Több mint négyhónapos ostrom után véget ért Rakka ostroma. Az Eufrátesz melletti kétszázezres várost a történelem kezdetei óta lakják, a szíriai polgárháború kitörése után sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz az ország utolsó menedéke. Utána jött az al-Kaida, Aszad légiterrorja, majd az Iszlám Állam. A dzsihadisták rémuralmának a kurdok vetettek véget – és ahogy az az ostromoknál lenni szokott, a győzelemért a városnak és lakóinak kellett a legjobban megszenvednie.

Rakka helyén az óbabilóniai idők óta mindig állt valamilyen település, a VIII. században egy ideig az Abbászida kalifiák is ide tették át székhelyüket. A város azonban ezerévnyi szendergést követően a múlt század ötvenes éveitől, a gyapottermelés beindulásától kezdve indult újra virágzásnak. A Szíria sűrűbben lakott részeitől távolabb fekvő Rakka a polgárháború első évében relatíve nyugodt helynek számított, Bassár al-Aszad elnök még azt is meg merte kockáztatni, hogy 2012 júniusában egy rakkai mecsetben imádkozzon az iszlám egyik legfontosabb ünnepe, az Íd alkalmából.

A nyugalomnak 2013 márciusában szakad vége, amikor is egy, főleg iszlamista milíciákból álló ellenzéki koalíció három nap alatt elfoglalta Rakkát. A szír kormány által fenntartott helyőrség egy északabbra lévő katonai körzetbe vonult vissza, melyet az ellenzéki milíciák hiába próbáltak többször is lerohanni. A 220 ezres Rakka volt az első nagyobb város, ami ellenzéki fennhatóság alá került; a hatalomátvétel során a milíciák sok kormányhivatalnokkal végeztek.

Amint a város ellenzéki kézre került, az Aszad-rezsim elkezdte válogatás nélkül bombázni a katonai állásokat, a lakóépületeket és a civil infrastruktúrát. Rakka amortizációja tehát már jóval az ostrom előtt megkezdődött.

Rakka és körzete a polgárháború kezdeti időszakában valóságos menekültparadicsomnak számított; legalább félmillióan menekültek ide Idlibből, Aleppóból, Homszból vagy Damaszkuszból – ekkortájt becézték a várost a Forradalom Hotelé-nek. De 2013 márciusa után valóságos exodus indult meg a városból: sokan az iszlamista milíciáktól, sokan Aszad megtorlásától, sokan úgy általában a háborútól félve pakolták fel ingóságaikat és családjaikat.

És azután mindenkit elsöpört az Iszlám Állam, mely Irakból szervezett titkos sejtek, valamint a tömegével átálló dzsihadisták segítségével hónapok alatt uralma alá hajtotta egész Kelet-Szíriát. Rakkát 2013 novemberében vették be, és bár az Iszlám Állammal szembeforduló ellenzéki milíciáknak sikerült visszafoglalniuk a várost, 2014 januárjára nem csak maga a várost, de a rezsim katonai bázisát, sőt, az egész tartományt stabilan az ellenőrzése alatt tartotta az újgenerációs dzsihadista szervezet.

A milíciák, szélsőségesek, bombázások és offenzívák megtették hatásukat: Rakkából és környékéről százezrek indultak északnak a török határ felé. 

Rakkát nem csak stratégiai fekvése miatt választotta fővárosául az Iszlám Állam, hanem azért, mert al-Bagdadiék Rakkát az iszlám hódító korszakának egyik fontos szimbólumának tartják. Az újdonsült főváros életét azonban nem csak a Kalifátus intézményeinek felbukkanása változtatta meg alapjaiban, hanem az is, hogy bevezették a sáriát, ami rengeteg, korábban ismeretlen tilalommal és büntetéssel bástyázta körül a mindennapokat.

Rakkát ellepték a fegyverüzemek és a sufniműhelyek is, ahol a rakétagránátoktól kezdve a drónokig mindent összeszereltek - gyakran az ellenfél roncsait újrahasznosítva. A hadiipar és az igazgatási központok nem maradtak rejtve a nyugati és az orosz felderítés előtt sem, így Rakka lakóinak hamar meg kellett tanulnia együttélni a mindennapos bombázásokkal.

Az Iszlám Állam szokása szerint ott irtotta a vallási és etnikai kisebbségeket, ahol csak tudta. A Szíria nyugati részét lakó, a Baath párt elitjét adó alavita törzsbe tartozókat a főtéren végezték ki, a síita és keresztény templomokat vagy lerombolták, vagy – mint például az örmény katolikusokét – az iszlám rendőrség toborzóközpontjává alakították át. Rakkában egyébként a háború előtt még minden tizedik ember keresztény származású volt, ma már nagy részük menekültstátuszban tengődik valahol Suruç és Tempelhof között.

RAKKA, JÖVÜK! - hirdeti a kurd milicisták által felfújt graffiti. És tényleg, az Iszlám Állam fővárosára a kurdok mérték a végső csapást. Pedig nekik nem csak a dzsihadistákkal kellett szembenézniük, de a saját, 13-15 milliós kurd kisebbségétől félő Törökország rosszindulatú húzásaival is a dzsihadista embercsempészettől kezdve a bombázáson át a török-szír határra húzott falig. Erdoğan maga is felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy majd a török csapatok beveszik Rakkát, de a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) és a hozzájuk csatlakozott ellenzéki arab milíciák szövetsége, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sokkal tettrekészebbnek mutatkozott. A korábbi évek védekező hadmozdulatait követően 2016-ban az észak-szíriai kurd kantonokból kiindulva támadásba mentek át, és sorra foglalták vissza az Eufrátesztől északra található falvakat.

A kurdok amerikai katonai felszerelésekkel való támogatását sokáig hátráltatta a NATO-partner Törökország heves ellenkezése, és csak a Trump-adminisztráció vállalta fel teljes mellszélességgel, hogy a Pentagon végre túllépjen a kelet-európai raktárakban porosodó Kalasnyikovok felvásárlásán, és komolyabb fegyvereket is szállítson a kurd-arab koalíciónak. 2017-től a modern géppuskák, aknavetők és - a képen látható jellegzetes pickup-felvonulás ellenére - a páncélautók jelentősen meggyorsították az Iszlám Állam felszámolását.

Rakka védelmére hónapokig készültek a dzsihadisták. A csapatmozgások és az utánpótlás megkönnyítésére kiépítettek egy, a levegőből láthatatlan alagútrendszert, és számos harcálláspontjukat népes családok által lakott házakba telepítették, hogy a civileket élő pajzsokként használhassák az utcai harcok során.

A városharc minden lehetőségét kihasználó mintegy 4000 dzsihadista iszonyú kemény ellenállást fejtett ki a háromszoros-négyszeres számbeli fölényben lévő ostromlók ellen. Számos ellencsapást hajtottak végre, az SDF vezérkara katonái és a vallási-történelmi emlékek – például az Abbászida kalifátus idejéből származó, csaknem 1300 éves nagymecset megkímélése - érdekében július közepén lassított az előrenyomulás tempóján. 

2014 óta csaknem 5000 légitámadás érte a már Aszad által is alaposan megbombázott várost, melyek során több ezer civil halt meg; az infrastruktúra lényegében megsemmisült, a lakóházak legalább fele mára romokban hever. Az egyik, évek óta menekülttáborban tengődő rakkai a pusztítás hírére így sóhajtott fel: „Ha visszatérünk, jobban tesszük, ha visszük a sátrainkat is.”

A kurd-arab szárazföldi egységek és a nyugati légierő között tabletes célmegjelölők tartották a kapcsolatot. A munkamegosztás elősegítésére tonnaszám érkeztek Amerikából az SDF-hez a különböző kommunikációs és informatikai eszközök.

Az Iszlám Állam rövid, de véres története során első ízben Rakka ostrománál fordult elő, hogy az emnesztia reményében százával adták meg magukat a terrorállam szent harcosai. A külföldi származású dzsihadisták – tudván, hogy odahaza mi várna rájuk – viszont elsáncolták magukat a helyi futballstadionban, és a végsőkig kitartottak.

Képek a cikkhez itt nézhetők meg