Imádkozzunk Szíriáért, a szír népért, azért, hogy béke legyen ott és a világ minden országában!! 

Imádságos bizalommal,

Csaba t. 

Budapest – A szíriai háborúról, a szír kultúráról és a keresztények üldözéséről beszélgettünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének vezetőjével. Major Balázs arabista, régész-történész. A Szíriai–Magyar Régészeti Misszió alapító vezetőjeként 2007 óta irányítja a közös európai és muszlim kulturális örökség egyik legnagyobb műemlékének, a szíriai Margat várának feltárását. Munkáját a 2011-ben kitört háború után sem hagyta abba, sőt az addig Szíriában működő közel százötven külföldi kutatócsoportból már csak az általa vezetett magyar csoport van jelen. Major Balázs munkásságát az Európai Unió parlamentje 2016 szeptemberében Európai Polgár Díjjal ismerte el. A díj kapcsán hangoztatta, hogy az elismerés nemcsak őt illeti, hanem azokat a kollégáit és hallgatóit is, akik vele együtt végzik a feltárásokat.

– Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy Szíriát második otthonának tekinti. Jelenlegi, feldúlt állapotában is?

– Attól, hogy politikai sorscsapás éri, és háború dúl, a második haza még második haza marad… Egy háború sem tart örökké, meggyőződésem, hogy előbb-utóbb ennek is vége lesz. A szír emberek pedig maradnak azok, akik az elmúlt sok-sok ezer évben voltak: egy elképesztően kreatív, barátságos és vendégszerető nép, amely nyitott és befogadó társadalmat alkot.

– Mit jelenthet számunkra a szír kultúra?

az emberiség bölcsője a történelmi Szíria területén ringott– Nem kevesebbet, mint hogy az emberiség bölcsője a történelmi Szíria területén ringott. A régészeti kutatások szerint a földművelés kezdetei a mai Szíria területére lokalizálhatók, és Ugarit városában találták fel az emberiség első ábécéjét. A legkorábbi nemzetközi kikötővárosnak számító település kereskedői információs forradalmat indítottak el azzal, hogy szinte mindenki számára elérhetővé tették a gondolatok lejegyzésének lehetőségét. Mellesleg a legtöbb mai írásrendszer – beleértve a miénket is – ennek az ősi ábécének a származéka. És ne feledjük, a Közel-Kelet nagy részét magában foglaló történelmi Szíria területén formálódott a kereszténység. Pál apostol is Damaszkuszban tért meg, és később Antiókhiában hangzott el szájából először a keresztény megnevezés. Az ókeresztény időszakban Szíria hat pápát adott, és a Római Birodalomnak is voltak szíriai császárai. Vég nélkül sorolhatnám a kultúra számunkra is becses kincseit.

– A médiából Szíriával kapcsolatban bombázásokról, háborús-polgárháborús viszonyokról, megosztottságról, világpolitikai bonyodalmakról értesülhetünk. Mintha sem a nagyhatalmak, sem az ott élők nem tudnának mit kezdeni a térséggel…

– A helyzet valóban összetett. Nem szeretem a polgárháború kifejezést, mert itt már sokkal nagyobb dolgokról van szó. A különböző nagy- és regionális hatalmak Szíria területén vívják a maguk politikai játszmáit. Egyelőre nem látom azt a komoly politikai előrelépést, amely valós megoldásokhoz vezethetne. A valódi segítségnyújtásban is drámai a lemaradás. Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség. A leginkább előremutató természetesen az lenne, ha az Egyesült Államok és Oroszország meg tudna egyezni egymással. Azt nem mondom, hogy ez rögtön békét jelentene, hiszen a több mint ezer különböző fundamentalista, milicista csoport leszerelése még így is elhúzódna, de legalább elkezdődhetne a normális élet és az ország nagy részének az újjáépítése. 

– Ilyen értelemben Szíria ma a nagyhatalmak játszótere?

Szörnyű kimondani, de Szíriában ma bármit meg lehet csinálni– Egyértelműen. Nagyon sok mindent ott meccseznek le. Ez a terület egy aduász lett, ahol az ukrajnai konfliktustól kezdve az iráni helyzetig mindenki emelheti a tétet. Szörnyű kimondani, de Szíriában ma bármit meg lehet csinálni. Eljutottunk oda, hogy különböző európai államok – mint például Belgium – bombázókat küldhetnek Szíriába bármiféle ENSZ-felhatalmazás nélkül. Legutóbb Törökország – szintén nemzeti felhatalmazás nélkül – szárazföldi csapatokat küldött Szíria, azaz az ENSZ által elismert független állam területére. Nemrég az amerikai légierőnek – amely állítólag kiváló hírszerzéssel és precíziós fegyverekkel rendelkezik – sikerült olyan légicsapást mérnie az Iszlám Állam ellen harcoló szír katonai egységekre, hogy több mint hatvan szír katona halt meg, és rengetegen megsebesültek. Hol van ehhez az ENSZ felhatalmazása vagy a nemzetközi jog tiszteletben tartása?

– Hogy látja mindebben Európa szerepét?

– A valódi segítségnyújtásban is drámai a lemaradás. Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség: az ottmaradtak segélyezésére. Sajnos ma Európában az emberi szenvedésre elsősorban csak a migránsokkal kapcsolatos politikai jótékonykodás szintjén figyelünk, a dolgok gyökerét viszont nem kezeljük. Meggyőződésem, hogy az európai migránsválság kezelésére fordított összeg töredékéből élhetőbb körülményeket lehetne teremteni a Szíria melletti országokban élő menekültek táboraiban. Jelenleg elmondhatjuk, hogy a kialakult helyzettől egyaránt szenvednek a migránsok és a befogadó népek. Közben látnunk kellene azt is, hogy a szír emberek többsége ki sem mozdult az országából. A hozzávetőlegesen huszonnégymillió szíriai lakos több mint fele lett földönfutóvá, mert megsemmisült a háza, a település, ahol élt. A menekülők legnagyobb többsége azonban Szíria háborútól megkímélt helyein húzza meg magát, vagy a szomszédos országokban… 

– A fundamentalista csoportok a világörökségi helyszíneket sem kímélik. Mennyire lehetne előzetesen védelembe venni ezeket a páratlan kulturális kincseket?

– Nagyon „ügyesen” használja az Iszlám Állam a műemlékeket, mert miután elfoglalták őket, és bármilyen kárt tettek bennük, egyből töltik fel az erről készült felvételt a YouTube-ra, hogy a világot megbotránkoztassák vele. De érdemes más oldalról is megnézni a kérdést. Palmyra az UNESCO világörökségi listáján van. Mindenki tudta, hogy az Iszlám Állam közeledik a település felé. Ekkor még csak a nyugati nagyhatalmak voltak jelen légierejükkel, mégsem tettek semmit, pedig a városhoz vezető út egy könnyen átlátható kősivatagon vezetett át, ahol fel lehetett volna tartóztatni a fundamentalistákat. Nem védték meg Bagdadban a nemzeti múzeumot sem.

– Bár az Egyházak Világtanácsa és a különböző felekezetek többször is felszólaltak a szíriai keresztényüldözés ellen, a Szíriában élő keresztények helyzetéről a sajtóban nagyon kevés szó esik, miközben ők azok, akik különösen is áldozatai a mai háborús konfliktusnak.

Észak-Afrikától egészen Kínáig ma nagyon szisztematikus keresztényüldözés folyik– A felszólalás már messze nem elég! Nemcsak Szíria keresztényeiről kell szót ejtenünk, hiszen Törökország számos térségében sem megnyugtató a keresztények helyzete, és Egyiptomban is igen gyakori a kopt keresztények üldözése. Észak-Afrikától egészen Kínáig ma nagyon szisztematikus keresztényüldözés folyik. A sanyargatás általában nem állami szinten történik, de a többségi muszlim lakosság fundamentalizmusra hajló szegmensét nem mindig tudják kordában tartani. Kimondhatjuk, hogy Szíriában és Irakban a keresztények genocídiuma történik, azaz népirtásnak vagyunk tanúi. Jó lenne hatványozottan segíteni ezeknek a térségeknek a keresztényeit, hiszen nekik még a menekülés is sokkal nehezebb. Ha például bekerülnek egy menekülttáborba, ott a muszlim menekültek kiközösítik őket, sőt a keresztények nemegyszer váltak gyilkosság áldozataivá.

– Mire vezethető vissza a szíriai keresztényüldözés?

– Fontos tudnunk, hogy mi hoztuk rájuk a bajt. A nyugati „rendcsinálás” és „demokratizálás” előtt ezeknek a térségeknek a keresztényei általában békességben éltek a helyi muszlimokkal. Onnantól kezdve azonban, hogy a nyugatiak fizikailag is megjelentek az országban, a populáció egy jelentős része abszolút közellenségnek tekinti a keresztényeket, és különböző módon próbálják őket kiirtani vagy elüldözni. Ezt a brutalitást nemcsak az Iszlám Állam csinálja, a keresztények tönkretétele már 2004-ben elkezdődött.

– Tudna jó példákat említeni az ott élők segítésére?

példát mutatunk, hiszen tudást és szakmát adunk azoknak, akik majd hazatérnek, hogy segítsenek újjáépíteni az országukat– Példaként említhetem a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspökét, Kiss-Rigó Lászlót, akit egyébként a hazánkat ért migrációs hullám kapcsán igaztalanul próbáltak meghurcolni, főként nyugati médiumok. Arról természetesen nem írtak, hogy ő volt az, aki az egyházmegyéjében pontosan azoknak a szíriaiaknak rendezett gyűjtést, akik otthon küzdve sokkal nagyobb megpróbáltatásoknak vannak kitéve. A magyarok többször megkérdőjelezett nagylelkűségére jellemző, hogy a püspök felhívására több mint harmincmillió forint adomány gyűlt össze. Emellett ő volt az, aki ezt a pénzt személyesen vitte ki, és úgy osztotta szét, hogy a helyi keresztények és a muszlimok egyaránt kaptak belőle. Példaértékű az a segítség is, amelyet hazánk az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül nyújt a Külügyminisztérium támogatásával: 2016-tól évi ötven szíriai egyetemi hallgatót fogadunk Magyarországon a teljes képzés idejére. Aki jön – és menekülttáborból is érkeznek –, az több évig úgy tanulhat nálunk, hogy minden költségét a magyar állam fizeti. A kontingens ötvenfős létszámát Prőhle Gergely korábbi helyettes államtitkár ígérete szerint – egyébként az elmúlt években ő számított a kezdeményezés „védőernyőjének” – a jövőben emelni fogják. Ezzel példát mutatunk, hiszen tudást és szakmát adunk azoknak, akik majd hazatérnek, hogy segítsenek újjáépíteni az országukat.

– Amikor Szíriában jár, és megkérdezik önt Európáról, akkor mit mond?

– Nem nagyon kérdeznek erről, ugyanis az ottaniaknak már nincs illúziójuk Európával és a Nyugattal kapcsolatban. Ők pontosan tudják, hogy Európa szeret válaszokat adni arra, mások hogyan éljenek, miközben sem nem őszinte, sem nem korrekt…

– Mit kellene nekünk, európaiaknak tanulnunk a szíriaiaktól?

még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el– Sok mindent tudnék mondani, de a háború miatt most azt emelem ki, hogy én még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el. A mérhetetlen szenvedés ellenére a szíriaiak megőrizték határtalan vendégszeretetüket és önzetlenségüket – ez valami mágikus. Most nyáron tizennyolcan voltunk kint magyarok, a csapat fele egyetemi oktató, másik fele hallgató volt. Európaiként azzal találkozunk, hogy az elszegényedett parasztemberek számára – akik éppen csak meg tudnak élni, és örülnek, hogy kapnak tőlünk idénymunkát – teljesen természetes, hogy minden este valamelyikük meghív minket vacsorára, vagy odahozza a fáról az utolsó narancsot. Ez lelkileg és emberileg is olyan attitűd, amelyet érdemes lenne megtanulnunk. A türelem és a jövőbe vetett, elképesztően erős hit is igen példamutató. És amit még kiemelek: minden vérontás és szélsőségesség ellenére Damaszkuszban a szunnita és a keresztény együtt tud élni, és meg tudják találni egymásban a testvért. Teszik ezt úgy, hogy számtalan provokáció zajlik körülöttük. Gondoljunk bele: öt éve – részben felekezeti alapon is zajló – háború van Szíriában, de a frontoktól akár pár száz méterre békében együtt tudnak élni. A balkáni háborúban ehhez hasonló nehezen lett volna elképzelhető!

– Végezetül egy személyes kérdés: honnan jött az indíttatás, hogy régészettel kezdjen foglalkozni, és miként alakult a pályája?

– Kiskoromtól kezdődően a középkor, a várak, a korszak várépítészete foglalkoztatott. Szüleim orvosok, akik 1986 és 1990 között Líbiában vállaltak munkát. Öcsémmel együtt mi is velük éltünk. Ezek az évek meghatározóak voltak: elég volt kinéznem az ablakon, és tengert, homokdűnéket és pálmafákat láttam. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg; és ott voltak a romvárosok is. Amellett, hogy angol iskolába jártunk, az utolsó évben kötelező volt arabul is megtanulni. Visszatérve a ferenceseknél folytattam a középiskolai tanulmányaimat, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és arab szakára jelentkeztem. Onnan ösztöndíjjal jutottam ki Szíriába, ahol két évet töltöttem. Közben itthon is elkezdtem a régészeti tanulmányokat. Doktorandusz lettem, majd kutató és oktató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

www.evangelikus.hu