Az elmúlt hetekben Szerbiába vitt a jó szerencsém. Örömmel ismerkedtem meg az ottani emberekkel, hallgattam meg gondjaikat, beszéltem velük. Igazából itthon Erdélyben soha nem gondoltam, hogy a szerb nép a maga Trianonját éli meg, most az ezredfordulón. Milyen hangzatos volt a pánszláv egység víziója, a békés Jugoszlávia. – És mi maradt belőle?
Kedves Támogatóink!
Az elmúlt hetekben Szerbiába vitt a jó szerencsém. Örömmel ismerkedtem meg az ottani emberekkel, hallgattam meg gondjaikat, beszéltem velük. Igazából itthon Erdélyben soha nem gondoltam, hogy a szerb nép a maga Trianonját éli meg, most az ezredfordulón. Milyen hangzatos volt a pánszláv egység víziója, a békés Jugoszlávia. – És mi maradt belőle?
Bár nagyon sok filmet, képet, beszámolót láttam az e térségben dúló esztelen öldöklésről, rombolásról, mely az elmúlt évtizedben szinte tőlünk karnyújtásnyira zajlott, mégis valahogy ott az emberekkel találkozva világosodott meg bennem, hogy mi milyen szerencsések vagyunk. A kedves Harmat Károly, újvidéki ferences szerzetes atya elvitt és megmutatta II. János Pál pápáról elnevezett otthonát, ahol a kábítószer fogságából szabadulni akaró férfiak élnek és küzdenek a szabadságukért. Őket szemlélve, velük ebédelve éreztem az indítást, hogy nyílt levelet írjak a bennünket támogató embereknek, különösképpen a kedves Bécsben lakó Gerti néninek, aki legelsőnek nézett bizalommal a szemembe még 1991-ben, és nyúlt nagylelkűen a zsebébe, hogy kovásza legyen a kis világunkat átalakító szeretetnek.
Azóta is napi egy euróval
támogatja gyerekeinket. Szeretném megköszönni neki és mindenkinek, aki
segített, hogy Erdély falvai, városai nincsenek szétlőve, romokban, hogy
szülőföldem nem úgy néz ki, mint a Gonosz lélek által megkínzott hajdani
Jugoszlávia. Köszönöm szépen mindenkinek az imát, a segítséget, hogy ma én nem
magukba roskadt, kábítószertől zavaros tekintetű, vesztett csatákból hazatért
katonákkal kell együtt éljek – mentve ami menthető – hanem kacagó szemű
gyermekekkel, álmokat szövő fiatalokkal. Persze, tudom, hogy a mi munkánk a huszonkétmilliós
Romániában elenyésző, de mégis úgy érzem, talán a mi közös imáinknak,
erőfeszítésünknek – e csipetnyi kovászának is – köszönhető az, hogy béke van a
Kárpátoknak ebben a számomra oly kedves hajlatában.
Köszönöm, hogy segítettetek, és ma is segítetek a szeretet kis hajszálgyökereivel megkötni az áldott békét, visszatartani az esztelen vérontástól az elkeseredett, kiutat nem találó embereket. A ti szeretetből fakadó segítségetek az önzés alagútjának végén felsejlő fényforrás. Kenyeret adva a gyermekeknek, reményt adtok mindnyájunknak a békés kiegyezéshez, örömteli élethez. Jóságotok emberhez méltó holnapot ígér e térség minden lakójának. Az egymáshoz lehajló alázatos szeretet az egyetlen út, mely Isten országába vezet.
Nagylépés,
kislépés: egyre megy. Minden lépés a közös cél felé, Isten országába vezet.
