Végtelenül őszinte vallomás az elengedés lelki harcáról.
Február 28. napja volt. Hetek óta kétségek között gyötrődtem, noha legbelül, a szívem mélyén teljes bizonyossággal tudtam és éreztem, hogy mit kell tennem. De már a gondolata is fájt annak, ami rám várt. Fájdalom volt bennem, hogy el kell engednem valakit, félelem a veszteség és a gyász érzésétől.
És akkor, február 28. napján megnéztem a magyarszéki sarutlan kármelita nővérek honlapját, melynek nyitóoldalán Szent Terézia Benedikta (Edith Stein) nővértől vett idézet szerepelt: „A szegénység útján az Úr előttünk járt. Mindent feláldozott, és példájával még inkább megmutatta, mint tanácsával, hogy csak az birtokol mindent, akinek semmije sincs.” Isten ezzel a mondattal átváltoztatta a szívemet és teljes béke szállt meg. A belső bizonyosság boldogságával engedtem el a szeretett személyt, azzal a hittel, hogy kizárólag a nem-ragaszkodásom és az Istenre való ráhagyatkozásom adja meg a nyugalmat.
…és március 4. napján az Úr gyógyultan és újjáteremtve visszaadta azt az embert, akit lélekben el kellett engedtem. Dicsőség legyen az Istennek!
Végtelenül őszinte vallomás az elengedés lelki harcáról.