A 36 éves, kezek és lábak nélkül született férfi eddig a világ 72 országában „járt”, 18 államfővel és kormányfővel találkozott és beszélt a lelkükre a fizikai fogyatékkal élők emberi méltóságának teljességét hangsúlyozva. A négygyermekes családapa kedden este Kolozsváron, szerdán pedig Sepsiszentgyörgyön szólított meg több ezer embert – románt és magyart, katolikust és protestánst – tanúságot téve az Életbe, Krisztusba vetett hitéről.

A kolozsvári eseményről Dani Orsolya magyar nyelv és irodalom, valamint római katolikus teológia szakos egyetemista írását közöljük, a Sepsiszentgyörgyön elhangzottakról pedig kolléganőnk írt.

Nick előadását egy színvonalas felvezetés előzte meg. Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere köszöntötte a közönséget, majd az Ez az a nap! szervezőcsoportja és az esemény főszervezői nevében László Viktor szólt hozzánk elmondva, hogy most kis ízelítőt kapunk a hangulatból és egyben meghívást is a 2020. július 18-án, Budapesten megrendezendő Ez az a nap! fesztiválra.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes beszédében kiemelte, a hit és a remény bármilyen szegénységből és nehézségből ki tud emelni és segíthet talpra állni: „Adja az Isten, hogy nekünk is legyen reményünk, akárcsak az utánam jövő előadónak, aki – kéz nélkül, láb nélkül – de hittel világot teremtett magának és mindannyiunk számára.”

A Nem adom fel! (Never give up!) zenekar rendkívül hiteles módon tett tanúságot arról, hogy bármilyen élethelyzetben hajtó motorunk lehet a szeretetteljes odafordulás Istenhez és emberhez. Az élményt tovább fokozta a közös dicsőítés Csiszér Lászlóval és csapatával, majd ezt követték a Domschy Mercédesz és Péntek Attila által előadott gyönyörű dalok. A felvezető műsort a majdnem ezer tagú Believe kórus zárta, amely engem az Istennek szóló zene intenzivitására és erejére ébresztett rá.

Amikor Nick a színpadra jött, vagyis a közönség tapsvihara közepette betolták kerekes székében, az első, ami megragadott benne a valódi mosolya volt. Az volt az érzésem, hogy ez az ember tényleg örvend nekünk és annak, hogy itt lehet velünk. Amit a „valódi mosolyában” tapasztaltam az első percekben, egyre jobban megfoghatóvá és közelivé vált az est folyamán. Nick személyessége, nyitottsága egy jelenlévőt sem hagyhat megérintetlenül. Azzal, ahogy folyamatosan magát adja, minket, hallgatókat is személyes jelenlétre, bevonódásra sarkall. Nick személyében egy pillanatig sem egy szánalomra méltó, sérült embert láttam, mert ő több, mint egy „keze nincs-lába nincs férfi”: egy olyan előadó, akiből az előadása minden pillanatában a béke és a lelki épség sugárzik. Bár mozgáskorlátozottsága miatt valamilyen szinten kiszolgáltatottnak érezhettük azon asztalon, amit pódiumként használt, Nick egy derűs előadó, aki kihúzza magát, a szemedbe néz, és oly módon tesz tanúságot Isten szeretetéről, hogy közben árad belőle az, hogy boldog, megtalálta a helyét az életében és hogy értünk van itt.

Első gondolatai a háláról szóltak, alázattal köszönte meg a szervezőknek, a Magyar Államnak, hogy itt lehet Erdélyben, és elismeréssel fordult a népes kórushoz, szóvá téve azt, hogy bár sok országban megfordult már életében, de még soha nem fogadta ezer fiatalból álló kórus. Véleményem szerint hiteles és megnyerő volt, ahogy szolidaritást vállalt Romániával, Magyarországgal és a Kelet-európai országokkal, arra hivatkozva, hogy a szülei is szerb származásúak. Előadása során többször is visszatért ahhoz a gondolathoz, hogy imádkozzunk Romániáért, az országért, ahol élünk, hisz Istennek terve van ezzel a hellyel és velünk, az itt élőkkel. Egy megerősítést adott, hogy jó helyen vagyunk hazánkban, és mindenki ott képes a saját szintjén és helyzetében szolgálni, ahol épp van.

Nick beszédét két profi tolmács fordította magyar és román nyelvre, közrefogva két oldalról az előadót, és hasonló beleéléssel adták át az üzenetet. Ez a háromnyelvűség többször is humorforrásként szolgált, hiszen sokszor szavanként kettős visszhang gyanánt nyomatékosította az elhangzottakat. Előadási stílusa, amint már ismerhetjük, rendkívül szemléletes és megfogó. Gesztusai, mimikái közvetlenek és nagyon kifejezőek: nyelvét kiöltve mond nemet a gonosznak és „elvárja”, hogy tolmácsai szintén így tegyenek, a közönség derülésére. Nicknek komoly nyelvérzéke van, nemegyszer azzal nevettette meg a közönséget, hogy közel tökéletes hangsúllyal megismételte a tolmácsok szavait, így tanulta meg, hogy cool-nak lenni nem más mint vagánynak, illetve mișto-nak.

Ugyanakkor a két tolmács jelenléte úgy vélem, tekinthető a sikeres román-magyar kooperáció szimbólumának, ami az egész estet jellemezte, és kölcsönösen megmelengette a két nemzet képviselőinek szívét. A felszólaló elöljárók többször kihangsúlyozták, hogy Nick kolozsvári látogatása egy olyan alkalom, ahol szembesülhetünk azzal, hogy bár sok minden állhat a románok és magyarok közé, keresztényként mind Isten gyermekei vagyunk, közös hitünk pedig a legerősebb kötelék, és ennek margóján örökre tér nyílik a párbeszédre, a szeretetteljes egymás felé fordulásra. „Minket kereszténységünkben – románokat és magyarokat – sokkal több tart össze, mint ami szétválaszt”– fogalmazta meg Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár.

Szóval nemcsak a saját korlátjainkat döntögettük a lelkünkben Nick buzdítására, hanem egyszerre közösségi szinten is hidak épültek a két nemzet között, kölcsönös előzékenységből és tiszteletből kirakva, ahogyan a szervezők mindezt bizonyították a rendezvény folyamán.

Az előadás során többször szembesültünk saját félszegségeinkkel, amelyek azokból a helyzetekből fakadnak, amikor a bűnnek mondunk igent és nem Isten útján jártuk. Az elhangzott személyes példák, bizalmas történetek arra indítanak, hogy értékeljük át saját élettörténetünket, és ne késlekedjünk elköteleződni Jézus oldalán: „Amikor azt mondták, hogy valami túl nehéz lesz számomra, azt válaszoltam, hogy nem, mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít. Azt mondták nekem: »soha nem ér csoda téged«. Ahhoz, hogy csoda légy néha még csodára sincs szükséged!”

Az Isten iránti elköteleződés az előadás végén egy konkrét hívássá fokozódott: Nick felszólított, hogy mozduljunk meg a hitünkért, menjünk közelebb hozzá, a színpadhoz, imádkozzunk együtt a megtérésért. Így a jelenlévők aktívan választhatták azt, hogy Istennek szentelik életüket, a saját terveik helyett az Atya tervében bíznak a továbbiakban. Elhatározásunkban az önkéntesek segítettek a színpad előtt, akik személyes beszélgetést kezdeményeztek egyenként velünk, amelyben saját szándékra mondott imára is lehetőség nyílt. Különleges élmény volt ahogyan az előre jövő (többségben fiatalok) az önkéntesekkel párokat alkotva, az istengyermekség tudatában megerősödve fordultak az Atyához.

Ahogyan az egész alkalmat közös imával kezdtük a Miatyánkkal, két nyelven –, úgy Nick előadása is egy általa vezetett imával zárult, ebben a keretben ajánlottuk fel az egész estét Istennek, így adva teret, hogy Ő munkálkodhasson bennünk és általunk.

Kéz nélkül is szíven lehet fogni bárkit

Sepsiszentgyörgyön október 24-én, délelőtt 11 órakor kezdődött a Sepsi Aréna történetének egyik leginkább energiával telített eseménye. Keresztény ifjúsági zene alapozta meg az Ez az a nap szervezőiroda által tető alá hozott alkalom hálás hangulatát többek közt a Nem adom fel zenekar, illetve Csiszér László és csapata jóvoltából. Az alkalmon Kató Béla erdélyi református püspök és Soltész Miklós magyarországi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntötte a 4000 jelenlévőt.

Megtelt a stadion és egy emberként állt fel tapsolni, mikor megérkezett a színpadra a világ egyik legerősebb hitű, legmotiváltabb embere, akinek minden szavát ezúttal is fordították magyarra. Hetvenkét országban járt eddig a mindössze 36 éves prédikátor, motivációs tréner és elmondása szerint bárhol is jár az ember, mindenhol találkozik széttört, szükséget szenvedő életekkel. Az ember csak nézi Nick Vujicic lankadatlan energiáját, meggyőzni akarását és hitetlenkedve megállapítja magában, hogy ilyen nincs. Nem létezik, hogy még így is megtanult mozogni, működni, teljes életet élni és világszerte emberek milliói lesik a szavait. Az előadó pedig mintha belelátna a nézők fejébe, rögtön mondja is: ideiglenes, múló értékek vesznek körül az életben mindenkit, aminek örvendhetünk, de ne engedjük, hogy ez legyen az Istenbe vetett bizalmunk fő forrása.

Gyülekezik a tömeg Nick hiteles buzdítására várva

Nincs megmenthetetlen lélek

„Értékességed nem a pénzed vagy a vagányságod határozza meg, hanem az, hogy mindentől függetlenül Isten gyermeke vagy” – biztatott Vujicic, aki ráadásul nem árul zsákba macskát. Őszintén elmondja, hogy nem született törhetetlen hittel, sőt. Tíz évesen fel akarta adni, végleg el akart merülni egy kád vízben, de aztán elképzelte, hogy szülei milyen megtörten és végtelenül szomorúan állnának a sírjánál és 13 éves korára már nem azt kérte az Istentől, hogy hadd legyen keze-lába, hanem hálát adott azért a kis lábfejért, amivel ma már mozogni tud. Mi pedig őt hallgatva előbb elszégyelljük magunkat, aztán elsírjuk magunkat, végül mindent olyan soknak és nagy ajándéknak kezdünk látni a mindennapokban. És szeretnénk úgy hinni, ahogy Nick, aki nem csak képes tréfálkozni testi hátrányaival, de annyira bízva imádkozni is, hogy amikor fiatal korában kiderült, a gerince sorvadásnak indult, bizony, eltűnt minden lyuk a csigolyák közül az imának köszönhetően. Töretlenül hálás úgy is, hogy édesapja, unokatestvére, apósa, nagymamája rákban halt meg.

Nick Vujicic családját is megemlítette, legalábbis a lényeget: sokan kérdezhetjük, hogy lehet úgy gyermeket nevelni, ha még fel sem tudod venni. „Ha az én gyermekeim sírnak, szomorúak, ők jönnek oda hozzám, hogy megöleljenek, mert tudják, hogy szeretem őket. Nincs szükséged kezekre ahhoz, hogy szíven fogj valakit” – hangzott a válasz. Azt mondja, nem tökéletes, de Isten gyermeke, akin folyamatosan dolgozik a legfelsőbb hatalom. Megerősítő és főként hiteles szavak egy olyan embertől, aki elmeséli, felkeresett modern emberkereskedelemmel foglalkozó személyeket, helyszíneket és egy alkalommal Indiában addig imádkoztak, amíg egy közel 100 éves nő, aki már négy és fél éve nem tudott járni, felállt és újra használni tudta a lábait. Az igazi meglepetés magát Vujicicot is akkor érte, amikor megtudta, hogy az a nő az 1960-as években maga indított el a környezetében emberkereskedelmet.

„Ez tökéletesen bizonyítja, hogy nincs olyan lélek, amit ne lehetne megmenteni!” – hangsúlyozta. És közben a színpad elé hívta mindazokat, akik úgy érzik, megerősödnének kicsit a hitben. Nem áldást osztogat, nem gyógyít, nem halandzsázik, csak együtt imádkozik az emberekkel. A színpad előtti tér pedig percek alatt megtelik több száz emberrel, köztük rengeteg fiatallal. Jó azt látni, hogy van még, aki tesz azért, hogy ne csak a múlt, de a jövő is Isten kezében, Krisztus útján történjen.

„Ha csak a jót tapasztalnánk, ha csak Isten hangját hallanánk, az azt jelentené, hogy nincs szabad akaratunk” – magyarázta a meglévő rossz miértjeit Nick Vujicic és megígérte, hogy 2021-ben visszatér Sepsiszentgyörgyre is. Biztos vagyok benne, hogy azt már nem „csak” 4000 ember fogja várni.

Dani Orsolya, Kádár Hanga, Kelemen Álmos

www.romkat.ro