"Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be" Mt 18,1
Ülök egy református templomban, és potyognak a könnyeim. Egy furcsa érzés feszíti a mellemet. Mint szerzetes pap, egy sajátos hivatáshoz próbálok felnőni. Egyik lányunk "örömapává" tett! Több mint 15 évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. Egy idős székely asszony Székelyudvarhelyre hívott, két kis unokát nevelt, akkor még egyik sem járt iskolába. Lánya, lányként szülte a gyermekeket gyorsan, egymás után, majd elment a nagyvilágba, hol nyoma veszett. A nagymama próbált anyuka is lenni, de sajnos a férjét súlyos baleset érte és emiatt sírva kért engem, hogy Isten nevében fogadjam be az unokát, hogy tudja ápolni a férjét. A két megszeppent kislány feje búbjára adtam egy-egy puszit, majd kézen fogtam őket és elindultunk a nagyvilágba. Az évek teltek, a lányok megnőttek, kirepültek a szovátai otthonból. Pár hónapja a nagyobbik megkeresett és elújságolta, hogy megkérték a kezét, ő igent mondott, és arra is megkért, hogy menjek el az esküvőjére Udvarhelyre, egy református templomba. Az elmúlt szombaton el is mentem, megkerestem a református tiszteletes urat, és akkor tudtam meg, hogy engem igazából nem is esketni hívtak. Nekem az örömapa szerepe jutott. Kimentem a templom elé, ahol az én csodaszép nagylányom irulva-pirulva belém karolt, és már indultunk is be az Úr asztala felé, ahol egy nyurga fiatalember állt egyik lábáról a másikra. Útközben megkérdeztem a lányomtól: Te ismered ezt a fiatalembert? Nagy kerek szemekkel odasúgta nekem: "Hogyne, ő a vőlegényem." Azt is megkérdeztem, hogy rendes fiú-e, nem durváskodik veled? Erre talán még jobban elpirult Edina, és csak annyit mondott: "Nem, nagyon szeretem." Ezzel már oda is értünk az Úr asztalához. A fiatalemberre néztem és megkérdeztem, hogy mi járatban van? Gondolkodás nélkül rávágta, hogy szeretné elvenni feleségül Edinát. Megkérdeztem, szereted? Egyből jött a válasz: "Ó hogyne, nagyon szeretem." Edina kezét karomról levéve, a ragyogó arcú fiatalember kezébe tettem, - "akkor viseld gondját" - mondtam.
Ezután leültem a helyemre a templomban, az örömapa helyére, és elkezdődött a házasságkötés szép régi református szertartás szerint. Jó volt ott üldögélni a padban, gyönyörködni az egymás kezét szorongató fiatal párban! Arra gondoltam, hogy lám, bármennyire is csordultig tele van a szívem, a kedves gyermekeink és a drága kollégáim iránti szeretettel mégis helyett kell szorítsak benne ennek a fiatalembernek is, fel kell nőjek az apósi hívatáshoz is.
Örömmel mondom, hogy jó dolog igent mondani az életre, csodálatos megfogni egy gyermek kezét és Istenben bízó lélekkel elindulni vele a nagyvilágba. Minden egyes gyermek hatalmas kaland, édes teher, arra bíztatok mindenkit, hogy semmiért a világon ne hagyja ki a gyermekeket az életéből. Vállaljátok így ahogy én is vállaltam, - vagy úgy ahogyan azt minden vér szerinti szülő teszi - az apaság, anyaság édes terhét, hisz gyermekeitek tehetnek titeket örömapává, örömanyává, szeretett nagytatává, nagymamává, bennük válik igazán áldássá a ti életetek!
Szeretettel,
Csaba t.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
"Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be" Mt 18,1