Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”
Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Az apostolok listájában neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel.
Alakja János evangéliumában kap fontos szerepet. Szent János örökítette meg azokat a vonásokat, amelyek minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik őt. Tamás a töprengő, a kétkedő ember.
Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Tamás a többi apostolt felszólító szavaival – „Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) – megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Egy apokrif irat, az úgynevezett Tamás-akták – amely arról tudósít, hogy az apostol csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig – Jézus rokonát látja Tamásban, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.
János Tamással szinte mindnyájunk „ősmintáját” iktatta az evangéliumba. Az ő kérdésére, melyet az utolsó vacsorán tett fel – „Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” (Jn 14,5) – válaszolta Krisztus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” (Jn 14,6).
János evangéliumában olvassuk a feltámadás utáni történetet is, mely szerint Tamás Jézus első megjelenése után, mikor nem volt a többi apostollal, így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Az Úr következő megjelenésekor így szólt az Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás erre felkiáltott: „Én Uram, én Istenem!” Jézus pedig így felelt: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek.” (Jn 20,24–29)
Egy legenda szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő Tamásnak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek.
Tamás apostol a hagyomány szerint Szíriában, Perzsiában és Dél-Indiában hirdette az örömhírt. Mylaporban halt meg 72-ben. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették ünnepét, végül 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg advent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ra.
Szent Tamás India, a megtérő ateisták és az ácsok és építészek védőszentje. Nevének jelentése: iker. Attribútumai kezdetben kard vagy lándzsa voltak (Kölni dóm, Háromkirályok-oltár, 1181/1230), később legtöbbször derékszög, néha kő.
Mindenható Istenünk, Szent Tamás apostol Urának és Istenének vallotta Fiadat. Segítsen minket az ő példája, hogy hitét követve mi is életet nyerjünk Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Szent Tamásra, a „hitetlen” apostolra, a töprengő és kétkedő emberre emlékezünk liturgikus ünnepén, július 3-án. Az apostollal kiálthatjuk újra és újra: „Én Uram, én Istenem!”