Krisztus Szent Teste és Vére (Úrnapja) a katolikus egyház egyik legkiemelkedőbb főünnepe, amelyet a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön, vagy az azt követő vasárnapon ülnek meg. 

Ez a nap az Eucharisztia (Oltáriszentség) tiszteletére, Jézus Krisztus valóságos jelenlétének ünneplésére épül.Az ünnep legfőbb jellegzetességei a következők:Eredete: A 13. századra nyúlik vissza. Lüttichi Szent Julianna látomásai nyomán IV. Orbán pápa rendelte el 1264-ben, miután egy évvel korábban megtörtént a bolsenai eucharisztikus csoda.

A liturgia fókusza: Az olvasmányok Krisztus testének és vérének megváltó erejére, valamint az utolsó vacsorára emlékeztetnek.

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”

Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.

Mk 12,28b-34

Hagyományok: Ezen a napon a templomokon kívül, a szabadban tartanak körmeneteket. A hívők négy stációhoz (oltárhoz) vonulnak, amelyek a négy égtáj felé mutatnak, virágszirmokkal hintve az utat.

HIMNUSZ

Ezen a szent napon örvendjünk, emberek,

szívben és ajkakon himnuszok zengjenek;

a régi múljon el, újulnak mindenek,

szó és a tett, szív és kebel.

 

A végső vacsorát ünnepli e sereg,

hol az Úr Krisztus ad bárányt és kenyeret

testvérei elé, amint a régiek

szentelt törvénye rendeli.

 

Testét így adta át gyengék falatjaképp,

búsaknak így borát, vérének serlegét;

„Amit nektek adok” – hozzájuk így beszélt_–

„Vegyétek mind, és igyatok.”

 

E szakramentumot ekképpen adta át,

s egyedül a papok kezére bízta rá:

előbb a pap vegye, hogy majd kiosztaná,

mit rábízott Krisztus kegye.

 

Emberek étke lett az angyali kenyér;

az előkép-jelek sora itt véget ér.

Ó, milyen csodaszép, hogy Istenéből él

szegény nyomorult szolganép!

 

Hármas-egy Istenünk, hozzád fohászkodunk:

Urunkul tisztelünk, jöjj, és légy gyámolunk:

vezess ösvényeden, hová iparkodunk:

a fénybe, mely körülveszen! Ámen.