Egy korábbi bejegyzésben eltűnődtünk, mi lett volna az emberiséggel, ha Mária nem mond IGENT annak idején az Úrnak. Máriát követve mégiscsak oda jutunk, hogy nekünk nőknek – is az a dolgunk, hogy nap mint nap IGENt mondjunk, akkor is, ha a modern körülmények között ez nehéz.  Ha meg tudjuk tenni, gyakran megtapasztaljuk, hogy mégiscsak lelki békét hoz, amikor mi is szolgálóleányok lehetünk.

Maradjunk együtt az Úr tervével, legyünk nyugodtan kicsinyek, alázatosak, ismeretlenek, tiszták. 

Nem kell ismertnek lennünk, nem kell minden áron menő pozícióban dolgoznunk, nem kell szuperanyává vagy modellalkatú nővé válnunk. Keressük meg a saját utunkat, és ott teljesedjünk ki. Ott kezdjük mindig, ahová az Úr helyezett minket.

 Töröljük le a betegek, szenvedők arcáról a reménytelenséget.

A látványos jótékonykodás szép, de a környezetünkben néha ennél több alkalmat is találunk a jóra. Ha csak meghallgatjuk azt, akinek problémája van, meglátogatjuk a beteg családtagjainkat, sütünk vagy főzünk valamit annak, aki régóta nem evett házi kosztot, felhívjuk azt az ismerősünket, akiről régóta nem hallottunk, vagy akiről tudjuk, hogy nehéz időszakon megy át, minőségi időt töltünk azzal, akinek szüksége van rá – néha apró kényelmetlenséget vállalva sokat tehetünk egy-egy emberi lélekért.

Ne fáradjunk el imádkozni – imádkozzunk a férfiakért és a férfiak helyett is – és azokért, akik még nem ismerték meg az Úr útjait.

Az Úr a női lélek edényét választotta ki arra, hogy az Ige megtestesüljön, – és ez az út ma is járható. A tapasztalatok alapján a nők hamarabb találnak rá Istenre, gyakrabban járnak templomba és többet imádkoznak, mint a férfiak. Ha kitartóak vagyunk, rajtunk keresztül megszentelődhet egy család, egy házasság vagy bármilyen emberi kapcsolat.

Osszuk szét a bennünk növekvő tiszta szeretetet. Ítélet nélkül tegyük ezt, mindig és újra felállva, akkor is, ha ajándékainkat leverik.

A kedvesség, a gyengédség az, ami a nőkben alapvetően megvan. Miért ne adnánk belőle mindenkinek? Mindegy, hogy kapunk-e viszonzást vagy nem, vagy megérjük-e, hogy beérik a gyümölcs: az a szeretet, ami belőlünk árad, a mi lelkünk illatát viseli magán – az örökre a miénk marad, nem veszik el soha.

Amikor sok a teendőnk, ajánljuk fel Istennek a fáradtságunkat.

A mai nők élete örökös szolgálat. Elfáradunk benne. Megfájdul a hátunk, a lábunk, de amikor ezt a fáradtságot csak egy rövid imával is felajánljuk az Úristennek – “Felajánlom Uram a fáradtságomat Neked és azokért, akiket szeretek” – azonnal könnyebb viselni a terhét.

Vigyünk hitet a családba, és őrizzük azt. 

Sok férj lett már hívő a felesége hite által. Fáradságos és hosszú, lassú munka ez, de a világ legszebb feladata, amit nem szabad feladni. Pál apostol mondja: “Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, és az kész vele lakni, ne bocsássa el;13és ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az kész vele lakni, ne hagyja el a férjét. 14Mert a hitetlen férj megszentelődik a felesége által” (1Kor 7,13-14).

Tanítsuk meg imádkozni a gyermekeinket.

Ki más lehet az, ha nem egy édesanya, aki legelőször összeteheti a gyermekei kezét az imádságra? Nem kell ezen sokat elmélkedni, nem kell túlmagyarázni, csak egyszerűen el kell kezdeni, mindegy milyen kicsi a gyermekünk. Nincs annál szebb, amikor egy édesanya a gyermekei imáját hallgatja.

Vigyázzunk a férfiakra! Legyünk támaszai a férjeinknek, apáinknak, bátyáinknak és fiúgyermekeinknek a mindennapi küzdelmekben.

A férfiak sokkal jobban ki vannak téve a világ kereszttüzének, vigyáznunk kell rájuk. Engedjük el büszkeségünket és elvárásainkat. Sokmindenen enyhíthetünk egy jó szóval, a gyengédségünkkel, vagy a szerető otthon megteremtésével. Mindez pedig reménységet ad, hogy van ezen a világon más is, mint a napi betevőért folytatott harc.

www.lampagyujtogato.hu