"A gyulafehérvári részegyház fennmaradt a súlyos történelmi megpróbáltatások közepette is" - Franc Rodé bíboros homíliája

Az erdélyi egyházmegye alapításának ezredik évfordulóján,

Szent Mihály főangyal főünnepén, 2009. szeptember 29.-én

Őeminenciája Franc Rodé cm bíboros,

Őszentsége XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötte,

a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja Prefektusa

Eminenciás Bíboros Urak,

Főtisztelendő Testvéreim a Püspökségben és a Papságban,

Kedves Testvéreim, Istennek a Gyulafehérvári Egyházban élő Szent Népe,

„kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!” (Róm 1,7)

A Szent Mihály főangyalnak, mennyei Patrónusotok tiszteletére emelt ősi székesegyházban gyűltünk össze, hogy ünnepélyesen lezárjuk Főegyházmegyétek alapításának jubileumi ünnepségeit.

Örömmel és hálával köszöntöm Excellenciás és Főtisztelendő Jakubinyi György gyulafehérvári érseket – aki ebben a rábízott részegyházban „az egység látható princípiuma és alapja” –, és a jelenlevő Excellenciás és Főtisztelendő Főpásztorokat, akik eljöttek, hogy veletek együtt ünnepeljék meg ezt a jelentős évfordulót. Különös szeretettel köszöntöm ennek a helyi egyháznak a papjait, és titeket, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt népet”. Ma körülveszitek az Úr asztalát ebben a Székesegyházban, amely századokon át a hitnek, a reménynek és a szeretetnek élő és éltető központja volt. Ma örömmel ünneplitek meg az alapítás ezredik évfordulóját, hálát adva a szent és oszthatatlan Szentháromságnak.

A Szentatya, XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötteként és a Megszentelt Élet Kongregációjának Prefektusaként vagyok itt közöttetek. Elhoztam nektek Szent Péter apostol utódjának az irántatok táplált szeretetét, közelségét és figyelmét, amelyet „minden Egyház gondja” (2Kor 11,28) között a ti karizmáitoknak és szolgálatotoknak is szentel.

Pünkösd napján, Jeruzsálemben, Szent Péter beszámolt arról az eseményről, amelynek tanúja volt: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Az apostol azt hirdeti, amit megtapasztalt. Felszólít, hogy osszuk meg vele ugyanezt a tapasztalatot: helyezzük életünket Krisztus uralma alá, hogy elnyerjük messiási küldetésének javait. Ez ugyanis újra meg újra megvalósul az idők folyamán. Szent Kelemen pápának, az I. század végén írt egyik leveléből tudjuk, hogy a Tizenkét Apostol gondoskodott arról, hogy utódokat nevezzen ki. Így biztosították a húsvéti esemény továbbadását minden nemzedéknek a századok során. És így jutott el a megszakítatlan apostoli utódlás által erre a helyre is, Gyulafehérvárra, ugyanaz a tanúságtétel, amely először Jeruzsálemben hangzott el Pünkösd napján.

A ti Egyházmegyétek nagyon régi. Történelmének gyökerei visszanyúlnak az 1009-ik évre, amikor Szent István, Magyarország első királya összesen tíz egyházmegyét alapított, lerakva az Erdélyi egyházmegye alapjait is. Ez a helyi Egyház, hála a Szentlélek oltalmának, fennmaradt a váltakozó és súlyos történelmi megpróbáltatások és viszontagságok közepette is. Töretlenül és tisztán megtartotta hűségét az Úr Jézushoz és az Ő Egyházához.

A részegyházak alkotó elemei ugyanazok, mint az egyetemes Egyházé, ahogyan azt a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű konstitúciója tanítja: „bennük és általuk épül fel az egy és oszthatatlan katolikus Egyház”. Ezek az alkotó elemek: Isten Igéje, amely megtérésre szólít fel, éleszti a hitet és egybegyűjti a közösséget; a szentségek, elsősorban az Eukarisztia, amelyből „folytonosan él és növekszik az Egyház”; az apostol jelenléte, amely biztosítja az Egyház számára a kapcsolatot az Úrral; a különféle karizmák, amelyek az Egyházat fenntartó és éltető Szentléleknek a jelei. A részegyház tehát nem töredéke az egyetemes Egyháznak, hanem az Egyház misztériuma a maga teljes egészében, amely meghatározott helyen és meghatározott időben valósul meg és nyilatkozik meg, azon alapvető tapasztalatok által, amelyek az egyházi valóságot alkotják.

Az Egyház az Úr Jézus műve a Szentlélek által egy meghatározott helyen, ott, ahol az emberek hallgatják az Igét, az apostol jelenlétében, megünneplik a húsvéti misztériumot, megélik a közösséget.

„Az Evangélium – mondta II. János Pál pápa romániai történelmi látogatása során, tíz évvel ezelőtt – kezdettől fogva mélyen áthatotta az életet és szokásokat. Így lett a kultúra forrása és szintézist teremtett a különböző kultúrák között.” Ez történt a ti helyi Egyházatokban, amely átélte az üldöztetés drámáját is. Erről tanúskodik Isten Szolgája, Márton Áron püspök rendíthetetlen alakja (1896-1980), aki ennek az egyházmegyének volt a főpásztora. Előbb bebörtönözték, majd kényszerlakhelyen élt.

Külön jelentőséggel bír az a tény, hogy ezt az évfordulót ebben a székesegyházban ünnepeljük. A székesegyház az egyházmegye „kőbe vésett arculata”, az egybegyűlt közösség szimbóluma és tükörképe, a keresztény nép történelmi emlékezete, amelyet a szent épület elrendezésében és méreteiben rögzít. Ebbe a székesegyházba bevésődtek az Egyház időben történő megtestesülésének maradandó jelei, művészetében, kegyességében, minden püspök, pap és világi hivő áhítatában, akik a századok folyamán fémjelezték a történelmét és a hitét. Székesegyházatok annak a jele, hogy a Feltámadott köztetek működött és továbbra is működik: az ő működését fejezi ki ennek az épületnek a szimbóluma, ezt mondják el a kövei.

Az apostoli utódlás a székesegyházban folytatódik: minden püspök azzal kezdi szolgálatát, hogy ünnepélyesen bevonul a katedrálisba. Itt van előttetek a püspöki szék, a katedra. Erről kapta nevét az épület. Ettől a széktől Krisztus, az egyetlen Mester, a történelem tíz évszázadán át szólott és szól most is püspökei hangján, a megszakítatlan apostoli folytonosság útján. Ezzel a katedrával állnak szoros kapcsolatban az igehirdetés többi helyei, amelyek az egyházmegye egész területén születtek: a plébániatemplomokban, a legegyszerűbbekben, a szórványban is, vagy a tantermekben, ahol hitoktatás folyik, legyenek azok szerények vagy nagyok. Ezeken a helyeken, a püspökkel egységben lévő és az ő küldetéséből ki-ki a saját módján részesülő papok és világi hívek ugyanazt az Isteni Igét hirdetik és tanítják, amely az Egyházra van bízva és amelyet a tanítóhivatal magyaráz hitelesen.

Közösségünk középpontjában az oltár áll: a püspök, akit körülvesznek papjai és a szolgálattevők, itt mutatja be a szentmiseáldozatot egész népéért és népével együtt. Így nyilvánítja ki és teszi hatékonnyá ennek az Egyháznak az egységét. Ehhez az oltárhoz kapcsolódnak titokzatos módon az egyházmegye-szerte található oltárok, amelyeket a megyéspüspökök az évek során emeltek és felszenteltek. Ezek az oltárok az Úr egyetlen oltárának sarjadékai, amelyeken megünneplik és megörökítik az Eukarisztiát, Krisztus egyetlen megváltó áldozatát.

Ettől az oltártól indultak és indulnak el továbbra is a papok, akiket a püspök szentel fel és akik jelenvalóvá teszik őt az egyes helyi egyházközségekben. Az áldozópapokat „az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik, mint az Újszövetség igazi papjait.” Ettől az oltártól indulnak el évről évre minden plébániára a szent olajok, amelyeket a püspök szentelt meg. A Szentlélek működése által ezek lesznek a megszentelés, a megtisztulás és a megszentelődés eszközei a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatásában.

Ennek a templomnak a védőszentje Szent Mihály főangyal, a ti Patrónusotok. Neve héberül annyit jelent, mint „Ki olyan, mint az Isten?”. Ez mutatja a feladatát: emlékezteti az embereket arra, hogy az Örökkévaló fönsége feltétlen, és hogy feladatunk – elsődlegesen minden mással szemben – egyedül az Ő tetszésére lenni, igazságosságban és igazságban munkálkodva. Ezt mondják el róla a szentírási szövegek. Dániel könyvében – ahogy az első olvasmányban hallottuk (12,1), – Mihály őrködik a választott nép fölött; ő Isten tekintetének hűséges hordozója. Júdás levele úgy állítja elénk, amint a Sátán ellen küzd Isten barátai ügyében. A Jelenések könyve pedig a sárkány ellen folytatott nagyszerű küzdelemben mutatja őt. A Sátán az Asszonyt támadja, a Messiás édesanyját és az Egyház jelképét. Szent Mihály itt a történelem fölött kimondott isteni ítélet eszköze.

Az Úr győz, érettünk harcol szent angyalai által is. De nekünk is mindig ébereknek kell lennünk, virrasztanunk kell, hogy a sárkány pusztító dühöngése – habár már nem sebezhet meg minket halálosan – nehogy beférkőzzék emberi gyöngeségeink résein.

„Életünk Krisztus követésében veszélyes vállalkozás, mert mindig fenyeget minket a bűn, a szabadságvesztés és az elbukás.” Ezek Szentatyánk, XVI. Benedek pápa szavai. Világunk minden lehetséges módon lealacsonyítja a szeretetet, olyan aljasságok forrásává teszi, amit nem is vázolhatunk fel. Korunk összetéveszti a szeretetet az élvezettel, megszentségteleníti ártatlanságát, kineveti érintetlenségét, kereskedelmi tárggyá teszi gyöngeségét, annyira elkeseríti, hogy a szenvedély cinkosává lesz. Ebben a világban az a mi hivatásunk, hogy hirdessük Isten elsőbbségét, az üdvözítő szeretet elsőbbségét. Ezt kell megélnünk a családban, ezt kell megtanítanunk a fiataloknak, ezt kell keresnünk, miközben ráneveljük magunkat a szépségre, amely ott van a dolgokban, a lélekben, a természetben, a szépséges Szűz Mária gyermeki szemléletében. Korunk elmerül az egyéni és közösségi önzésben, s ezáltal ellenkezéseket, ellenségeskedést, féltékenységet, érdekharcot, osztályharcot és háborúkat teremt, egyszóval gyűlöletet. Ebben a világban nekünk a szeretet törvényét kell hirdetnünk, amely önmagát terjeszti és ajándékozza, amely megnyitja a szívet mások szeretetére, megbocsátja a sérelmeket, segít másoknak, a testvérnek a szükséghelyzetében, feláldozza magát számítás és elismerés várása nélkül, szegénnyé lesz a szegényekért, testvérré a testvérek között, létrehozza az egyetértés, az igazságosság és a béke új világát.

Kultúránkat, továbbá, a gazdasági materializmus okozta számtalan probléma és dráma jellemzi, még inkább most a válság időszakában. Ez a materializmus egyre arcátlanabb és egyre agresszívebb. Történelmünket mértéktelen igazságtalanságok és erőszak jellemzik, amelyeket az igazságtól és minden erkölcsi normától elválasztott szabadságfogalom hozott létre, mind az egyének, mind a népek életében. Erre emlékeztet Szentatyánk, XVI. Benedek pápa legutóbbi enciklikájában, amelyet az Egyház szociális tanításának szentel Caritas in veritate kezdettel. „Az igazság nélkül – írja a Szentatya – az élet empirista és szkeptikus szemléletébe esünk. Így képtelen felemelkedni a gyakorlat fölé, mert nem érdeke figyelembe venni az értékeket – olykor még a jelentőseket sem –, amelyekkel megítélhetné és irányíthatná azt. A hűség az emberhez megkívánja a hűséget az igazsághoz, amely egyedül biztosítja a szabadságot és az integrális emberi fejlődés lehetőségét.”

A keresztény igazság nem elvont elmélet, hanem mindenekelőtt az Úr Jézus élő személye, aki mint a Feltámadott köztünk él. Keresztény közösségeink, tehát a ti egyházmegyétek, Gyulafehérvár is, meg kell, hogy élje öntudatában és gyakorlatában azt, hogy „az igazság lelőhelye” legyen. Lelőhely, ahol egymásra talál a főpásztorok tanítóhivatala, a sensus fidei (azaz Isten népének közmegegyezése a hitben) és a mindenkihez való odafordulás, hogy ezáltal életképes megértésre és világos meghirdetésre kerüljön az az igazság, amit Isten Jézus Krisztusban tanít az emberről. Nagy Szent Gergely pápa, a római hívekhez szólva, ezt mondta: „Mi, akik elteltünk hittel, arra törekszünk, hogy Istent visszhangozzuk, az igazság eszközei legyünk.”

Végül, a mai Evangélium figyelmeztet és arra buzdít minket, hogy sziklára építsünk. „Mit jelent sziklára építeni? Sziklára építeni annyit jelent, hogy Péterre és Péterrel építkezünk. Neki mondta ugyanis az Úr: «Te Péter vagy, és erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta» (Mt 16,16). Ha Krisztus, a Szikla, az élő és értékes szikla, az Ő Apostolát sziklának nevezi, ez azt jelenti, hogy azt akarja: Péter, és vele együtt az egész Egyház, látható jele legyen az egyetlen Megváltónak és Úrnak”.

Ez az én jókívánságom és ez az én imádságom a szeretett Gyulafehérvári Egyházért, Főpásztoráért, papjaiért – különösen ebben, a papoknak szentelt, évben –, a szerzetesekért, minden hitoktatóért, lelkipásztori kisegítőért, a világi krisztushivőkért. Szent Mihály, a gonosszal küzdő főangyal, Isten győzelmének tanúja, a mennyei seregek vezére járjon közbe értünk, hogy érjen meg szívünkben az egyre erősebb, alázatosabb és elkötelezettebb hit, amely képes átalakítani nem csak életünket, de azt a társadalmat is, amelyben élünk.

Adja meg nekünk az Úr az Egyház egyre élőbb és éltetőbb szeretetét, hogy minden szívben meggyökerezzék az igazság és a felelős elkötelezettség, és mindenki közreműködjék a közös jó szolgálatában. Így fogják megújítani ennek a népnek, családjaitoknak, fiataljaitoknak, minden igazságosságra és igazságra éhezőnek és szomjazónak a jövőjét. Ámen.

Vatikáni Rádió