18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján
A csíksomlyói hagyománytól napjainkig
A 18. században Csíksomlyón még élő hagyomány volt, hogy évről évre újabb és újabb iskoladrámákat mutattak be: 1721-től 1787-ig összesen 42 passiójáték került színre. Ezeket a helyi ferences gimnázium nagytermében adták elő. 1733-ban egy színjátszó ház is épült fából, amelynek szélesre tárták ajtaját, ha a nézőközönség nem fért a terembe. II József tiltó rendeleteinek a hatására azonban ez a felekezeti színjátszói gyakorlat fokozatosan megszűnt.
Passiójáték
Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának az utolsó vacsorától a temetésig elbeszélt története a passió. Az ezt megjelenítő dramatizált színjátékot (misztériumjáték) nevezzük passiójátéknak. A kora-középkori liturgikus dráma templomi gyakorlatából fejlődött ki, s vált a 15. századra laikusok által kultivált szakrális tartalmú műfajjá. Ekkor már a szabad ég alatt, a városok közterein adták elő a passiójátékokat a helyi mesteremberek összefogásával és anyagi támogatásával. Az ellenreformáció idején újra az egyház fennhatósága alatt fejlődik tovább a műfaj: a passiók szövegét jeles paptanárok írják, és saját tanítványaik adják elő bibliamagyarázat gyanánt, a hívők erkölcsi épülésére. A passiók a hitélmény megújítását szolgálták. Így zárul egy 18. századi iskoladráma: „Ezeket olvasván, kérlek, hogy sirjatok, / Kinnyain KRISTUSNAK szivből bánkodgyatok, / És büneitekkel, ha meg-bántottátok, / Meg-kővessétek, és nem száll rátok átok.”
1897-ben jelentette meg Fülöp Árpád az első szöveggyűjteményt, amelyből a 20. század ’70-es, ’80-as éveiben a téma iránt érdeklődő hazai színházi szakemberek inspirálódtak. Katona Imre 1971-ben ebből szerkesztett drámát Passió magyar versekben, avagy a megfeszíttetés története címmel, amelyet ugyanebben az évben Ruszt József rendezésében mutattak be a legendás Egyetemi Színpadon. De ugyanez a kiadvány képezte Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyvének az alapját is. Az idősebb generációk még emlékezhetnek erre az 1981-ben bemutatott Csíksomlyói passióra, amely az akkori Nemzeti Színház produkciójaként több mint tíz éves sikerszériát ért meg Iglódi István, Ivánka Csaba, Kézdy György, Hámori Ildikó főszereplésével, Novák Ferenc koreográfiájával.
Jézus szenvedéstörténetének a színpadra vitele és az Erdéllyel való összetartozás kinyilvánítása akkor, az erkölcsileg szétzüllött diktatúra utolsó évtizedében valóságos protestációként hatott. De Kerényi Imre rendezése azt is bizonyította, hogy a 18. századi iskoladrámák nyelvezete a mai közönség számára is élvezhető, ha azzal a hagyományos népi kultúrával társul, mely a táncház-mozgalomnak köszönhetően kelt új életre.
E színpadi sikerrel szinte egy időben szenzáció számba menő leletek kerültek elő a csíksomlyói kegytemplom oltalmazó Szűzanya szobrának talapzatából, ahová a kommunista diktatúra elől rejtették el az iskoladrámák kéziratait a szerzetesek. Ez új lendületet adott a kutatásoknak. Három szakembert érdemes itt megemlítenünk: Kilián István professzort, aki a magyar iskoladrámák örökségének nemzetközi tekintélyt szerzett, Pintér Márta Zsuzsannát, aki 1993-ban a ferences iskoladrámákról monográfiát adott ki, és Medgyesy S. Norbertet, aki módszertanilag jelenleg a legátfogóbban közelíti meg ezt szerteágazó témát – ezért lett ő a szakértője a mostani előadásban elhangzó iskoladráma-részleteknek.
Az iskoladrámák előadásmódjáról azonban maguk a szövegek nem tudósítanak. Ezért van különös jelentősége az 1991-től évente megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozóknak, ahol a székelyföldi és bukovinai betlehemezők azt az autentikus népi játékmódot képviselik, amely – legalábbis részben – a 18. századi iskoladrámák hatására alakult ki.
Csíksomlyó az 1990-es évektől az összmagyarság egyre nagyobb tömegeket vonzó zarándokhelyévé vált. Olyan spirituális fordulat ez, amelyre méltán alapozhatnak az előadás alkotói. A Nemzeti Színház mostani Csíksomlyói passiója keresztény hitünk alapjaira kérdez rá, az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet. Egy olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, melyben a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptánc alapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.
18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján