December 24-én a karácsonyéjjeli szentmisén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén Istennek a megtestesülésben megvalósult kegyelméről beszélt, mely ingyenes, mindenkinek szól és feltétel nélküli.
Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
„A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát” (Iz 9,1). Az olvasmány jövendölése az evangéliumban valósult meg: miközben a pásztorok éjjel virrasztottak földjükön, „beragyogta őket az Úr dicsősége” (Lk 2,9). A föld éjében megjelent az égből érkező fény. Mit jelent ez a sötétségben felragyogott fény? Szent Pál szinte sugallja a választ, azt mondta: „Megjelent Istenünk kegyelme.” Isten kegyelme, mely „megváltást hoz minden embernek” (Tit 2,11), ezen az éjszakán elborította a világot.
De mi is ez a kegyelem? Az isteni szeretet, a szeretet, amely átalakítja az életet, megújítja a történelmet, megszabadít a rossztól, békével és örömmel tölt el. Ezen az éjszakán megmutatkozott előttünk Isten szeretete: Jézus az. A Magasságbeli Jézusban kicsinnyé lett, hogy szeressük őt. Isten Jézusban Gyermekké lett, hogy átölelhessük őt. Ám feltehetjük a kérdést: Miért nevezi Szent Pál Isten világba való eljövetelét „kegyelemnek”? Azért, hogy elmondja nekünk: ez teljességgel ingyenes ajándék. Itt a földön látszólag mindent az „adj, hogy kapj” logikája vezérel. Isten ingyenesen érkezik közénk. Szeretete nem képezi üzlet tárgyát: nem tettünk semmit azért, hogy kiérdemeljük, és soha nem is leszünk képesek megfelelően viszonozni azt.
Megjelent Istenünk kegyelme. Ezen az éjszakán megértjük, hogy bár nem értük fel, ő maga kicsinnyé lett értünk; miközben a saját ügyeink után jártunk, ő eljött közénk. Karácsony arra emlékeztet, hogy Isten továbbra is szeret minden embert, még a legrosszabbat is. Nekem, neked, mindannyiunknak ezt mondja a mai napon: „Szeretlek, és örökké szeretni foglak, értékes vagy a szememben.” Isten nem azért szeret téged, mert helyesen gondolkodsz és jól viselkedsz; szeret téged, és ennyi elég. Szeretete nem kötődik feltételekhez, nem tőled függ. Lehet, hogy tévesek az elgondolásaid, a legkülönfélébb színekből keverted össze azokat, ám az Úr nem hagy fel azzal, hogy szeressen téged. Hányszor gondoljuk azt: Isten akkor jó, ha mi is jók vagyunk, és megbüntet minket, hogyha rosszak vagyunk. Ez nem így van. Tovább szeret bennünket, még a bűneinkben is. Szeretete nem változik, nem gyanakvó; hanem hűséges, türelmes. Íme, az ajándék, amelyre karácsonykor rálelünk: döbbenten fedezzük fel, hogy az Úr a lehető legteljesebb ingyenesség, legnagyobb gyöngédség. Dicsősége nem vakít el minket, jelenléte nem rémít meg. Szegényként, semmit sem birtoklóként születik, hogy szeretetének gazdagságával hódítson meg minket.
Megjelent Istenünk kegyelme. A kegyelem a szépség szinonimája. Ezen az éjszakán Isten szeretetének a szépségében felfedezzük önmagunk szépségét is, hisz mi vagyunk, akiket Isten szeret. Jóban és rosszban, egészségben és betegségben, boldogan vagy szomorúan, az ő szemében szépek vagyunk: nem azért, amit teszünk, hanem azért, akik vagyunk. Eltörölhetetlen, érinthetetlen szépség lakozik bennünk, kiiktathatatlan szépség, amely létünk szíve. Erre emlékeztet minket Isten a mai napon, amikor szeretettel magára veszi emberségünket, és a sajátjává teszi azt, mindörökre „egybekelve” vele.
A mai éjszakán a pásztoroknak meghirdetett „nagy öröm” valóban „az egész népé”. Ezek a pásztorok bizonyára nem voltak szentek. Személyükben mi is jelen vagyunk, törékenységeinkkel és gyöngeségeinkkel együtt. Ahogyan őket hívta, Isten úgy hív minket is, mert szeret bennünket. Az élet éjeinek idején nekünk is azt mondja, amit nekik: „Ne féljetek” (Lk 2,10). Bátorság, ne veszítsétek el bizalmatokat, ne veszítsétek el reményeteket, ne gondoljátok, hogy a szeretet elvesztegetett idő! Ezen az éjszakán a szeretet legyőzte a félelmet, új remény jelent meg, Isten szelíd fénye legyőzte az emberi arrogancia sötétségét. Emberiség, Isten szeret téged, és érted emberré lett, többé már nem vagy egyedül!
Kedves testvéreim, mihez kezdjünk látva ezt a kegyelemet? Egyetlen dolgot: el kell fogadnunk az ajándékot. Mielőtt elindulnánk Isten keresésére, engedjük, hogy ő keressen bennünket, aki elsőként keres! Ne a saját képességeinkből, hanem az ő kegyelméből induljunk ki, mivel ő, Jézus, a Megváltó. Függesszük tekintetünket a Gyermekre, és engedjük, hogy eltöltsön minket gyöngédsége. Nincs többé mentségünk arra, hogy nem hagyjuk, hogy Isten szeressen minket: többé nem jelent erre igazolást az sem, ami félresikerül az életünkben, ami nem működik az Egyházban, ami baj van a világban. Mindez a háttérbe szorul, mivel Jézus a maga őrült, teljességgel szelíd és emberközeli szeretetével szemben nincsenek többé mentségek. Ez karácsony kérdése: „Hagyom-e, hogy Isten szeressen engem? Ráhagyatkozom-e szeretetére, mely eljön, hogy megmentsen?”
Egy ilyen nagy ajándék nagy hálát érdemel. A kegyelem elfogadása azt jelenti: képesek vagyunk köszönetet mondani. Csakhogy életünktől gyakran messze van a hála. Ma van a legjobb nap arra, hogy közel lépjünk a tabernákulumhoz, a bölcsőhöz, a jászolhoz, hogy köszönetet mondjunk. Fogadjuk el az ajándékot, amely maga Jézus, hogy aztán Jézushoz hasonlóan mi is ajándékká váljunk. Ajándékká válni azt jelenti, hogy értelemmel ruházzuk fel az életünket. Ez a legjobb módja annak, hogy megváltoztassuk a világot: akkor változunk meg mi magunk, akkor változik meg az Egyház, akkor változik meg a történelem, amikor elkezdjük önmagunkat, és nem a többieket változtatni, ezáltal ajándékká téve az életünket.
Jézus ezt mutatja meg nekünk ezen az éjszakán: nem valakinek a kényszerítésével, nem is a szavak erejével, hanem saját életének odaajándékozásával változtatja meg a történelmet. Nem várta ki, hogy előbb jóvá váljunk, hogy aztán szerethessen bennünket, hanem ingyenesen nekünk ajándékozta magát. Mi se várjunk arra, hogy előbb a másik váljon rendes emberré, hogy aztán jót tegyünk vele; azt se várjuk, hogy az Egyház tökéletes legyen, hogy szerethessük; hogy a többiek előbb tekintetbe vegyenek minket, hogy aztán szolgáljuk őket! Kezdjük el mi! Ezt jelenti a kegyelem ajándékának az elfogadása. A szentség pedig nem egyéb, mint ennek az ingyenességnek a megőrzése.
Egy bájos legenda szerint Jézus születésekor a pásztorok különféle ajándékokkal siettek a barlanghoz. Mindegyikük azt vitte magával, amije volt: egyik a munkája gyümölcsét, a másik valami értékeset. Ám miközben mindegyikük nagylelkű bőkezűséggel adakozott, volt köztük egy pásztor, akinek nem volt semmije. Nagyon szegény volt, semmit sem tudott felajánlani. Miközben mind versengve mutatták be ajándékaikat, ő oldalt át, szégyenkezve. Egy idő után Szent József és Szűz Mária belefáradt a sok ajándék átvételébe – különösen Mária, aki a kezében tartotta a Kisdedet. Ekkor meglátta az üres kezű pásztort, és megkérte, jöjjön közelebb. Majd a kezébe adta Jézust. A pásztor megértette, hogy többet kapott, mint amennyit megérdemelt: a történelem legnagyobb ajándéka volt a kezei között. Nézte a kezeit, a kezeket, melyeket mindig üresnek látott: most Isten bölcsőjévé váltak. Megérezte, hogy szeretik. Legyőzte szégyenét, és a többieknek is kezdte mutatni Jézust, mivel nem tudta megtartani csak magának az ajándékok ajándékát.
Kedves testvérem, ha úgy érzed, üresek a kezeid, ha azt látod, hogy szíved szűkölködik a szeretetben, akkor ez az éjszaka pont neked szól. Megjelent Istenünk kegyelme, hogy felragyogjon az életedben. Fogadd el, benned is csillogni fog karácsony fénye!
December 24-én a karácsonyéjjeli szentmisén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén Istennek a megtestesülésben megvalósult kegyelméről beszélt, mely ingyenes, mindenkinek szól és feltétel nélküli.