Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a házasság a személyes boldogságról szól: talán pont ezért is olyan riasztóak a magyar válási statisztikák. A Relevant Magazine cikke világosan rávilágít: minél többet vagyunk képesek másoknak adni, annál többé válunk!

Gondoltad valaha, hogy valaki kimutathatja a szeretetét egy szendvicsen keresztül? Én sem. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy az akkori barátom, aki ma már a férjem (egy szegény, leégett orvostanhallgató), két hónapon keresztül csak szendvicseken élt, hogy heti tíz dollárra csökkentse a kosztpénzt, és így elég pénzt tudjon megtakarítani ahhoz, hogy megvegye nekem az eljegyzési gyűrűmet.

Az igazság az, hogy a házasságnak ára van. Amikor a házasság árára gondolsz, mi ugrik be elsőként?

A legfrissebb statisztikák szerint egy átlagos pár több millió forintot költ az esküvőre. Ez nagyon sok pénz, de össze sem mérhető a házasság valódi árával. Mert akár tetszik, akár nem, a házasság többe kerül, mint pénzbe. Nagyon nagy árat kell fizetned. Olyan árat fogsz fizetni, amely sokkal nagyobb, mint a gyűrűre, esküvőre vagy nászútra költött pénz – saját magadat.

Hallottam, amint egy házas férfi ezt nyilatkozta a televízióban: „Nem maradok valakivel, ha nem vagyok boldog.” Ettől a hozzáállástól felfordul a gyomrom. Milyen pontosan tükrözi ez azt az énközpontú társadalmat, amelyben élünk, ahol mindenki azt hiszi, hogy a legfőbb célja az életben a saját személyes boldogsága. Milyen kicsinyes és sekélyes módja ez az életnek.

Ha a legfőbb célod a házassággal a saját boldogságod, akkor komoly csalódások várnak rád.

A házasság nem a te boldogságodról szól, és még csak nem is rólad. A szeretetről szól, amit újra és újra odaadunk. Az áldozatról, a szolgálatról, az odaadásról, a megbocsátásról szól. Nem csoda, hogy a válást választjuk az elköteleződés helyett. Gyakran választjuk a „személyes boldogságot” a valódi elkötelezettség, a valódi szeretet helyett.

Azt mondják, a házasság többet tanít az önzetlenségről, mint amennyit valaha is tudni akarnál. Én határozottan igaznak találtam ezt a mondást a férjemmel való kapcsolatomban. Mert az igaz szeretet az áldozatokról szól. Odaadni magad a kis és a nagy dolgokban is.

Megbocsájtunk, ha megbántottak.

Akkor is odaadjuk az időnket, ha nem éppen a legalkalmasabb.

Odaadjuk a szívünket akkor is, ha legszívesebben visszatartanánk.

Kitakarítjuk a konyhát egy hosszú hétvége után akkor is, ha nem ez a kedvenc házimunkánk.

Szeretettel válaszolunk, amikor szívesebben válaszolnánk haraggal.

Meghallgatjuk a másikat akkor is, ha inkább kikapcsolnánk vagy aludni mennénk.

A másik igényeit és vágyait a sajátjaink elé helyezzük.

Az utolsó szelet tortát odaadjuk, hogy a társunknak örömet szerezzünk vele.

Lemondunk a saját jogainkról, ezzel teret hagyva a másik személy jogainak.

A lista folytatódhatna a végtelenségig. De mindig ugyanaz a képlet:

Te énelőttem. Mi énelőttem.

Olyan világban élünk, amely megveti a házasság áldozati oldalát, és megpróbálja elhagyni. Arra tanítanak, hogy hatalomra, irányításra törekedjünk kapcsolatainkban. Azt mondják, hogy tegyük azt, ami jól esik. Azzal ámítanak bennünket, hogy a szeretet arról szól, ami minket boldoggá tesz. És abban a másodpercben, amikor már kevésbé érezzük boldognak magunkat, hagyjuk el a hajót és ne fektessünk több energiát a kapcsolatba.

De rosszul gondolják.

Minél többet adunk, annál jobbakká válunk. A valódi szeretet nem önző, és mindig ára van. A szívedbe, az idődbe, a pénzedbe kerül. A kényelmed, a jogaid és a büszkeséged az ára. Le kell raknod az életed a másik életéért. Csak azok, akik megtanulnak meghalni önmagunknak, tapasztalják meg azt a feltámasztó erőt, ami ezzel jár.

Feltámadást az igaz szeretetbe, egy igaz életbe, egy jelentőségteljes kapcsolatba.

Forrás: Relevant Magazine / www.777blog.hu

Fordította: Ward Henrietta