Kőbe zárt múltunk porlad, szépül? Ismerjük meg, fedezzük fel a saját multunkat!
Szeretettel,
Csaba t.
Mezőörményes nevét Ermenus néven 1321-ben említik először az oklevelek. 1332-ben papja, Pál harminckilenc régi báni dénár pápai tizedet fizetett, ezt követően 1333-ban tizenöt ezüstdénárt és egy régi báni dénárt, 1334-ben hat garast, hat verecensis-t, két régi báni dénárt, 1335-ben négy garast fizetett. Örményes a legkorábban ismert adatok szerint Kán nemzetségbeli László vajda és fiai örökjogú birtoka volt, amelyet cserébe adtak Miklós fia, Mykének. 1321-ben I. Károly király Kácsik nemzetségbeli Mihály fia Péternek adta adományul Myke magtalan halála miatt.
Kastélyát 1638-ban említik először, de valószínűleg régebbi eredetű. Rákóczi Zsigmond kedvenc tartózkodási helye volt. A Központ ez évi első lapszámában a mezőörményesi kastélyról írunk újságunk olvasóinak.
A nemesi telek elnevezése
A két világháború közötti időben Őrményes Maros megye rücsi járásához tartozott. A korabeli leltárok udvarháznak nevezték. Kastély, udvarház, kúria névvel illették a korabeli fejedelmi, fő-, közép- és köznemesi épületegyüttest, melyet lakásként rendezett be, mindenütt rangjának megfelelően.
A kúria szó tulajdonképpen a nemesi telek elnevezése, melyet lakó- és gazdasági udvarra veteményes-, gyümölcsöskertre, rendszerint parkban álló lakóházra vonatkoztatták.
Birtokok kálváriája
Mezőörményest 1329-ben I. Károly több birtokkal együtt elcserélte Hontpázmány nemzetségbeli Pogány Istvánnal.
A cserét bizonyító okmány elbeszéli Örményes-birtok történetét, amelyből kiderül, hogy az visszaszállt a királyra, hiszen László vajda a király ellen lázadt és fiai továbbra is hűtlenekkel álltak kapcsolatban, illetve a királyi javakat pusztították, továbbá Mykenek nem voltak örökösei.
Az okmány ,,megfeledkezik” az 1321-es adományozásról. A cserét követően a helység határát is megjáratták.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg azt is, hogy 1336-ban Hontpázmány nemzetségbeli Pogány István továbbcserélte a birtokot Zyluas-i Sumbur fiai Gyulával és Petheu-val, valamint Gyula unokája, Pál fia Andrással, olyan területekre, amelyet azok szegénységük és elpusztulásuk miatt sem hasznosítani, sem megőrizni nem tudtak.
Leánynegyedek
1369-ben I. Lajos király engedélyt adott Zyluas-i Sumbur fia Gyulának, hogy leánya, Katalin leánynegyedét, amelynek része volt Örményes is, ne pénzben, hanem földben adja ki, lévén a leány egy birtoktalan emberhez ment férjhez.
1372-ben a tordai közgyűlésen Szentgyörgyi István, Zyluas-i Sumbur fia Gyula elárvult unokáinak, Balázsnak és Sandurnak, gyámja, megvádolta a fiúk nagynénjét, Katalint, hogy az őt megillető leánynegyednél nagyobb részt foglalt magának.
A vádat alátámasztandó felmutatott egy I. Lajos pecsétje alatt 1370-ben kelt, pátens oklevelet.
A vádra válaszul Katalin férje, Miklós, fia Tamás a kolozsmonostori apátság konventjének ügyvédvalló oklevelével válaszolt, amely igazolta, hogy Gyula birtokaiból csak a feleségét jog szerint megillető részt iktatták.
A helyzetet megoldandó László erdélyi alvajda utasítást adott a kolozsmonostori apátság konventjének, hogy Gyula testvérének, az elhalálozott Petheu-nak birtokrészeit, amelybe benne foglaltatott Örményes is, az elárvult fiúknak iktassák.
A régi épületből átalakított ma is látható barokk kastély
Az Őrményesen 1638-ban, valamint az 1721-ben készített leltár szövege a ma is álló kastélynak három elődjéről tesz említést.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkban olvasható, hogy Őrményesen állt egy sövényből készült tornácos udvarház, majd az I. Rákóczi György által épített ,,… nagy, friss épület, téglából való…” úriház, melyet feleségének, az fejedelem asszonynak Görgénybe való utazásai alkalmával pihenőszállásként tartott fenn.
Az 1721-es leltár szerkesztője az ,,igen friss” kőépületet járta végig és írta le a ,,Hosszú palota” külsejét, mely emeletes volt, deszkás tornáccal, valamint helyiségeit és berendezéseit.
Ezt az épületet alakították át később, és így jött létre a ma is létező barokk kastély.
Az őrház, a tömlöc és a darabontház
Az udvarház II. Rákóczi György idején tulajdonost váltott, előbb a Barcsai, végül pedig, bonyolult birtokjogi előzmények után, a (losonczi) Bánffy család tulajdonába került.
A kastélyt Bánffy Dénes 1667–1668 során korszerűsítette és felújíttatta.
Az 1721-ben, Bánffy György megbízásából készült inventárium rögzíti a kastély és a körülötte levő épületek XVIII. század eleji állapotát.
A leírás szerint a falu déli részén, egy nádastó feletti teraszon helyezkedett el. Kerítés vette körül, amelyen kelet felől fából készült, faragott szárköves, kétosztatú kapu nyílott, felette őrházzal. Az őrház két oldalán a tömlöc és a kolcsárház, valamint egy sövényből font, kis méretű darabontház állott.
Az udvarházból lett barokk kastély
Hogy az első udvarházat mikor és ki építette, arról nem szól a krónika, de az bizonyos, hogy Mezőörményest 1336-ban a Gyula-Zsombor nemzetségből való birtokost tartották.
A XVII. században már a Rákóczi családé, majd a Bánffyaké.
Keresztes Gyula, a Maros megyei kastélyok és udvarházak című könyvében tájékoztat arról, hogy I. Rákóczi György építtette át 1643-1645 között a mai nagyságára és formájára, az akkor divatos pillérszerű kőlábakra és az azokat összekötő boltíves megoldással.
A munkálatok tervezője a Rákócziak építésze, a velencei Augustino Serena egy évtizeden át dolgozott Rákóczi szolgálatában, és II. Rákóczi György magyar nemesi címmel jutalmazta építőtevékenységét.
Ami ma már nem látható
A kastély két épülete az udvar közepén helyezkedett el. A „kőpaloták” épülete, mely minden bizonnyal a ma álló, erőteljes későbarokk átalakítások nyomát magánviselő kastély magjának tekinthető, egy kőalapozású, hosszanti elrendezésű, homlokzatával dél fele néző, emeletes épület volt.
Az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár közlése szerint a homlokzat mentén egy nem sokkal korábban, kőből épült nyitott tornác – filegória – állott, amelynek keleti végében nyílott a bejárat.
A földszinten hat, faragott gerendás mennyezetű szoba volt.
Az első helyiség, vagyis a „hosszú palota” falát három, a többiekét pedig egy-egy kőkeretes, lanternás – olajjal átitatott hártya – vagy papírral borított ablak tagolta.
Az emeletre egy kettős, tölgyfakorlátos kőlépcső vezetett fel. Tőle jobb oldalt egy téglából épült, faragott kőpárkányokkal tagolt, sisaktetővel – „gombos torony” – fedett filegória helyezkedett el.
A kőlépcső tetejéről az első emelet helyiségeit lehetett megközelíteni. Itt összesen hat szoba volt, ezek közül kettőhöz egy-egy árnyszék kapcsolódott, közöttük pedig egy nagyobb terem helyezkedett el.
Az emelet nyílászárói faragott párkányokat kaptak, a szobák egy részét pedig kazettás, festett mennyezet díszítette.
A leírás szerint a nyugati oldalon egy újabb, gerendavázas szerkezetű filegória helyezkedett el, amelyhez egy egyszerű kialakítású falépcső csatlakozott. Az épület cseréptetőt kapott, alatta többosztatú pince húzódott, vakolatlan kőfalakkal.
A contignációs épület története tisztázatlan
A kastély kisebb méretű, zsindellyel fedett épülete, az úgynevezett „contignációs” épület feltételezhetően az 1648-ra elkészült épülettel azonos, későbbi története tisztázatlan.
A leltár által részletesen leírt, a kastély udvarán található melléképületek nem maradtak fenn, a jelenleg a kastély szomszédságában húzódó gabonás később épülhetett, feltételezhetően azonos az 1796-ban felépült kőalapozású, téglafalú gabonással.
Szintén az Adatbankban olvasható, hogy a jelenlegi épület homlokzatát uraló klasszicizáló.
Későbarokk elemek egy nagyméretű XVIII. század végi átalakításról tanúskodnak, ezzel kapcsolatosan azonban nem maradtak fenn források.
Az épület a XIX. század elején több alkalommal kisebb méretű felújítási munkálatokon esett át, egyikük során négy szobáját újraboltozták, többször javították a tetőzetet, fedélszéket, illetve kicserélték a nyílászárókat is.
Kőbe zárt múltunk porlad, szépül? Ismerjük meg, fedezzük fel a saját multunkat! 