttünk álló feladatokat. Tanácsot ad, fürjeket küld, vezeti Dávid parittyakövét, de az ember minden csatáját maga kell bölcsen, verejtékes munkával megvívnia. A megváltás nagy művében, Mária, Szent József, az apostolok, mind-mind hősies helytállással, sokan vértanúi halálukkal veszik ki a részüket. Egészen biztos, hogy Isten nem magányos farkasként akarja a világ sorsát irányítani! Ő minden kor emberét hívja szeretettel, alázattal, hogy partnerségben, imádságban együtt gondolkodva, verejtékes munkával,  váll a váll mellett tovább vigye a világ teremtésének csodálatos művét. Igen, Isten megteremtette nélkülünk a világot, és most velünk a bűnbe esett, de talpra álló ember által akarja a vágyva vágyott Édent felépíteni!

Az ember, az emberiség legfőbb tudása és feladata a párbeszéd a végtelennel. Ez a párbeszédre való készség, képesség az emberi méltóság, a szabad akaratú teremtmény nagysága. Az ember életének a célja ez a párbeszéd a Teremtőjével, egy bölcs, alázatos alkotó, a világot tovább teremtő egymásra figyelés. A Végtelen és a porszem az imádság misztériumában találkozik, és ez az aktív együttlét teremtő erővel bír, általa az ember nemcsak önmagát, hanem környezetét, a világot, amelyben él tovább teremtheti.   Az Istentől elszakadt ember képes felállni és az ajtóban zörgető Istene előtt megnyílni, a Teremtőjével alázatos párbeszédben egy asztalhoz ülni, és a közösen meghozott döntések alapján napról napra e világot, Teremtőnk dicsőségére és a mi saját magunk örömére szépen tovább építeni.

Az Ószövetségben körvonalazódó, de Jézus Krisztus által világoson kimondott álomról, a Mennyek Országáról, vagy ahogyan a Szentírásban sok helyt szerepel, az Isten Országáról sokat kellene beszélnünk. Megvagyok győződve, hogy mind az egymással acsarkodó gazdasági, politikai hatalmasságok, mind a parttalan nihilizmus élvhajhászai, mind a sok nehézségtől, bűntől szinte megdermedt  jóhiszemű emberek számára, a mi urunk Jézus Krisztus csodálatos álma a mindennapi imáinkban kért Isten Országának az eljövetele, annak áldozatos munkával való felépítése, megvalósítása lehet a kivezető út. Ez egy olyan álom, mely képes lenne összefogni, melynek megvalósításáért érdemes áldozatot hozni.

Istennek - még a bűnbeesés előtt megfogalmazott - legelső szava  az emberiséghez: "szaporodjatok, sokasodjatok, és hajtsátok uralmatok alá a földet"! Csodálatos távlat, lassan, szépen, boldog családi életet élve, békés összefogássban megtanulni uralni e szép világ minden Isten adta szellemi, lelki, anyagi ajándékát. Öszinte párbeszédben egyeztetve a Teremtő Istennel kibontakoztatni önmagunkat és  kibontani a föld kincseit,  azokat felhasználva, "uralva" egy olyan világot teremteni, mely lassan, biztosan beletorkol az örökkévalóságba. Isten tervében nem volt halál, a halál a bűn zsoldja, megtört szárnyú repülés! Milyen csodálatos lehetett volna, ha ez a szép álom az eredeti bűnben nem siklott volna félre?! Képzeljük csak el, hol járna az emberiség, ha ellenségeskedés, kegyetlen háborúk nélkül, Teremtőnkkel párbeszéddel, kitartó munkánkkal folyamatosan, nap mint nap bölcs tudósainkra, csodálatos művészeinkre figyelve jártuk volna hosszan az elmúlt évmilliókat? Megspórolhattuk volna a véres forradalmakat, háborúkat, céltalan, parttalan acsarkodásokat, sok-sok csodálatos elme időnap előtti pusztulását, és mindabból az energiából, szellemi, anyagi javakból melyet tönkre tettünk, ma milyen fejlett, szép világunk lehetne?

A teremtés hajnalán, miattunk emberek miatt, ez a párbeszéd megtorpant, ez az eredeti bűn! Elfordultunk, de Teremtőnk a szép álmát nem adta fel, és lelkünk mélyén mi sem adtuk fel, hisz minden fohász igazából erről szól. Kétségbeesett imáinkra a karácsonyi megtestesülés a válasz!  Sajnos ez a párbeszéd nagypéntekbe torkollt. Csodálatosan alakult volna az emberiség élete, ha Virágvasárnapján minden ember elfogadta volna Krisztust megváltójának, ha a szelíd, alázatos hangra felfigyelt volna Heródes, Pilátus, a Főtanács. Nem így történt! Véres Golgota! De, Isten a csodálatos álmát nem adja fel: Teremtőnk számára mindennap Virágvasárnap! Ő újból és újból szeretne bevonulni a mi életünkbe! Töretlenül hiszi, hogy az ember képes Teremtője elé állni és vele alázatos párbeszédben a világ bölcs, szeretetteljes továbbteremtését megtervezni, lépésről-lépésre kivitelezni.

Jézus nem azt akarja, hogy rezignáltan, cinikuson kivonuljunk ebből a világból, mindennek összeomlására fogadva, hanem azt akarja, hogy kemény munkával a világot bölcsen, okosan kibontakoztassuk. A tudósaink szerint a végtelenbe vezető utunknak csak az elején járunk! Én hiszek az emberi elme, és erőfeszítés eddig elért eredményeiben! A megkezdett úton kell, és fogunk is tovább menni, mert a mennyek országa előttünk van és elérhető! Álmodhat ember ennél szebbet? Ma is megdobban a szívünk ha arról olvasunk, a prófétáknál, hogy eljön az az idő mikor a kardokból ekevasat kovácsolnak, a lándzsákból oltókéseket, és ember nem támad emberre ezen a földön... Igen, valljuk be őszintén, hogy vágyva vágyjuk, és lelkünk mélyén hisszük, hogy elérkezik az az idő, mikor a kisgyerek az áspiskígyó fészkében fog játszani, és az oroszlán a báránnyal együtt legel a réten.

Utópia?! Balga álom? A gonosz lélek legnagyobb dobása az, hogy  elhiteti velünk, hogy képtelenek vagyunk egymással, Teremtőnkkel párbeszédet folytatni, bölcsen egyeztetni, és csalás, hazugság nélkül élni. Ő azt szeretné, hogy elfogadjuk életünk szükségszerű velejárójaként a bűnt, a háborúkat, egymás eltaposását! De vajon tényleg ennyire rosszak vagyunk, képtelenek felülemelkedni kicsinyes, önző, balga, rossz szokásainkon, sötét vágyainkon, képtelenek vagyunk megnyugodni és bizalommal összefogni, párbeszédet kezdeni, egy asztalhoz ülni Teremtőnkkel?

Amennyiben saját történelmünket nézzük, valóban megvan az okunk az elkeseredésre, de a múltunkat mélyebben tanulmányozva, felfedezhetjük, az üdvösségünk történetét. Prófétái, szentjei által, - mint a "keljfeljancsi" talpában az ólom darab, - újból és újból talpra rántotta az emberiséget az Isten és tovább vezette e szép, nemes cél felé. Karácsonyi megtestesülése, minden egyes szava, cselekedete, a húsvéti feltámadása, vagy a Szentlélek pünkösdi kiáradása, mind-mind e párbeszédről szól . Isten hiszi, hogy képesek vagyunk felnőni oda, hogy egy asztalhoz ülhessünk. Az elmúlt kétezer év minden szentje, az imában feléje forduló sok-sok millió és millió ember arról tesz tanúságot, hogy Isten Országának az eljövetele, megvalósulása nem utópia. Szent Pál szeretet himnusza, Szent Ágoston csodálatos élete és gondolatai, Szent Benedek és a nyomába elinduló számtalan szerzetes, Szent Ferenc kisebb testvéreivel mind-mind azt bizonyítják, hogy Isten álma nem utópia! Nagy Szent Teréz játszi könnyedséggel folytat párbeszédet az Istennel, akárcsak Lojolai Szent Ignác a lelkigyakorlatos csendjében. Szalézi Szent Ferenc nemcsak maga, hanem egyszerű emberek számára is megtudja nyitni az Istennel való párbeszéd útját, és ezen az úton mind többen és többen haladnak, tízezreket vezet a megtéréshez. Folytathatnánk a végtelen sort, az eszmélődés, a lelkiismeretünk által hozzánk szóló Istennel való párbeszédre való készség mindenütt meglátható. Korunkban   már nemcsak néhány nagy szent titokzatos, magányos útja az ima, hanem mind több és több ember elemi igénye, vágya. Legfőbb kincsünk, melyhez ragazkodunk, a lelkiismereti szabadság, ami nem más, mint egy hatalmas kapu az Végtelennel való személyes  párbeszédre. Gondoljunk csak a nagy ifjúsági találkozókra, Taizére, Medjugoréra, de mi magyarok gondolhatunk Csíksomlyóra is. Isten országa, a Mennyek Országa előttünk van, és a múlt minden bűne sem felejtetheti velünk azt, hogy képesek vagyunk egymás kezét megfogni és lassan, szépen, a felmerülő kérdéseket megoldani.

Nem lehetetlen minden ember asztalára bőséges kenyeret előteremteni a sáros földből, és a tudomány eszközeivel minden józan álmunkat, vágyunkat valóra váltani. Hiszem, hogy Isten aki a nyelvünket teremtette, mind hangosabban fog szólni tudósainkhoz, kik a feléjük nyúló hatalmas partneri kezet megfogják ragadni és csodálatos válaszokat fognak adni a XXI század szorongató kérdéseire.  Hiszek a tudományokban, a művészetekben, az emberi nemes jó szándékban, hiszem, hogy Isten velünk együtt azt a munkát mit elkezdett, valóra fogja váltani. Az ember, a tudása által uralt anyagi eszközeivel ott áll azon az úton melyre Teremtője állította, és ez az út csodálatos, elképzelhetetlen távlatokba nyílik. Imádkozom a bátorság kegyelméért, hogy ne bizonytalanodjanak el a tudósaink, bölcs feltalálóink, mi sodródó porszemei a létnek, hanem merjünk alázatosan, bátran az oly sok hőslelkű lángész, nagy művész, szent által megkezdett úton tovább menni.

Hiszem, hogy a XVI. Benedek pápa által meghirdetett új evangelizáció igenis egy új korszak alapjait rakja le. Hiszem, mert az ember nem lakatlan sziget, mindannyiunkban ott van a végtelen Isten, sürgetve kopog, párbeszédre hív. Csodálatos távlatok várnak ránk, amit Teremtőnk felkínál az nem bóvli, piaci csillogó, értéktelen kacat. Biztos vagyok benne, hogy ki egyszer megtapasztalta ezt a belső fényt, a lelkét gyöngéden átölelő Isten jelenlétét, mindazt a végtelen tisztánlátást, bölcsességet, mit ez a gyógyító tekintet hordoz, az fel fog állni, hogy tehetségéhez mérten szolgálatot vállaljon Isten országának építésében, közös otthonunk létrehozásában. Számomra az a húsz év mit eltöltöttem a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi munkájában, az a sok-sok ezer ember, kik önként, belső indíttatástól megkerestek, hogy munkájukkal vagy szűkös anyagi kereteket átlépve segítsenek a bajban lévő gyermekek táplálásában, ellátásában, bizonyítják, hogy világunkat már nem a jelszavak, nem a reklámok, hanem a lelkiismeretünk által hozzánk szóló Isten irányítja. Persze, még harsognak a hatalmasságok jelszavai, dübörögnek a pénzüket kamatoztatni akaró milliárdosok reklámjai, de az emberek ébredeznek, olyan értékek felé nyújtják ki kezüket, mely engem reménnyel, bizalommal tölt el! Biztos vagyok benne, hogy lassan nem csak a megkeresztelt világ, hanem Jézus Krisztust nem ismerő népek is a Szentháromság által felkínált határtalan távlatokba beleszédülve, tudatosan feladják az egymással való szembenállást, és elkezdik továbbépíteni békében a közös otthonunkat, Isten Országát ezen a földön.

Hihetetlen távlatai vannak az egymás kezét megfogó, Isten előtt meghajló, a Végtelennel Párbeszédet kezdő emberiség előtt!!

Szeretettel,

Csaba t.
Déva, 2012. február 8.