Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is nevezett nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (II. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert tévesen azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. E napot az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt. A III. század során az egyházatyák tisztázni akarták az ünnep hittani tartalmát.

A IV. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája Keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés) és Nyugaton a Háromkirályok látogatása lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. 

Az ünnep görög neve – epifánia, megjelenés – utal arra, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet tehát arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk:

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliuma (Mt 2,1-12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar - azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1-12). Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja megmenteni és végül meg akarja váltani.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során. A magyar vízkereszt kifejezés a víz megszenteléséből, megkereszteléséből ered. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is. Megszentelték a vízzel a házakat és az ólakat, még a bölcsőre is szentelt vizet hintettek. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon. Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után pedig kezdődött a kántálás és a csillagjárás (misztériumjáték), amely a 16. századtól kezdve alakult ki. Az ún. „csillagozás” (csillagének) vagy háromkirályjárás dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az erdeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét. A parancsolt ünnepen nyissuk meg szívünket a megjelenő Istennek, aki megmutatja magát nekünk. Azt kérjük, hogy az új esztendő minden napját kísérje Isten segítsége és áldása!

Forrás: MKPK Sajtószolgálata