Szívem csordultig van örömmel, békével, reménnyel és lassan eltölt a végtelen hála. Annyira szeretném, ha mindazokat, akik e ház születéséhez hozzájárultak, megajándékozhatnám ezzel a tiszta, csendes örömmel, büszkeséggel, mely most a szívemet eltölti. Igen, büszke is vagyok, mert nemzetem, nagy családom, a magyar nép összefogott és Isten nevében szép, meleg otthonnal, vidám gyermekkorral ajándékozta meg ezeket a sokat nélkülöző kicsinyeket.

Jó látni ezt a házat. 2002 tavaszán a Magyar Püspökkari Konferencia felhívást intézett a magyarországi gyermekekhez nagyböjtben, hogy osszák meg a kenyerüket, uzsonnájukat az éhező, erdélyi árvákkal. Mindenkit meglepett a gyermekek, fiatalok nagylelkűsége: 14.000.000 Forint gyűlt össze. Elindult a vonat. A szovátai plébános úr jött a gondolattal, hogy Szovátán is létesítsünk egy otthont. Én úgy éreztem, hogyha a magyarországi gyermekek ajándékából új otthon születik, akkor ezzel valamilyen módon emléket tudok állítani a felnövekvő új magyar generáció szolidaritásának, összetartozásának.

 A kedves magyarországi házaspár Mártonffy Miklós és kedves felesége Jankovics Vera vállalták, hogy Isten nevében megálmodják, megtervezik az otthont a gyermekeknek. Márton Judit, marosvásárhelyi építészmérnök önként keresett fel és azt mondta, hogyha rábízom az épületet, tiszta ingyen levezeti az építkezést. Hosszú lenne felsorolni azok nevét, akik ingyen, Isten nevében mellénk álltak, hogy segítsenek megszületni az együvé tartozás otthonát, a szovátai gyermekvédelmi házat.

 Újból és újból elakadt a Kelet Európai hínáros bürokráciában az alapítványunk hajója. Ilyenkor, mikor úgy éreztük, hogy a felmerülő nehézségek meghaladják erőnket, meghívtuk Dalma asszonyt. Ő szelíden jött, mosolygott, beszélt a hatóságokkal, mindenkit megdicsért, és jóságos jelenlétében minden egyszerűbbé, megoldhatóbbá vált. Anyai szeretetével mindnyájunkat felemelt a nacionalista félelmek fölé, arra a szintre, ahol mindannyian testvérek vagyunk, ahol magától értetődő természetességgel oldódnak meg a kérdések.

 Istennek hála a Magyar Püspökkari Konferencia és különösképpen annak alelnöke, Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, folyamatosan segített. Az építkezés alatt minden évben megrendezték a Győri Szeretetnapokat, ahol a püspök úr a maga szelíd jóságával az egész egyházmegyéjét megmozgatta a jó cél érdekében. Így mindig volt pénz a kasszában építőanyagra, felszerelésre.

 Most itt állok Szovátán a magyar nemzet összefogásának, összetartozásának kézzel fogható csodaszép művénél, ennél a vidáman kacagó, játszó csodaszép emlékműnél. Szívemben végtelen hála és köszönet mindazoknak, akik segítettek megépíteni és segítenek fenntartani ezt az intézményt. Határozottan érzem, hogy ebben a házban nemcsak 80 gyermek, hanem a Trianonban széttépett magyar összetartozás, együtt gondolkozás is otthonra talált.

 Hálatelt szívű gyermekeimmel nagyon sok embert kellene átöleljünk. Sajnos mindenkihez nem tudunk eljutni, hogy hálánkat, köszönetünket lerójuk. Így jelképesen Mádl Dalma asszonyt, a Magyar Karitász Jószolgálat nagykövetét, Dr. Pápai Lajost, a győri egyházmegye megyéspüspökét, Mártonffy Miklóst és az ő kedves nejét, Jankovics Verát, akik Isten nevében megtervezték, és Márton Juditot, aki Isten nevében az építkezést levezette, szeretném átölelni és nekik, és rajtuk keresztül megköszönni mindazoknak a jóságát, akik segítettek. Önfeláldozó munkájuk által sok-sok bajba jutott gyerek tanulhat immár anyanyelvén, Szent József lelkületével, gondoskodó magyar emberek karjai között. 

Ők a bajban lévő gyermekek barátai. Hiszem, hogy az, aki minden pohár vizet számon tart, az utolsó ítéletkor méltóképpen meg fogja köszönni áldozatos munkájukat. Most mégis arra kérem, hogy hálánk jeléül fogadják el a kedves csángó magyar képzőművész, Petrás Mária Madonnáját, és engedjék meg, hogy csak egyszerűen a „gyermekek barátainak” szólítsuk őket.