Az élet valóban egy Camino és én nagyon sokszor vissza térek arra a pontra amikor a tavaly végigjártam a Camino de Costat! Életem meghatározó pontja volt csak akkor még nem tudtam ! Mert igazából minden napunk Camino egy hosszú zarándokút, amelyen mindannyian haladunk a saját hátizsákunkkal a vállunkon. Van, aki könnyebbnek érzi a terhét, van, aki nehezebbnek, de senki sem indul útnak üres kézzel. Mindannyian hordozzuk a múltunkat, a sebeinket, az álmainkat, a félelmeinket és a hitünket.

A Camino útján vannak csodálatos szakaszok. Amikor az óceán partján vezet az út, a levegő friss, a nap ragyog, és minden lépés könnyűnek tűnik. Olyankor azt hisszük, örökké így marad. De az élet, ahogy a Camino sem, nem csak a napsütésről szól.Mert jönnek az esős napok is. Jönnek a meredek emelkedők, amikor úgy érzed, minden erőd elfogyott. Amikor a hátizsák egyre nehezebbnek tűnik, és minden egyes lépés küzdelemmé válik.

Igen, nehéz.

Igen, nem mindig komfortos továbbmenni, amikor a lábad tele van megannyi hólyaggal.

Vannak napok, amikor minden fáj. Amikor nem látod a következő kanyart, nem látod a célt, csak az előtted lévő utat. És ilyenkor a legnagyobb kísértés nem az, hogy rossz irányba indulj el, hanem hogy megállj.

De a Camino megtanít valamire: ha megállsz, lemaradsz. Lemaradsz azokról a napfelkeltékről, amelyeket még nem láttál. Az emberekről, akikkel még nem találkoztál. Az örömökről, amelyek még rád várnak. És talán arról az emberről is, akivé az út végére válhatnál.

A hit is ilyen.

Sokszor azt gondoljuk, a hit akkor erős, amikor minden rendben van. Pedig a hit igazi próbája nem a napsütéses szakaszokon kezdődik. Hanem az esőben. A sárban. A magányos emelkedőkön. Amikor nem érted, miért olyan nehéz az út. Amikor imádkozol, de nem érkezik azonnal válasz. Amikor csak egyetlen dolgod marad: bízni és menni tovább.

A hit nem azt jelenti, hogy nem lesznek viharok az életünkben. A hit azt jelenti, hogy a vihar közepén sem adjuk fel.

Hogy akkor is lépünk egyet előre, amikor a szívünk fáradt. Hogy akkor is emeljük a tekintetünket, amikor könnyes a szemünk. Hogy akkor is bízunk, amikor még nem látjuk a célt.

Mert a Camino nem a célról szól. És az élet sem.Hanem arról, hogy az út során hogyan formálódik a lelkünk. Hogyan leszünk alázatosabbak a nehézségek által. Erősebbek a küzdelmek által. Bölcsebbek a veszteségek által. És mélyebben hívők azokban a pillanatokban, amikor csak Istenbe kapaszkodhatunk.A megtett kilométerek nemcsak a lábunkat viszik előre, hanem a lelkünket is. Minden lépés formál. Minden emelkedő tanít. Minden seb gyógyít valamit bennünk.

És egyszer majd visszanézünk az útra, és megértjük: nem a könnyű szakaszok változtattak meg minket. Hanem azok a napok, amikor legszívesebben feladtuk volna, mégis továbbmentünk.

Mert a csoda nem az, hogy eljutottunk a végére.

A csoda az, hogy a nehézségek, a hólyagok, a könnyek, a kétségek és a hit próbái közepette sem álltunk meg.

Mentünk tovább.

Lépésről lépésre.

Hittel.

Reménnyel.

És egyre közelebb ahhoz az emberhez, akinek Isten megálmodott bennünket.

Buen Camino , every day!

Kovács Annamária