Jacques Mourad szír katolikus pap, a Mar Elian-kolostor elöljárója szeptember 15. és 17. között részt vett a Sant’Egidio közösség által Madridban szervezett vallások közti béketalálkozón, történetén keresztül tanúságot tett hitéről, az ima erejéről, a muszlim–keresztény párbeszédről. Tanúságtételét követően interjút adott szerkesztőségünknek.

Jacques Mouradot 2015. május 21-én hurcolták el az Iszlám Állam fegyveresei a szíriai el-Karjatein városából, ahol a Mar Elian-kolostor elöljárója volt. A Mar Elian-kolostor a Damaszkusztól 80 kilométerre fekvő Deir Mar Musza-kolostor (Etiópiai Szent Mózes) filiája, amelynek alapítóját, Paolo Dall’Oglio jezsuitát 2013. július 29-én rabolták el.

Mourad atyát három álarcos rabolta el a Damaszkusztól 140 kilométerre északkeletre található el-Karjatein városából. Négy napot egy autóba bezárva töltött, Rakkába vitték a többi sorstársával együtt, ahol három hónapig voltak fogságban a város közelében. Öt hónappal később szabadult, miután al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kegyelmet hirdetett az el-Karjateinből származó keresztények számára.

Jacques Mourad egy interjúban elmondta, hogy amikor a damaszkuszi kormány korábban arra kérte, fegyverezze fel a keresztényeket a dzsihadisták ellen, visszautasította: „Mi Jézusról, a béke Uráról teszünk tanúságot, nem fogunk fegyvert.” Fogsága végén egy dzsihadista küldöttség tagjai elmondták neki: azért kaptak kegyelmet, mert soha nem fogtak fegyvert a muszlimok ellen. A bombázások miatt fogvatartóik már nem tudták megvédeni őket, engedték, hogy megszökjenek. Mourad egy muszlim barátja segítségével motorral menekült el.

A madridi kerekasztal-beszélgetésen elmondta, hogy Rakkában az első napokban bement a cellájába egy dzsihadista vezér, aki elbeszélgetett vele, és a végén azt mondta neki, élje meg úgy a fogságot, mint egy lelkigyakorlatot. Nagyon megdöbbentette, hogy ezt éppen az Iszlám Állam egyik vezető harcosától hallja. Hirtelen azt is megértette, mi történt vele, amikor előtte négy napot töltött az autójukban megkötözve, bekötött szemmel: folyamatosan imádkozta a rózsafüzért és közben azt mondogatta: „A szabadság felé megyek.”

Később megtapasztalta, milyen mélyre szállhat önmagában és egyre intenzívebben érezte Isten jelenlétét. A muszlim vezér szavaira béke töltötte el a szívét, megértette: „Az üldöztetés, a szenvedés és az igazságosság hiánya nem akadályozhatja meg az embert abban, hogy a békét és a szabadságot keresse. A rózsafüzér imádsága kifejezi az ember igényét arra, hogy szoros kapcsolatba kerüljön Teremtőjével, aki a szabadulás útján vezeti. Szeretetből másoknak kell ajándékoznunk magunkat. Ez az a harc, amelyet az embereknek az imádságban gyökerezve meg kell vívniuk… A rózsafüzér imádkozása adta meg a napjaim ritmusát. Lélekben találkoztam általa emberekkel, a családommal, a vallási közösségemmel, az Egyházzal. Megértettem, hogy az imádság, a böjt, az aszkézis ad erőt a belső békéhez, ami aztán egyre jobban visszatükröződik a másokkal való kapcsolatunkban. Ezt éltem meg a dzsihadistákkal is, akikkel nap mint nap találkoztam. Amikor találkoztam a fogvatartómmal, aki néhány nappal korábban megkorbácsolt, és a tekintetünk találkozott, nem tudtam gyűlölni.”

– A fogságban mindvégig szilárd maradt a hite, nem kételkedett Isten jelenlétében?

– Nem természetes, hétköznapi dolog, hogy éppen a dzsihadisták vezetője mondja egy harminc éven át a sivatagban élt szerzetesnek, hogy tekintse a fogságot lelkigyakorlatnak. Nagyon megdöbbentem ezen, és attól a pillanattól kezdve korábban soha nem tapasztalt módon imádkoztam. Erőt és bátorságot kaptam ahhoz, hogy újra megnyissam a szívemet a másik dimenzió felé. A rózsafüzér imádsága velem volt az első pillanattól kezdve, erőt kaptam az elmélkedéshez, kértem Istent, hogy legyen mellettem. Fontos, hogy mindig úgy tudjunk tekinteni magunkra, hogy kegyelemben részesültünk. Ha megnyílik a szívünk a hálára, akkor megtapasztaljuk a békét. Számomra ez az egész kegyelem, Istentől kaptam, én magam nem ilyen vagyok. Hálás vagyok Istennek, hogy nem hagyott magamra. Az imádság megnyitja a szívet Isten szívének befogadására, és így eltörli a távolságot ég és föld között.

– Hogyan imádkozott?

– A rózsafüzér mindegyik szemére imádkoztam a Miatyánkot és az Üdvözlégyet egy-egy személyért vagy célért. Egész nap imádkoztam a testvéreimért, a közösségemért, a szíriai egyházért, a keresztényekért, a fogvatartottakért, és azért, hogy az emberek békében és biztonságban élhessenek. Isten különös kegyelemben részesített fogságom idején. Úgy érzem, küldetést bízott rám, hogy imádságban hordozzam az elnyomottakat és fogvatartottakat. Hiszem, hogy Isten vigaszt nyújt nekik a sötétségben, ahogyan velem is tette. Az imádság a belső szabadság útja, amiről a sivatagi atyák is beszéltek. Másfajta szabadság, mint amihez hozzászoktunk. Megszoktuk, hogy mi magunk vagyunk mindennek a középpontjában, ez a szabadság pedig megnyitja a szívünket és az elménket arra, hogy ne ellenségnek lássuk a másikat, hanem olyan embernek, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett.

– Fogsága után megváltozott az a mód, ahogyan a muszlimokkal párbeszédet folytat?

– Igen, lelkibb lett, elmélyültebb lett. Mi mindig barátságban, párbeszédben éltünk a muszlimokkal, szomszédok voltunk, igazi közösség volt közöttünk. Az átélt dolgok után azonban még jobban lelki síkra került bennem ez a kapcsolat. Mindig szerettem látni, ahogyan a muszlimok imádkoznak. A fogságban egységben éreztem magam a muszlim foglyokkal, ugyanabban a helyzetben voltam, mint ők, azt vártuk, mikor ölnek meg minket. Amikor most a muszlimokért, az iszlám világért imádkozom, még nagyobb szeretetet érzek irántuk. Imádkozom azért is, hogy a muszlimok megéljék azt az irgalmasságot, amiért imádkoznak, amikor Isten nevét kiejtik; hogy találkozzanak az irgalmas Istennel, közeli kapcsolatba kerüljenek vele.

– Sokat beszél arról, amit átélt. Mi ennek az oka?

– Kötelességemnek érzem, hogy tanúskodjak, az embereknek tudniuk kell, mi történt Szíriában. Tanúja vagyok nemcsak a saját megmenekülésemnek, hanem másik 250 ember, az el-Karjateinből származó keresztények megmenekülésének, akiket szintén foglyul ejtettek,  és kiszabadultak. Igazi csoda ez, a remény jele az egész szíriai nép számára. Isten arra hív minket, hogy alakítsuk ki az imádság hálóját az egész világon, hogy megvilágosodott egyház és nép legyünk: olyan intézmények, szervezetek, csoportok, melyek az igazságért, az emberi jogokért küzdenek, hogy mindenki méltó életet élhessen.

A Mar Musza-szerzetesközösséget Paolo dall’Oglio jezsuita alapította, aki 1982-ben, amikor tíz napra elvonult a sivatagba, azt a hívást érezte a szívében, hogy segítse elő a muszlim–keresztény párbeszédet a térség békéjének érdekében. A barlang csendjében megértette, hogy a küldetés szilárdságának alapja az ima és a spirituális tapasztalat. A közösségi élet 1991-ben kezdődött a 300 éve elhagyott Deir Mar Musza-kolostorban: gyakorolták a vendégszeretetet és különböző vallások hívei zarándokoltak hozzájuk, évente 30-50 ezren, akik megtapasztalták, hogy hagyományaikhoz híven is lehet megújult szívvel imádkozni. A Mar Elian-kolostor, amelynek elöljárója Jacques Mourad, a Mar Musza filiája.

A szíriai háború kitörése előtt a Mar Musza- és a Mar Elian-kolostorban konferenciákat szerveztek a muszlim–keresztény párbeszédről. Később a gyakorlatban is megvalósult az együttélés, óvodát hoztak létre, ahova nagyrészt muszlim gyerekek járnak. Jelenleg zeneiskola alapítását tervezik, és a háború idején lerombolt épületek helyreállítását folytatják. A misszió már Irakra is kiterjedt: kulturális és művészeti projekteken keresztül igyekeznek közel hozni egymáshoz a különböző kultúrájú csoportokat. Szulejmanijjában például az araboknak kurd, a kurdoknak arab nyelvet tanítanak, és angol nyelvre oktatnak mindenkit.

Fotó: Avvenire

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír