Visszazárták a jeruzsálemi Szent Sírt

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_00000402102713.jpgTérden állva is, de szívesen bekukkantottam volna egy imádság erejéig a szent sírba!!

őszinte tisztelettel, 

Csaba t. 
Visszazárták a jeruzsálemi Szent sírt, Jézus feltételezett temetkezési helyét melyet a fölé emelt szentély renoválása miatt tártak fel. A sírt, ahogy arról már beszámoltunk legalább 1555 óta nem nyitották fel, és most is 60 óra eltelte után már le is fedték. A kutatócsoport a súlyos márványlap alatt vastag töltőréteget, az alatt pedig egy egyenlő szárú görög kereszttel díszített kőlapot talált, amit feltehetően a keresztes lovagok helyezhettek el a Szent Sír-templom építésekor. A restaurálási munkálatok még május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház, és a római katolikus ferences rend között a helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánadományok, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott.
www.bonumtv.hu