Napi evangélium

Krisztus nem csak maga jár a szolgáló szeretet útján, hanem szét akarja törni az önzőségünk ketrecét, felszabadítva bennünket is rá akar vezetni erre a keskeny, sokszor meredek, de semmi máshoz nem hasonlítható, tiszta boldogságokon keresztül vezető, az örök életbe torkolló útra! 

1982. nyarán elmentem meglátogatni a csíksomlyói árvaházban lakó gyerekeket! Akkoriban elég gyakran járogattam a kegytemplom mögött lévő állami árvaházba. Szép, nyári vasárnap délután volt, megkérdeztem a gyerekeket, hogy jönnek-e moziba?! Kórusban mondták IGEN, majd bevallották, hogy ők soha nem jártak még ott! Elindultam, hogy elkéreztessék három - négy gyereket, de mire az engedély meglett, már heten voltak! Sebaj, a bányában dolgoztam, volt pénzem, és így elindultunk Csíkszeredába, a Székútján lefelé! Volt nagy mondás, csacsogás, egymást érték a kérdések, mindenki a kezemet akarta fogni! A filmjegyek megvásárlása után még volt egy órácskánk, így beültünk a "Toszkába", akkoriban az volt Csíkszereda menő cukrászdája! Több ismerősöm is ott ücsörgött egy - egy csinos lánnyal, mindenki csodálkozott rajtunk. Meg is jegyezték, hogy a gyerekek jók törpének, de én a 10 centis szakállammal, Hófehérkének rém ronda vagyok! Engem különösen nem zavart az emberek megjegyzése, mert a gyerekek pillanatnyi nyugtot sem hagytak, mindenre rácsodálkozva csacsogtak, beszéltek egyszerre, de mindenik legfőképpen azt szerette volna, hogy én is kóstoljam meg az ő rétes tésztáját, mert az a legfinomabb! Végül elfogyott a sütemény, mi meg egy tasak cukorkával elindultunk a főtéren a mozi felé. Az én jókedvű törpéim minden szembejövő gyereket lármás örömmel leszólítottak, kínálgatták a filmnézés mellé vásárolt édességgel. Hihetetlen volt látni ezt a hatalmas életkedvet, jóságot, szeretetet, mi ezekből az árvaházi gyerekekből áradt! 

Aztán kacagva, örömmel kivárva a sorunkat mi is beültünk a moziba. Lett nagy gond, mert mindenki mellém szeretett volna ülni! Én voltam a felnőtt, így salamoni döntéssel a két legkisebb ült hozzám a legközelebb, a többiek kicsit duzzogva leültek melléjük! A gyerekek láttak már televíziót, szini előadást, de filmet nem. Sehogy sem értették, hogy egy vásznon, hogy lesz mozi, én meg a magam 25 évével nagy okosan, persze csendben, hogy másokat ne zavarjunk, próbáltam elmondani a filmiparral kapcsolatos minden tudásomat. Sokáig beszéltem, mert rájöttem, hogy itt csak akkor lesz csend, ha én valami okosat mondok a gyermekeknek, különben ők kezdenek el beszélni szokás szerint egyszerre, amitől a hangerő fokozatosan felerősödik, és ezt a körülöttünk ülök arckifejezéséből világosan láttam, hogy nem helyeslik! 

Elkezdődött a film! Belovagolt a vásznon Zorró egy csodálatos fekete lovon, egy még csodálatosabb naplementében! Akkoriban Erdélyben a film még nem volt színes, a műveket fehér feketében, az eredeti nyelven csodálhattuk és a kép alatt szakadozva jött a román fordítás, felénk a szinkrontolmács még nem volt divatban. Mit mondott? Mit válaszolt? Én pillanatok alatt elkezdtem szinkronizálni a kor legfőbb férfiideálját, aki mivel forradalmár volt, jól bele is fért a kor  kommunista ideológiájába, de az én rögtönzött fordításom már nem fért bele a nézők filmnézéssel kapcsolatos elképzeléseikbe. Hátulról jött ismételt "vállveregetések" meggyőztek engem, hogy jobb csendben csodálni ahogyan minden gaz porul jár Zorró kardjának hegyétől! Ki akar balhét? Elcsendesedtem, de az  én kis hangyabolyom megelevenedett, nem elég, hogy mindenki félt a sötétben, ezért a kezemet akarta fogni, de a gyerekek egytől egyig öntudatosan, akár a focimeccs rádiós bemondói elkezdték kommentálni a látottakat!  Ez azért sokkal nagyobb galibát okozott a nézőkben, mint az én szinkrontolmácsolásom, így az előbbi vállveregető nagydarab ember elég hamar békülékeny hangnemben újból vállon veregetett és így szólt: fordítsa a gyerekeknek a filmet csak legyenek már csendben, mert kivezettetem a teremből! Átszerveztük az ülésrendet egy szenvedélyes párbaj végén, a két kicsi az ölembe ült, a többiek meg egész közel bújtak hozzám és én elkezdtem csendben fordítani a látottakat! Bevallom, igyekeztem betartani a nagydarab széplelkű filmnéző kérését, de ennek ellenére elmondhatom, hogy bár sokfelé, sokaknak tartottam előadást, de beszédeim közben egész életem során annyi pisszegést, nyomdafestéket nehezen vagy egyáltalán nem tűrő beszólást nem kaptam, mint abban a röpke egy órában!  

Véget ért a film, sűrű bocsánatkérések közepette, irulva - pirulva felálltunk és elkezdtem terelgetni hazafelé a "gyerekeimet"! A hosszú út egyáltalán nem volt hosszú, mert akárcsak egy jó hokimeccs végén, újból és újból megbeszéltük a jó jeleneteket, hogy annak az aljas, pimasz alaknak mennyi esélye volt a forradalom zászlaját a jenkikkel szemben magasba emelő főhőssel szemben!? Semennyi! Na ugye én megmondtam, de én még hamarább megmondtam! Na ki mondta meg hamarább? Körülbelül ilyen stílusban folyt a filmkritika! Mondanom sem kell, hogy nem értünk a mű elemzésének a közepéig sem, amikor a napot lezárva, nyikorogva megnyílt előttünk az árvaház nehéz ajtaja! Viharos búcsúzkodás kezdődött, én a gyerekek könnyes szemeibe nézve ezerszer megígértem, hogy újból elfogok jönni értük,  majd a kapus bácsi gondjaira bíztam az  "árváimat" és elindultam hazafelé! 

A csíksomlyói kegytemplom még nyitva volt, így betértem a Szűzanyához! Térdeltem az oltár előtt, szívem csordultig volt örömmel, potyogtak a könnyeim. Talán akkor éreztem meg úgy igazából, hogy milyen jó jónak lenni, milyen jó a Jézus Krisztus által mutatott szolgáló szeretet útján járni! Világosan láttam, hogy a gyerekekre figyelni, őket felelősen szolgáló szeretettel kísérni nem egyszerű, nem olcsó mulatság, nem is számíthatok az emberek szimpátiájára, sőt sokszor az őket érő ítélet engem is sújtani fog, mégis az elmúlt 25 évben a legtöbb igazi örömet hozta az életembe! Jézus nem vásári lim - lomot kínál fel számunkra a kisebbeket szolgáló szeretet parancsában, hanem magát az életet! Biztos, hogy semmi mással nem hasonlítható össze az az egyszerű, tiszta, evangéliumi öröm amit a gyermekek között megízleltem azon a szép nyári délutánon, és az is biztos, hogy ezekből az egyszerű örömökből hajtott ki az én egész papi életem! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Fiaimmal, lányaimmal Gyergyószárhegyen Tatárdombi Tanévkezdőn

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” 

Lk 10,1-9