1941-ben Kodály Zoltán bíztatására Budapestre jön, és a Zeneművészet Főiskola egyházzenei, később egyházkarnagyi és zeneszerzési tanszékére iratkozott be, s mint ennek hallgatója megkezdte a 1945-ben a Kapisztrán Kórus , 1947-től a zenekar, majd a Kapisztrán Gyermekkar és gyermek-zenekar szervezését azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő nevelésének a nehéz esztendőkben.
A kommunizmus keresztény áldozatai 2. – A ferences himnusz születése, a börtönben
(Az előző rész folytatása)
NEMSOKÁRA VÁLLÁNÁL FOGVA rázza fel a nappali őr. – Mi van magával, atya? Éjjel se nagyon szokott aludni, még kevésbé reggel.
Az az őr bánt vele ilyen szelíden, akinek a felesége, Katalin, a budai ferencesek Kapisztrán énekkarban valamikor szerepelt. Alajos atya sokat köszönhet ennek az embernek, aki enyhíti a nyomorúságát, ahogyan csak tudja, és segít neki, amiben lehet. Figyelmezteti a közelgő veszélyre, s óvja minden bajtól. Bizalommal vannak egymással szemben.
– Nem aludtam az éjjel. A kihallgatóm azt mondta: vége a hazának, vége a szerzetnek, vége az Egyháznak, sőt: még az Istennek is. És csúfondárosan biztatott, hogy írjak erről négytételes rekviemet. Nos, ez az éjjel megszületett. De nem a rekviem – a hosszan síró -, hanem az egy sóhajú, kínban fogant ima, a „börtönhitvallás”. Nem neki válasz ez, hanem nekem. Benne a szívem, benne a hitem. A szülés izgalma nem engedett aludni. Csak reggelre nyomott el a fáradtság.
– Mondja el a szövegét! Megtanulom; így lopom ki a feleségemnek. Bizonnyal nagyon megörül neki.
– Figyeljen!
Assisi Szentje, szegények atyja!
Nyomodba tépünk, te nép barátja!
Viharban járunk, roskadoz a lábunk,
Második Krisztus, te légy a várunk!
HA DŐL ISTEN HÁZA, tartsd erős vállad,
Ha lankad a lelkünk, jöjj égő zsaráttal;
Benned remél, ím, téged vár
Az Egyház, a hon s a hű magyar nép.
Dalolva jártad az élet útját,
Tündöklő köntöst soha nem hordtál.
Napfényes lelked egekbe szárnyalt,
Ha hegedültél két száraz ággal.
HA DŐL ISTEN HÁZA, tartsd erős vállad!
Ha lankad a lelkünk, jöjj égő zsaráttal!
Benned remél, ím, téged vár:
Az Egyház, a hon s a hű magyar nép.
– A dallamát majd holnap. Hozzon papírt, ceruzát, és leírom Katalinnak és magamnak a falra. Kottástól. Tudja, a zeneszerzők szeretik kottában is látni alkotásukat. Nem mintha zeneileg szükségük lenne rá. Anélkül is úgy hallják és látják, mintha le volna írva. Mégis szeretik, ha művük minden érzékszervüknek megszületik. Úgy vannak, mint az anya a gyermekével: a mozgásából tudja, sőt: látja, hogy gyermeke benne él. Más jelekből meg azt, hogy nagy, szép, erős. Mégis csak akkor lesz igazán a gyermeke, ha megszületett, ha már a karjaiba zárhatja, s ha már mások is láthatják, akit eddig csak ő látott, és megmondhatják: az a szépség-e, aminek ő álmodta? A jövőnek az a reménye-e, aminek ő remélte?
– Papírt és ceruzát nem merek hozni. Ha nem okvetlenül szükséges, ne bukjék le egyikünk se. Az atya nyomorúsága éppen elég nagy. Nem lenne kisebb azzal, ha benne én is osztoznék. Majd megtanulom a dallamot is.
– Jó ember, értse meg: több érzékszervemmel is látni szeretném a gyermekemet! Tudja, mit? Hozzon nekem olyan ciroksöprűt, ami még elég j ó állapotban van!
– Az meg minek?
– Abból csinálnám a kottázást. Ha rajtam ütnek, pillanatok alatt széttúrom. Csak szalmát, cirokszálat találnak. Nem dicsérnek meg érte, de a bolondnak elnézik, ha nem veszedelmesen bolondériázik. Cirokkal, szalmával pepecselni nem világrengető dolog.
ALAJOS ATYA NYUGTALANUL várja a zárást. Valami különös forróság nyargalászik az ereiben. Olyan, amilyet csak alkotáskor szokott érezni. Olyan forró, égető valami ez, aminek nem lehet ellenállni. Minden mással szemben vakká, süketté teszi. Leül a padlóra, és zárkája gyenge fényű villanyánál szaggatja a seprő szálait. Először az öt vonalat rakja ki belőlük a cella szélességében. Majd a sorok elejére két b-t alakít ki. Aztán kottákat formáz ki belőlük. A negyedhang egy cirokszál. A félhang kettő, rúddal. Az egész: rúd nélkül. A nyolcadok zászlócskákat kapnak. H, c, h, c kottafejek alakulnak ki a padlón, hogy a következő már leessék a g-re, mintha tárogatóból pottyant volna ki. Egyesek az égre kapaszkodnak, mások a földbe fúródnak, hogy a kettőt egybekapcsolhassák.
Munka közben dicsfény villódzik az arcán. A szeme olykor lángot vet. A szíve a kottákhoz méri a dobogását. Az ujjai rohanni szeretnének, de látszik: szándékosan visszatartja őket, nehogy túl hamar készen legyen. Olyasmit élvez, amit már régen nem ízlelhetett: az alkotás, az építő cselekvés mézédes gyötrelmét. A vízió, a belső hallás rögzítését. A sugallat láthatóvá való tételét. Gyermekszülést! Mert a zenésznek kottázni annyi, mint a szobrásznak a márványból álmát kihozni, mint a festőnek a látomását vászonra varázsolni, mint az anyának a gyermekét világra hozni.
A vonalakra úgy rakja le a kottafejeket, mint ahogy Isten rakhatta a teremtéskor az égre a csillagokat: melegséggel, fénnyel, szeretettel.
Amikor a dallammal készen lett, alája bűvészkedte az akkordokat. Ezekbe pólyázgatta szülöttét. Szépítgeti; ha lehet, ékes ruhadarabokkal, színes szalagokkal, arany láncocskákkal. Amikor elkészül, úgy ül előtte, mint Mária ülhetett bepólyázott szülöttje előtt a betlehemi istállóban: imádattal, hódolattal, csupa boldogsággal. Aztán a padlóra borul, hogy sovány karjával magához ölelje…
(Részlet Krupa Kolumbán ferences, a “Sarló és kalapács börtönrácsok titkai” című könyvéből.)
Közreadja a néhai szerző és amerikai rendi előljárójának engedélyével: Stoffán György
Ps.; Tamás Alajos életútja
(1915. szept. 18 – 1967. aug. 29.)
Páter Tamás Gergely Alajos ferences szerzetes, tanár, karnagy, zeneszerző Öregcsertőn született… Gimn. tanulmányait Kalocsán, Pécsett és Jászberényben végezte. 1933-tól mint ferences rend Kapisztrán Rendtartomány tagja bölcseleti és teológiai főiskolát végzett Gyöngyösön. 1941-ben Kodály Zoltán bíztatására Budapestre jön, és a Zeneművészet Főiskola egyházzenei, később egyházkarnagyi és zeneszerzési tanszékére iratkozott be, s mint ennek hallgatója megkezdte a 1945-ben a Kapisztrán Kórus , 1947-től a zenekar, majd a Kapisztrán Gyermekkar és gyermek-zenekar szervezését azzal a szándékkal, hogy ébren tartsa az egyházi zene nagy hagyományait és teret biztosítson az ifjúság keresztény szellemben történő nevelésének a nehéz esztendőkben. 15o tagú együttesét Kapisztrán Szent Jánosról, az 1456. évi világraszóló nándorfehérvári győzelem hőséről nevezte el. Csodálatos pedagógiai tehetségével maga köré vonzott fiatalt, felnőttet egyaránt. Hallatlan színes egyéniség volt, nyílt emberségével mindenkit meghódított aki a közelébe került. 1948-tól a Magyar Rádióban havonként felléptek és évenként többször a Zeneakadémia nagytermében oratórium hangversenyt adtak.. A Magyar Rádió a Kapisztrán Együttest annyira értékelte, hogy annak előadásában külföldi rádióadók számára hanglemez műsort vett fel. / Párizs, London, Zürich /. 1949. május 24-től Liszt: Via Crucisának és Stravinszky: Miséjének bemutatása után a Zeneakadémiai és Rádiószereplési lehetőségek megszüntek. 1952 – től főleg a budapesti belvárosi Főplébánia templomban és a Margit kőrúti ferences templomban, sok vidéki templomban oratórium hangversenyeket adott az Operaház művészeinek közreműködésével.
1953-tól tanít a szentendrei Ferences Gimnáziumban. 1959-től a budapesti Hittudományi Akadémia tanára.
22 esztendős karnagyi egyházkarnagyi működése során megszólaltatta a a zeneirodalom valamennyi nagy korszakának legjelentősebb alkotásait. A liturgikus zene gregorian és többszólamú „a capella” irodalmán túl kórusainak betanította az oratórium, kantáta és mise műfajok gazdag repertoárját Bach H-moll miséjétől Händel Messiásától Dvorak Stabat Materéig több magyarországi ősbemutató megvalósításával. Az előadások rangos Operaházi szólistái / Báthy Annától- Tiszay Magda, Réti József- Várhelyi Endréig / örök időkre beírták nevüket a nagy bemutatók emlékkönyvébe.
Zeneszerzőként 1956-ban indult el pályáján. 1956. okt. 22-én mutatta be teljes Együttesével a „Nándorfehérvár 1456„ c. oratóriumát, a világraszóló történelmi esemény 5oo. évfordulója alkalmából. A zsúfolásig megtelt Belvárosi Főplébánia templomban elhangzott oratóriumnak óriási sikere volt. / A Magyar Rádió is készített róla felvételt, de a következőnapok harcai során sajnos ez megsemmisült./ De készült hanglemezfelvétel belőle Amerikában élő magyarok összefogása által. További fontosabb művei: Lacrimae Petri oratórium, Karácsonyi orat. Kánai menyegző, Kapisztrán opera, Kapisztrán mise, Missa Juventutis, Őrangyal mise, Szeretet himnusz, Memento, Betlehemi királyok, Szent Ferenc himnusz, és még számos motetta. Művei a liturgikus várakozásokat példázó, a sacralis és népi hangvétel sajátos, tiszta ötvözetei.
Tamás Alajost a Gyermekkórus és gyermek-zenekar tagjai rajongásig szerették. Nekik írta a Missa Juventutis az Ifjúság miséjét. Ezek az előadások felejthetetlenek számukra. A mű nagy tetszést aratott külföldön is. 1966 karácsonyán mutatta be angol fordításban a New Brunswick-i Douglass College leánykórusa és zenekara az Egyesült Államokban. (A hangfelvételt 2oo rádióadó zenei programja sugározta tovább.) Az amerikai zenekritikusok véleménye szerint ebben a táncos ritmusú misében a gyermeki lelket tökéletesen ismerő szerző-pedagógus egyben önmagát is bemutatja….
A szabadon fogalmazott szöveg olyan mintha zsoltár lenne – „gyermekhangra”, szép és költői, s ötletes hangszerelés sikeresen hangolja össze a klasszikus hangszereket a népi tamburával és gyermeki dobolással.
Alázatosan szolgálta az egyház zene ügyét, és annak irodalmát műalkotásaival is gazdagította. Nemzedékek köszönhették neki, hogy teljes és hiteles képet kaphattak a zeneirodalom e területéről. A keresztény népművelés kiemelkedő alakja volt. A nagy zenepedagógus hatása több mint három évtized múltán is érezhető.
Tamás Alajos ofm