Vajda-bokor, Manda-bokor… Nyíregyháza körzete valamikor 106 bokortanyát számlált, ma már csak 60-ról beszélnek. Az Európa-hírű településformát kedvelik a csöndre vágyók, igaz, hátránya is akad, hiszen megszűntek az iskoláik, így a gyerekek a tudás megszerzéséért kénytelenek a korai buszozást vállalni Nyíregyházáig.

Így van ez a Vajda-bokorban élő Mészároséknál is, ahol reggelente a perceknek felerősödik az értéke, hiszen 12 gyermek igyekszik, hogy elérje a reggeli buszt. Mindebből kimarad Szabolcs Taksony, a legfiatalabb és a 20 éves Józsi, aki Pesten tanul. „Ora et labora” – „Imádkozzál és dolgozzál” – Szent Benedek házuk falára írt üzenete figyelmezteti az arra járó embert a helyes életre. A szokatlanul csöndes, hétköznap délelőtti beszélgetésünkben a két éves Szabolcs Taksony is részt vesz, jelenléte természetes, ha kell, mindenki rá figyel.

– Amikor az első gyermekünket, Ilonát vártuk, a várandósság 2/3-át a kórházban töltöttem – emlékszik vissza Mészáros Ferencné Ilona, az édesanya. – A hormonváltozások súlyos szemproblémát okoztak. A második gyermekemért a betegségem miatt szinte közelharcot kellett vívni az orvosokkal, akik a terhesség-megszakítást javasolták. Ferenc mellett döntöttünk. A férjemmel maximum négy gyermeket terveztünk, de aztán jöttek sorban a gyerekek. Mindig vártuk a kicsit, és ez töltötte, tölti be az életünket.

– Tehát még nem biztos, hogy a két éves Szabolccsal lezárul a sor?

– Amit a jó Isten ad, azt örömmel, ajándékként fogadjuk, és megköszönjük, hogy ránk bízta a gyermekeink felnevelését, mert úgy érezzük, hogy nem birtokoljuk őket, csak részt veszünk életüknek abban a szakaszában, amíg velünk vannak, hiszen Istennek neveljük őket – fejtette ki nagyon szépen, tisztán, egyszerűen a gondolatait Ferenc, az édesapa.

– Nagy bátorság kell sok gyermek vállalásához…

– Hit és bizalom szükséges – folytatja az édesapa. – Sokszor elgondolkodom, nagyapámék ketten voltak testvérek, apámék már 7-en, mi 13-an születtünk, nálunk 14 gyermek van. Máshol a generációkat követve csökken a gyermekvállalás, nálunk növekedett. A feleségemék ketten vannak testvérek. Édesanyám is egyedüli gyerek volt, így vállalta édesapámmal a nagycsaládot. Mi 1980-ban házasodtunk össze.

– Egy közhellyel élve: az élet pénzbe kerül. A háromgyerekes nagycsalád modelljét figyelembe véve a 14 gyermek közel 5 nagycsaládnak felel meg. Miből futja mindenre?

– Munkanélküli vagyok már második éve. Az építőiparban dolgoztam, de a betegségem miatt váltanom kellett, így kaptam a tanyagondnoki feladatot. 10 éves tanyagondnoki szolgálat után elbocsátottak. A munkaügyi központban ajánlottak ugyan munkát, amellyel az országot kellene járnom. De hogy tehetném 14 gyermek mellett? – teszi fel önmagának a kérdést a nagycsaládos édesapa. – Én mindig is azért vállaltam a „kisebb karéj kenyeret” (a helybeni munkát), hogy a családom mellett maradhassak.

– Úgy tudom, nem először munkanélküli.

– Amikor 9 gyermekünk volt, akkor is így éltünk, mégsem tántorított el bennünket a további gyermekvállalástól. Hiszem, hogy egy hajam szála sem görbül meg az Isten akarata nélkül. El lehet olvasni egy könyvtárnyi könyvet is, ha az embernek nincsenek tapasztalatai a hitről. Mi nap mint nap megtapasztaljuk a gondviselés jelenlétét a családunkban. Mindig azt kapjuk meg, amire a legnagyobb szükségünk van.

– Még mind a 14 gyermek tanul?

– Ferenc kivételével, de neki is szándékában áll továbbtanulni. Ilona 25 éves, másoddiplomáját szerzi Nyíregyházán, a Hittudományi Főiskolán, Ferenc 23 éves, cukrász, Mária 21 éves, harmadéves óvónőképzős hallgató, József 20 éves, rendőrtiszti főiskolára jár, Zsolt 18 éves, a Szent Imre Gimnázium végzős tanulója, László 17, István pedig 15 éves, ők is „szentimrés” diákok, Teréz 14 éves, általános iskolás, Erzsébet 12, Péter 10, János 9, Tamás 7 éves, a görög katolikus általános iskolába járnak, az 5 éves Gyula katolikus óvodába jár, a sort a 2 éves Szabolcs Taksony zárja. Így vizsgaidőszakban valakiért mindig izgul a család.

– Az udvar mérete sem szokványos, a mezőgazdasági épületek, a hatalmas góré, az állatok, a messzire lenyúló földterület kemény munkáról árulkodik.

– A 90-es évektől átálltunk a mezőgazdasági munkára. 11 hektár föld művelése mellett 20 sertést, szarvasmarhát, bikát, szárnyasokat tartunk, a zöldségféléket is magunk termeljük. A mezőgazdaság a kapálástól a kaszálásig egész évre biztosítja a munkát. A tanulás mellett a gyerekek keményen dolgoznak itthon. Mondják is a tanárok, hogy a mi fiainknak igen kemény a kézfogásuk. A kemencét, húsfüstölőt, gyümölcsaszalót nemrégen építettük együtt a gyerekekkel. Hetente 8–9 db 2 kg-os kenyeret sütünk, de sokszor ez sem elég.

– Az íze viszont kifogástalan és összehasonlíthatatlan a bolti kenyérrel – teszi hozzá Ilona, a legidősebb gyermek, aki közben bekapcsolódik beszélgetésünkbe. – Egy ilyen karéj kenyér mellett egy napig lehet kapálni, annyira laktató.

– A munka nevelési értéke itt megtapasztalható. Hogyan látja ezt az édesanya?

– A gyerekek nagyon sokat dolgoznak, hétvégenként kevés a szabadidejük, de nem teherként élik meg. Tudják, hogy ez hozzátartozik az életükhöz. Így talpraesettebbek, mint mások. Ebből adódik az, hogy bárhol vannak, felismerik az adott helyzetet, és ha nem a mezőgazdasági munkát végzik itthon, akkor ahol vannak, ott segítenek. Elsők között vállalnak feladatot másokért. Nem a pénz dominál az életükben.

– Családon belül a legközvetlenebb módon alakul, fejlődik egy közösség.

– Úgy igazi egy közösség, ha mindenki hozzáadja a saját tudását, képességét – mondja el tapasztalatait Ilona. – Nem mindenki ért a matematikához, az idegen nyelvhez vagy éppen a kukoricatöréshez. Így a toleranciát is megtapasztaljuk, ami nemcsak a társadalomban élő deviáns vagy éppen a fogyatékos emberek elfogadását, hanem a mellettünk élők elfogadását is jelenti. Itt kell kezdeni. Azt tudni kell, hogy az én szabadságom odáig tart, ahol a másiké kezdődik. Ezt egy nagycsaládban nagyon szépen lehet gyakorolni.

– Egyfajta szellemiségben éltek. Szoktatok a testvéreiddel mélyebb dolgokról beszélgetni?

– Ki merem mondani, hogy mindegyikük egy magasabb szinten gondolkodik, amit a mai világ a gyerekek esetében pejoratív értelemben „kis felnőttnek” bélyegez. Úgy vélem,, hogy régebben még ettől is nagyobb tudással rendelkeztek az emberek, azzal a tudással, ami tulajdonképpen az élethez szükséges. A munka és a tanulás összhangját meg kell találni egy családban. Mindkettőnek egyszerre kell lendülnie, és a kettő kiegészíti, előreviszi egymást. Bármelyiket nézzük, önmagában öncélúvá válhat, és így könnyen belefárad az ember, és megragad egy szinten, vagy robottá válik a munka.

– A fizikai munka közben a szellem is erősödik. A kapálás is lehet az elmélyülés egyfajta lehetősége.

– Bármennyire is furcsának és nevetségesen hangzik is a ma gyermekének, ez valóban így van, mert a monoton munka közben a saját gondolataival is találkozhat az ember, önmagáról, az élet nagy kérdéseiről véleményt alkothat, miközben nem a jógához vagy más meditációs módszerhez fordul. A közösségnek egy lényeges eleme az is, hogy engedi egyedül lenni a másikat, de nem úgy, hogy egyedül érezze magát, mert közös a cél. Óriási lehetőség rejlik egy nagycsaládban.

– Az iskolában hogyan fogadták azt, hogy sok testvéred van?

– Kiközösítettek. 8. osztályos koromban volt először barátnőm, addig nem álltak velem szóba, amely kihatott a tanulmányi eredményemre is. Úgy érzem, a nagycsaládot ma is hátrányos megkülönböztetésben részesítik. Az emberek nagy része szerint egy nagycsaládos ember vagy bolond, vagy etnikum, vagy vallásos. De nem arról beszélünk, hogy az erőteljes népességcsökkenés mekkora tragédiához vezet? – válaszol Ilona.

– Úgy hallottam, az unokatestvérek száma is meglepően nagy.

– Édesanyám 79 éves. 54 unokája és 8 dédunokája van – veszi át a szót az édesapa. – A testvéreimnek 9, 8, 5, 4, 3-3 gyermeke van. Édesanyámnál minden év augusztusában összejövünk, és ott találkozunk. Adventben a szentcsaládjáráskor 9 testvérhez megyünk. Legutóbb Váradi József atya jóleső érzéssel említette meg a rorátén, hogy mennyire boldog, mivel van olyan család, ahol a férfiak még énekelnek.

– Beszélhetünk-e szabadidőről?

– Azért a színházba is eljutunk, közös kirándulásokat minden évben szoktunk tenni. Táborokban, egyházi rendezvényeken aktívan részt veszünk családostul. A legszebb ajándék viszont az, amikor a nagyobb gyermekeink vállalva a kicsiket és az itthoni munkát, elküldenek bennünket pihenni egy hétvégére. Kettőnk kapcsolatának az építése, egymás megerősítése is fontos, és ezt érzik a gyerekek is.

www.familiamagazin.hu