Robert Sarah (1945), az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció bíboros-prefektusa Guineában született, Ourousban, az afrikai ország egyik legkisebb falujában, szüleinek egyetlen gyermekeként. A kötetben Nicolas Diat Vatikán-szakértőnek vall életéről.

A főpásztor életében rengeteg a kivételes esemény, főleg papi hivatásának gyökerei. Animista vallási környezetben nőtt fel, sok minden más lehetett volna inkább, mintsem római katolikus pap. Ő azonban tizenegy éves korában belépett a kisszemináriumba, elhagyva szüleit és a faluját. Ez egy „viharos és hosszú utazás kezdetét jelentette”, amelynek során mintha a sötét erők minden eszközt bevetettek volna annak megakadályozására, hogy ez a gyermek felnőttként pap lehessen. „Ezek voltak a szegénység, a távolság a családtól, a marxista diktatúra, a katonai üldözés, a vihar, amely az egyházban dúlt, az ideológiai ellenszelek…” Robert Sarah azonban mindvégig kitartott, mert hite megingathatatlan volt abban, hogy Isten mindig mellette lesz. Igazán sohasem kételkedett hivatásában. „Ha az események el is szomorítottak, de csak kis sebeket ejtettek rajtam, amelyek nem sértették meg szeretetemet az Úr iránt.”

A bíboros-prefektus felhívja a figyelmet: ha Isten és a keresztények közötti kapcsolat ellaposodik, az egyház egyszerű emberi építménnyé lesz, egy a sok egyéb társaság közül. „Ettől kezdve az egyház eljelentéktelenedik, elvilágiasodik és megromlik egészen addig, hogy elveszíti eredeti természetét. Valójában egy, a magunk képére alkotott egyházat teremtünk kis szükségleteink, érzéseink és ellenérzéseink szerint.” A történelem bizonyítja, hogy az egyház válsága soha nem választható el az istenkrízistől. „Isten nélkül elsötétül, mint egy test, amely eltávolodik az őt megvilágító fénytől.” Rendkívül súlyos probléma manapság, hogy nem vagyunk tudatában annak a természetfeletti kapcsolatnak, amely Krisztus és az egyház között létezik. Égető az igény a papok és a hívek megtérésére is. A mai világnak az imádságra van a legnagyobb szüksége. „Az imádság marad a világ megreformálásának eszköze.”

Sarah bíboros egyértelműen fogalmaz: az Isten nélküli Nyugat óriási gazdasági-, katonai-, technikai- és médiabefolyása csapás lehet az egész emberiségre. „Ha a Nyugat nem tér meg Krisztushoz, azzal végzi, hogy elpogányosítja az egész világot.” A hitetlen filozófia lázasan keresi híveit a földkerekségen. Ebben az értelemben olyan ateizmussal állunk szemben, amely „egyre több prozelitát hálóz be. Az elpogányosított kultúra feltétlenül ki akarja szélesíteni harcmezejét Isten ellen.” A keresztény újjászületéshez a régi keresztény hagyományú országoknak arra van szükségük, hogy új erőforrásokhoz jussanak, ezért rá kell lépniük az új evangelizáció útjára. A guineai főpásztor XVI. Benedek emeritus pápával együtt vallja: az egyház egyik legfontosabb feladata Nyugaton „felfedeztetni Jézus ragyogó arcát. Európa nem felejtheti, hogy egész kultúráját meghatározta a kereszténység, és átjárta az evangélium illata.” Ha az öreg kontinens végleg elvágja gyökereit, félő, hogy az egész emberiség tragikus válsága lesz ennek a következménye, amelynek távolról már látszanak a jelei. „Ki ne helytelenítené az abortusz és az eutanázia törvénybe iktatását, valamint a házasságra és a családra vonatkozó törvényeket?”

Robert Sarah Friedrich Nietzschére hivatkozva fölteszi a kérdést: „Ha meg akartuk ünnepelni Isten temetését, miért ütközünk meg azon, hogy az Isten nélküli világ pokollá lett? Az erkölcs, a szeretet, a szabadság, a technika és a tudomány Isten nélkül semmi. Az ember megalkothatja a legszebb műveket, azok csak homokvárak és bizonytalan agyrémek, ha nem Istenre vonatkoznak.” Ezzel szemben az igazságra építve az ember szikla lesz, mert Isten „szeretet és igazság. Az ilyen ember soha nem szégyenül meg. Viszont ha az emberiség azt választja, hogy homokra épít, a legnagyobb belső és külső száműzetéstől tarthat.” Sarah bíboros arra is emlékeztet, hogy a Teremtés könyve szerint Istennek terve van az emberrel. „Ha az ember meg akar szabadulni Istentől, elveszíti szentháromságos felépítettségét és elembertelenedik. A humanizmus, amely nem akarja ismerni Krisztust, saját maga lényegét veszíti el, és egyszerű materializmussá válik… Isten nélkül a világ szakadatlan pokol lenne. Istennel a kegyelem létezik. A kegyelem az Ég gyengédsége és simogatása.”

A bíboros-prefektus a tökéletesség felé vezető legbiztosabb útnak a szeretetet és a jótékonykodást tartja. A kapcsolat a gyakorlatban megmutatkozó szeretet, a tökéletesség és a szentség között alapvető fontosságú. Az embereknek tehát haladniuk kell a hitben, szeretetben élve.

Robert Sarah megállapítja: mai világunk gyakran tévelyeg, mint Szent Ágoston fiatal korában. „Hevesen keresi az igazságot, anélkül, hogy tudná. Ezer utat kipróbál… Annyi mesterséges paradicsomkertben keresi az örömöt, az egyszerűséget és a szépséget. Homályban és napsütésben világunk az ő Atyját, az ő Istenét keresi. Mert az ember szívében, annak a szívében, aki Őt ismeri, vagy aki Őt még keresi, ott van Isten ragyogó jelenléte.”

A kötetet Barsi Balázs OFM fordította magyarra.

Kép: Tiszta forrás, a szécséni noviciátus kertjében

(Szent István Társulat, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír