2015. június 27-én a házas- és jegyespárok, együtt járók a Házaspárok útja ünnepére gyűltek össze Óbudaváron a Schönstatt Családok szervezésében, hogy „szívük dalát követve” hálát adjanak kapcsolatukért és erőt merítsenek a folytatáshoz.

A másfél kilométeres erdei út mellett felállított állomásoknál Uzsaly Zoltán és felesége, Pécsi Rita közös gondolkodásra hívta az érdeklődőket a házasság fontos értékeiről, kérdéseiről, mérföldköveiről:

Nem a házasság hozza létre a végleges szeretetet, hanem a véglegesség vállalása jelenti, hogy házasok vagyunk. Ez az elköteleződés más minőséget ad a kapcsolatnak, minden mástól megkülönböztetve azt.

Amikor az örömünk túlárad, nemcsak házat, hanem légkört, otthont is teremt. Tilmann atya szerint, amit elrejtve otthon, a szűk családi körben végzünk, világméretű

Atyává válni: Istent képviselni gyermekünk számára. A teremtő és gondviselő Erőt és Jóságot közel hozni, átélhetővé tenni a családban. Anyává válni: új életet elfogadni, befogadni, hordozni, táplálni, növekedését vigyázni.

A bűn és a gyengeség hozzá tartozik az ember életéhez. Tévedni fogunk, hibázni és vétkezni is. Ő is, én is. A válaszunk a szeretet tanúsága: Nem értelek, de szeretlek. A megbocsátás nem érzelem, hanem döntés. A kapcsolatunk fontosabb mindennél.

Isten nem édeskésen szeret. Nagynak akar növelni. A nehézség egy lépcső, amire ez van írva: „Gyere, fent találkozunk!”

A feleségem a keresztem, én meg kettőskereszt vagyok neki. A házasságban a legnagyobb kihívás a mindennapi közelség. Ezért olyan bölcs a schönstatti tanács: engedj meg a társadnak 20 „bogarat”! Lesznek napok, amikor szinte úgy érezzük, hogy egy bogárgyűjtemény közepén ülünk.

A régi világban az engedelmesség volt a fő erény. De a régi világot átjárta egy viszonylag egységes keresztény közszellem, ha valaki eszerint élt, akkor az a tisztességre vezette. Ma viszont dönteni kell megtanítani fiataljainkat, hogy a felismert értéket képesek legyenek követni és másokkal szemben megvédeni is.

Életünk közepe táján a tapasztalat sokszor kikezdi az eszményt. Rengeteg korlátunkkal szembesültünk, sok álmunk nem valósult meg. Isten „összerázza” az életünk alkotóelemeit, hogy szortírozza és újrarendezze azokat. Olyan ez, mint amikor a kígyó levedli bőrét a kövek közé préselve magát. Feladatunk: kibírni a vajúdó állapotot, új tájékozódási pontokat keresni, kitartani, és a sötétség után eljő a verőfényes nappal.

A közösség állandó és kölcsönös terhelhetőség és igénybevehetőség. Organikus szövevényben élhetünk, ahol 1+1= legalább három, de sokszor 10, sőt 100 is lehet. Könnyebb a teher, ha többen hordozzuk, elviselhetőbb a fájdalom, ha megosztjuk, az öröm is megsokszorozódik, ha együtt éljük át.

Nem magunknak élünk. Küldetésünk akkor és ott alakul ki, ahol tehetségünket, képességeinket és erőinket az Élet szolgálatába tudjuk állítani. Legelső terepünk a saját családunk. Az itt megélt életminőség lesz minden további apostolkodás alapja is.

A mesevilágból is tudjuk, és szívünk mélyén nagyon igaznak is érezzük, hogy a leválás idején világgá kell mennünk, hogy az élet vizével, az aranyalmával királyként térhessünk újra haza. A vándorúton nem kísérnek el a szülők – nevelni ebben a korban már gyakorlatilag nemigen lehet. A szerencsét próbáló legényt és leányt azok a varázserejű megoldások segítik, amiket eddigi élete során kapott – legfeljebb egy kis hamuban sült pogácsát tehetünk még gyorsan a tarisznyába…

Komoly küldetésünk: együtt hordozni életadó forrásainkat, az időseinket, hogy felragyogjon számukra életük értelme, Isten teremtő kezének nyomát megkeresni velük együtt. Tanácsot kérni, meghallgatni, megörvendezni, együtt megsiratni mindazokat az eseményeket, dolgokat, amelyek Isten kis prófétái lehettek az ő életükben.

„Sok minden történik Isten akarata ellenére de semmi nem történik gondviselése nélkül!” Látszólag pedig nap mint nap megcáfolja ezt az életünk. Miért pont így? Miért pont én? Kentenich atya így tartja „Istenprofi teniszjátékos, aki az összes labdát, melyeket bárki is ütött el, és bármilyen ügyetlenül is, képes elkapni és tervszerűen az örökkévalóság óta látott cél felé irányítani.”

Az állomásokat a schönstatti családok egy-egy közössége „örökbe fogadta”, hogy rendszeres imáikkal, áldozataik felajánlásával hordozzák azokat a zarándokokat, akiknek az adott stációnál nehézségeik vannak. Így az ide látogató párok nem csupán szép élménnyel, hanem kegyelmi ajándékkal gazdagodhatnak, tudhatják, imádkoznak értük.

A finom ebédet követően azokat a gondolatokat, amelyek megérintették a résztvevőket, kiscsoportokban osztották meg egymással. A szervezők arra buzdították őket, hogy fogalmazzanak meg önmaguknak egy konkrét feladatot, amellyel gazdagabbá tehetik párkapcsolatukat, és ezt igyekezzenek megvalósítani.

Ezután kapcsolatépítő bizalmi séta következett: a párokat arra kérték, hogy egyikük csukja be a szemét, a társuk pedig vezesse el egy szép helyre, ahova, szerinte, a társa vágyik. Majd szerepet cseréltek.

Szentmise és a házassági fogadalom megújítása zárta az ünnepet, ahol a gyermekek sem unatkoztak, mert Horváth József vesszőfonó kézműves foglalkozásán és Balog Péter hangszerbemutatóval egybekötött koncertjén vehettek részt.

Karikó Éva

A Házaspárok útja a Zánka és Nagyvázsony közt félúton található Óbudaváron a Schönstatt Családok Központja mellett, bármikor szabadon látogatható, a terület nincsen bekerítve.