A gondviselő Isten szeretete legyen a játékosokon, a nézőkön, hogy békében, biztonságban folyjon le a bajnokság!!

Sok sikert kívánok a csapatnak!! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Dárdai Pál fellépése óta tudjuk, hogy a magyar labdarúgó-válogatott sikerességének egyik kulcsa az, hogy összefogás jött létre egy hiteles, példamutatóan szorgalmas és rátermett vezető körül.

Márpedig ez mind a Németországból pár hónapra kölcsönkapott pályakezdő labdarúgóedző, mind utódja, Bernd Storck jelenlegi szövetségi kapitány esetében bebizonyosodni látszik.

Ők ketten érték el azt annyi év után először – túl az Eb-kijutáson –, hogy a labdarúgásunk szereplői végre a helyükön érzik magukat; a szurkoló figyeli a történéseket, lelkesedik és lelkesít. A futballista az „új törvényt” betartva nyilatkozgatás, nyafizás helyett a csapattársakkal együtt húzza a szekeret. A média pedig lassacskán – kezdvén érzékelni valódi feladatát – a valódi történések és az információéhes olvasótábor között, ténylegesen „köztesként” működik, egyre kevésbé engedve a csábításnak, hogy mellébeszéljen, „etessen”. Mert Dárdai és Storck egyszerűen cikivé tették az annyi éven át divatos hadoválást és magyarázkodást. Túlzás nélkül lehet állítani, ezzel a közélet számára is fontosat üzentek...

Kleinheisler László és Bernd Storck szövetségi kapitány gólöröme a Norvégia elleni idegenbeli pótselejtezőn (2015. november 12.)

Márpedig most hetekig a nemzeti tizenegy Európa-bajnoki szereplése lesz a figyelmünk középpontjában, az üzenet tehát még nem fejeződött be, sőt talán most következik a felkiáltójel előtti tagmondat. Nem arra gondolok, hogy a két szakember ripsz-ropsz világverő gárdát faragott a nemrég még Bukarestben és Amszterdamban porig alázott válogatottból. Éppen ellenkezőleg: azt tanuljuk meg most mindannyian, hogy helyén kezelje magát mindenki, és ez a „mindenki” is helyén kezelje mindazt, amihez bárhogyan is viszonyul. Az esély történelmi, Európa-bajnokságon 44 éve, világbajnokságon 30 éve nem szerepelt csapatunk a világ legnépszerűbb játékában; esély adódik arra, hogy minden cselnek, jó passznak, elszánt támadásnak, jó meglátásnak örülni tudjunk, nem feltétlenül azt várva, hogy június 14-én taktikusan megverjük Ausztriát, 18-án szerencsésen Izlandot, 22-én pedig teher nélkül Portugáliát is.

Mondják persze, hogy evés közben jön meg az étvágy, azonban aki érzékeli, miről szól a „Dárdai-jelenség”, nem kergeti magát hiú ábrándokba, hogy majd mi leszünk a '92-es dánok vagy a 2004-es görögök, akik az egész mezőnyt megviccelve, esélytelenként lettek Európa-bajnokok. Nem is volt rég, hogy Dárdai kapitányi debütálásán 1–1-re végeztünk Romániával, de azonnal elfogadta a kapitánynak a közvélemény, hogy kínkeservesen kiharcoltunk egy, az erőviszonyok szerint bravúrnak számító döntetlent. Sőt, a hitelesség segít megbarátkoznunk ma már azzal is, hogy a szakvezetés töretlenül bízik az egyébként jó rég gólképtelen, klubjaiban jobbára cserepados csatárban, Szalai Ádámban.

Lám, mennyit ér a vezetők iránti, kiérdemelt bizalom! Az Eb-kijutás két kulcsfigurája két olyan játékos volt, akikre az előzőleg sikertelen futballvezetői garnitúra ténylegesen legyintett, aztán mind Kleinheisler László, mind Nagy Ádám játéka éppen olyan örömforrás, amilyenre a következő napokban is számítunk: jó cselek, szép elfutások és küzdés a képességek végső határáig. Ezt tanultuk meg értékelni Dárdai Páltól és Bernd Storcktól.

Fotó: MLSZ Facebook-oldala, Sport365

Bucsy Levente/Magyar Kurír