Keresztes Szent János

A lélek éneke

A lélek és a Vőlegény párbeszéde

MENYASSZONY

Szerelmem, hova lettél,

mért hagytál nyőgve engem egymagamra?

Szarvasom, megsebeztél,

futottál, meg se hallva,

szólítlak, mentél egyedül utadra.

Pásztorok, kérve kérem,

míg nyájatok a hegyi legelőn jár,

ha látjátok, ki nékem

kedvesebb bárki másnál,

mondjátok, vágytól, kíntól meghalok már.

Szerelmesem keresve,

hol víz partjára, hol hegyekbe térek,

virágot nem szedek le,

vadak láttán se félek.

Utam nem állják várak el, se végek.

A TEREMTMÉNYEK MEGSZÓLÍTÁSA

Ó, rengeteg nagy erdő,

Szerelmesem keze ültette dús fák,

ó, legelők, zöldellők,

virágok, fénylő tiszták,

mondjátok meg, ha körötökben itt járt!

A TEREMTMÉNYEK VÁLASZA

Kitüntette kegyével

a berkeket, hol elhaladt sietve,

29

alig tekintett széjjel,

csupán alakja tette,

szépségét minden önmagára vette.

MENYASSZONY

Ki gyógyíthat meg engem?

Mutasd meg végre igazi valódat!

Minek is epekednem?

Ne küldj ma hírhozókat,

bár kérdem őket, hallgatnak terólad.

Kik közeledbe járnak,

és szépségedről nekem számot adnak,

csak sebeimbe vájnak,

engem halódni hagynak,

és nem tudom, magukban mit dadognak.

Ó, életem, hogy állod

az életet, ami neked nem élet?

Szerelmesed nyilától,

ha megsebezve érzed,

halált fogadsz magadba, tán ez éltet?

Ha nem tudsz orvosságot,

szívemet annyi sebbel mért sebezted?

Ha kincsem nem kívánod,

miért is irigyelted,

amit raboltál, itt miért felejted?

Csitítsd panaszkodásom,

hisz nincsen másnak íly hatalma rajtam!

Hogy téged látva lásson,

miattad hogy szemem van,

te vagy a ragyogása egymagadban!

Ó, kristályos patak, te,

arcoknak mását formázza ezüstöd,

30

szemét sóvárgom egyre,

jelentesd meg közöttük,

a bennem élőt fölmutassa tükröd!

Szerelmesem, ha nézel,

a lélek elhágy!

VŐLEGÉNY

Térj vissza, galambom!

A szarvas száz sebével

már fölbukkant a dombon,

röptödet issza, hogy meggyógyulhasson.

MENYASSZONY

Szerelmesem az erdő,

magányos tisztás benne számolatlan,

folyók folyása zengő,

titkos sziget, szokatlan,

szerelmes szél lágy szava lankadatlan,

éjjel, ki hoz nyugalmat,

hajnalpír ő, keletről fölvilágít,

muzsika, ami hallgat,

magány, mi hangot ád itt,

vacsora ő, mi szerelemre csábít.

Ágyunk virág borítja,

oroszlánbarlang körülötte ásít,

békében nő magasra,

bíborban fölsugárzik,

ezer pajzs rajta, korona világlik.

Szerelmesem, utánad

szegődnek ifjú lányok csapatostól,

nyomodban szikra támad,

és fűszeres, nemes bor,

isteni balzsam árad lábnyomodból.

31

A belső borosházban

Vőlegényemnek italából ittam,

a nyájam nem találtam,

mikor kijöttem onnan,

most új mezőket járok szakadatlan.

Mellét nyújtotta nékem,

így oktatott az édes tudományra,

övé lettem egészen,

ígértem, nemsokára

a hitvese leszek már valahára.

Lelkem hozzászegődött,

övé lett minden, mi azelőtt enyém volt.

Nyájat többé nem őrzök,

nem függök más parancstól,

teszem, amit a szerelem parancsol.

Azt mondjátok ti rólam,

a legelőn mivel már nem találtok,

elvesztem, és valóban

itt már sose láttok,

magamra leltem ott, ahol ma járok.

Mit megadott a hajnal,

a frissen nyíló virágot leszedjük,

fűzért fonunk, smaragddal

közepét ékesítjük,

hajam egyetlen szálára kötözzük.

Hajam egy szála tette,

tekinteted nyakamról el se vetted,

néztél csak rámeredve,

a röpte foglyul ejtett,

és egy szememben magadat megsebezted.

32

A pillantásod átjárt,

szépségedet én önmagamba vettem,

szépnek ezért találtál.

Hogy megjelenj szememben

s imádjalak, te engedted kegyessen.

Ne vess meg érte, kérlek,

bőröm színe habár sötétbe játszott,

szemed bőrömre tévedt,

szépséged rám sugárzott,

örökké rajtam maradt ragyogásod.

Űzzétek el a rókát,

szőlőnk már bizton érleli gyümölcsét,

lemetszve mind a rózsák

az ünnepet köszöntsék,

a hegy ne lássa senki közeledtét!

Észak szele, csitúlj le,

jöjj déli szél most, szerelembe ejtő!

Fujj végig kertemen, te!

Szerelmesem közelgő,

virágok közt legeltet ő, ha eljő.

VŐLEGÉNY

A kedves kertbe hívta,

ím a menyasszonyt vágya odacsalta,

dús illatát beszívja.

Szerelmesére hajtja

fejét, és őt édesen öleli karja.

Az almafa tövében,

ahol örökre én lettem a mátkád,

kezem neked igértem,

sebednek gyógyulását

lelted, ahol anyádat meggyalázták.

33

Madarak messzejárók,

dámszarvasok, oroszlánok, kevélyek,

hegyek, völgyek, lapályok,

vizek, szellők, az éjnek

rémei, forrósága, kérve kérlek:

a lant szelíd szavára,

az esti harmat pengő énekére,

haragotok ne bántsa,

a falat el ne érje,

legyen szerelmesemnek pihenése!

MENYASSZONY

Nimfái Júdeának,

virágkehelyre, rózsalugasokra

most ámbraillat árad,

kívül lakozzatok ma!

Lábatok küszöbünket ne tapossa!

Rejtőzz el kedvesem hát!

Emeld föl arcod a hegyekbe,

egyetlen szót se szóljál,

tekints e seregekre,

mint szállnak el a titkos szigetekre!

VŐLEGÉNY

Az én fehér galambom

ágat hozott, bárkánkra visszaszállt már,

a gerlét szólni hallom,

a folyópart fölött járt,

a zöld partokban megtalálta párját.

Magányban élt idáig,

és fészkét is magányban építette,

de társára talált itt,

szerelem megsebezte,

magány a társát hozzá elvezette.

34

MENYASSZONY

Szépségedbe fogadj be!

Szerelmesem, vigadjunk tiszta szívvel!

A dombra és a hegyre,

hol forrás vize tör fel,

a rengetegnek rejtekébe vígy el!

Kapaszkodjunk föl aztán

a titkos barlangok közt a magasba!

Pihenjünk meg a sziklán,

a gránátalma mustja

szomjunkat édes zamatával oltsa!

Mit lelkem vágyva vágyik,

amit ígértél, megmutatod egy nap,

nem váratsz már sokáig,

te, aki életem vagy,

mit egykor adtál, megadod megint majd:

dalát a csalogánynak,

lélekzetét az édes levegőnek,

csöndjét az éjszakának

ligetet, üde zöldet

a lánggal, mely emészt, de nem gyötör meg.

Nem néztem másra többé,

Aminadab alakja semmivé lett,

az ostrom zaja csönddé.

Szemük a vízre tévedt,

s vették utuk a lovasok a mélynek.

Jelenj meg énelőttem!

Ha szépséged meglátnom végzetes lesz,

ne fuss akkor se tőlem!

Kínjára szerelemnek

csak kedves társaságod hozhat enyhet.