Félelmetes, nem?

Vajon mit érezhet a mi Urunk, Istenünk, amikor azt látja, hogy nem tudunk örvendezni sok- sok ajándékának? Hisz végül is – a tudósok szerint – ötmilliárd éve építi, formálja, szépíti világunkat, túlcsorduló szeretettel, és tőlünk csak nyafogást, elégedetlenkedést, bizalmatlanságot kap. Emlékszem, a Szentírást olvasva, annyira rácsodálkoztam Jézus első csodájára. Jézus, tanítványaival együtt Kánában menyegzőn van, és Mária azt mondja: „Nincs több boruk.” Én Jézus helyett valószínűleg azt mondtam volna: „Ki hallott ilyet? Mit gondolsz, anyám, mit szólnak az emberek, ha az első csodám az lesz, hogy bort adok nekik? Meg amúgy is, nincs nekik még Szentírásuk sem. Esetleg cipőt, ruhát, azt szívesen adok nekik, de bort?”  

Milyen jó, hogy Isten nem az én kicsinyes fejemmel gondolkozik, és ezért megajándékozza a fiatal párt közel hatszáz liter borral. Túlcsorduló, mértéken felüli szeretetében nem tart prédikációt az ajándéka mellé, hogy „Aztán nekem osszátok, be!” „Meg ne tudjam, hogy valaki berúgott közületek!” Nem, Isten szeret, ajándékot ad, mert ő az ajándékozó Isten. Bármerre is forgatom a Szentírást, mindenütt a mérték nélküli ajándékozó Úr, a túlcsorduló Szeretet vonásait fedezem fel. 

A világunkban is bármerre nézek, ugyanezt látom, tapasztalom. Hisz végül is minden, mi körülöttünk van, lehetne fekete- fehérben, régebb a televízióban minden ilyen volt. De milyen jó, hogy ennyi szín van! Az autókat ugyanazzal az üzemanyaggal tankoljuk, nincs eper ízű gázolaj, kakaós benzin, s működnek az autók. Isten mondhatta volna azt, hogy: „Itt van a káposzta és a répa és osszátok be, ez van”! Milyen jó, hogy túlcsorduló szeretetében ennyi színnel, ízzel, illattal, formával ajándékozott meg bennünket az Úr! Hála és köszönet mindenért! 

Az egyik fiúnkat megműtötték a szívével. Ki kellett cserélni az egyik aorta szívbillentyűjét. A nehéz műtét több mint két millió forintba került. Jutott eszünkbe valaha is megköszönni azt a négy billentyűből álló szettet, amit az Úr beépített a szívünkbe? Isten megajándékozott szülőkkel, testvérekkel, barátokkal, akik szeretnek, elfogadnak bennünket, örülnek nekünk. Szeretne megajándékozni szent hivatással, hogy társai legyünk a világ továbbteremtésében, gyermekeket vállalva, iskolát, házat építve, rózsát nemesítve, szebbé tegyük ezt a földet. Építsük az országot, „jöjjön el a Te országod,” hogy mindnyájunknak otthona legyen! Ajándék ez a nagyvonalú, minden mértéken túlcsorduló, ajándékozó szeretet – az istenarc legszebb vonása.

Kétezer évvel ezelőtt határtalan szeretetével Isten önmagát adta nekünk. Védtelen kisgyermekként jött közénk, belesimult Mária karjaiba. Azóta újból és újból megszületik oltárainkon, az eukarisztiában. „Itt vagyok, tietek vagyok, bízom bennetek!” Élő ajándék. Szent hivatásunk, hogy Isten képére és hasonlatosságára átalakuljunk. Mi magunk is ajándékot adjunk, ajándékká váljunk. Minden szavunk, tettünk, Isten simogató áldása, ajándéka kellene legyen. Ennél szebb, gyönyörűségesebb hivatás nincs. Az ember célja a földön, az ajándékokat osztó, maga is ajándékká váló Isten képére és hasonlatosságára átalakulni, ajándékká, áldássá válni. 

Mi mást kérhetnék Istentől számotokra, ebben a szép karácsonyi, szent időben, mint azt, hogy ti magatok is megtapasztaljátok Isten ajándékozó jóságát, roskadozzatok mérhetetlen ajándékai alatt, és hálatelt szívvel, ti magatok is átalakuljatok élő ajándékká, Isten áldásává, simogatásává ezen a földön.

 Adná az Isten, hogy így legyen!

 Hálatelt szívvel ölellek, amiért Isten testvérül adott nekem, és kívánok csodaszép ünnepeket!

Csaba t.

Déva, 2005. december