Napi evangélium

Nagyhét csendjében, térdre rogyva fürkészem mennyei Atyám arcát. Mindent előre lát, tud és vállal! Menetel a napok pergésében akárcsak Ábrahám a Mórija hegyére, tudván, hogy itt nincs kecskebak! Vérrel verejtékezve, engedelmesen követi Jézus, hátán a tűzifa, tudván, hogy ő Izsák, az áldozat! A szentháromságnak nagy titka a véres Golgota! Mennyei Atyám előtted nagyböjtében még soha sem borultam le, pedig tudom, hogy könnyebb engedelmeskedni, mint szabadon akarni! Jézus engedelmességében ott van az irántad való, mindent beragyogó végtelen szeretet, a világot szenvedésemmel megváltottam édes tudata! De a Fiát elvesztő mennyei Atya akaratában csak a fájdalmat látom! Az állati létből kiemelkedő emberiség halálos betegségére, önkezeddel írtad fel a receptre Fiadnak a Golgotát, nagypéntek kínját, az egyetlen orvosságot, mely átlendíthet bennünket az önzés, a bűn mocsarán! 

Ülök a kápolnában, és behunyt szemmel látom, ahogy mindent átrajzol a ragyogás! A létnek egy magasztosabb szintje tárul elém, hol nem a fogyasztás, a birtoklás, a hatalom utáni vágy mozgat mindent és mindenkit, hanem csakis a tiszta szeretet! Vágyaim feléd löknek! Kicsinységem tudatában megborzongok! Hogyan is állhatnánk mi, marék porból született esendő emberek szent színed elé?  Mégis fizikai létünk legszentebb exodusának útján elindulok, hisz a tízparancsolatod első mondatával Te magad kéred, hogy imádjalak! Teremtő Istenünk imádása,  Noé bárkája, egyetlen reményünk ezen a földön!!  Nagypéntek egy új korszak kezdete, ettől a naptól már nem kezed alkotásának, e föld barmának az Ura, hanem legbensőbb életed ajtaját előttünk kitáró, a menyegzős asztalnál bennünket magad mellé ültető, hatalmadat velünk megosztó jóság, a végtelen szeretet Attya vagy!  

Szoktatom a szemem a fényhez! Eltölt a térdenállók boldogsága! Minden olyan egyszerű! A világban összevissza rohangálva azt hittem Téged szolgállak! Adományokat osztogattam a szegényeknek, eltört lábú embereket tanítottam bicegve járni, a föld porában vánszorogni! Mindig mindent mérlegelve, igazságot osztogattam! Pedig az egyetlen dolgom, hogy magam is szárnyat bontva, testvéreimnek példát mutatva, magasba emelkedve, kitárt karjaid felé repüljek Istenem! 

Minden véges, a föld, a víz, az altalaji kincsek, minden behatárolt, egyedül a szeretetből juthat határtalan mértékkel mindenkinek! A véges dolgok elosztása csak háborúkat szülhet, ezért meg kell tanítani az embereket a szeretetre vágyni, epedve keresni az életet adó irgalmas szeretetet! Nem nehéz ezt a leckét leadni, hisz lelkünk mélyén mindannyian azt a végtelen szomjúságot érezzük, melyet bármivel is probálkozhatunk, tudjuk, hogy csak a szeretet olthat! Az előttünk lévő pálya,  Szent Fiad szeretet parancsa, határtalan horizont: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31) 

Kapzsi önzőség pályáján, a gyűlölet ketrecében nem győzhetsz, mert ott nincsenek győztesek, ott mindenki bármily vitézül is küzd, vesztes lesz! A kölcsönös szeretetnek udvarán van a helyed, tudnod kell, ott csak bajnokok születnek! Isten szeretetének csarnokában úgy győzhetsz, hogy senkit nem kell legyőznöd, mert e házban a vendégek között nincs első és utolsó befutó, mennyei Atyánk kerek asztalánál mindenki az asztalfőre ül! 

Megtérni azt jelenti, hogy már nem a világunk csillogó-villogó lim-lomjai után loholsz, de nem is a hírnév, a tekintély délibáb bástyáit ostromlod, hanem alázattal, Mestered szavára rálépsz a mindenkit szolgálni akaró kisebb testvériség útjára! Ne félj, nem járatlan csapásokra, hanem a szentek útjára lépsz! Add oda mindened, és itt elsősorban ne az anyagi vagyonodra gondolj, hanem a félelmeidet, evilági, a reklámok által beléd sulykolt ambícióidat, sérelmeidet, fölöslegesen túllihegett igényeidet, mindazt mi lehúz, és a zsúfolásig telerakott házadnak rettegő őrévé tesz, azt add oda! Légy szabad, az önmagad által magadra rakott láncokat tépd le, és add át egész lényedet a jósággal szolgálni akaró irgalmas szeretetnek!  A kisebb testvéri szolgálat olyan munkakör, hol soha nem leszel fölösleges, elavult, kidobni való, ócska! Világunkban rád óriási szükség van, és meglásd, kicsinységed ellenére mindenki téged akar, mert ahogyan te magad is, mindenki Isten nevében önzetlen segítségre szorul! 

Nagyhét szent napjai itt vannak, bontsd ki szárnyadat, szabad vagy, ne a bírvágy, az önzés hajtson, hanem csakis a jóság, az irgalom és a szeretet! Indulj el, meglásd a családod, munkahelyed, templomod, körülötted minden mennyországgá változik! Ezen az úton te magad is, hatalmaddal vissza nem élő, térden álló mindenhatóvá válsz! Kérj és kapsz, ajándékot adva, te magad is ajándékká válsz! Légy teremtő Istened áldó keze, gyógyító simogatás, életet adó hosszúszárú eső, áldott tavaszi napfény, mely szelíden, nem is érintve átölel, él, éltet mindent és mindenkit! 

Az imádság csendjéből, 

Csaba t. 

Kép: Nagyszerdán gyermekeimmel a kereszt alatt.

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.

Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15