Hamarosan vége a farsangnak és kezdődik a nagyböjt. De előtte még a húshagyókedden megadjuk a télnek a végtisztességet.

A húshagyó kedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst enni. A húshagyókedd mozgó dátumú ünnep, időpontja a húsvét időpontjától függ, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap utáni kedd.

Ez a farsangi szezon utolsó napja, amit sok helyen karnevállal, felvonulással ünnepelnek. Ekkorra esik a velencei karnevál utolsó napja is. A karnevál szó egyik etimológiája szerint a szó a latin carne levare (a hús elhagyása) kifejezésből származik, mások szerint carne vale (búcsú a hústól) adja a szó eredetét.

IDŐJÓSLÁS

A régi időkben húshagyó kedden a gazdák próbáltak az eljövendő időszak időjárására is következtetni. Megfigyeléseik alapján úgy hitték, hogy ha húshagyókedden csillagos az ég, akkor sok tojást tojnak a tyúkok egész évben.

A húshagyókeddi napsugár a bő esztendőt jelentett.

Disznófej lyukas csontján keresztül nézték a csibéket és ráolvasással akarták biztosítani a szaporaságot. Székelyföldön a gazda este fűzfavesszőt kötött nyalábba, hogy egész évben távol tartsa a kártevőket.

IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS MÁRA ÉS A KÖVETKEZŐ HÉTRE

Sok helyen szalmabábut vagy koporsót égettek el ilyenkor, így temették el jelképesen a telet. A legények délután felöltöztek „maszkába” és végigvonultak a falun. Az idősebbek a házuk előtt „bámészkodtak”, tőlük szalonnát, kolbászt, tojást kértek, amit megsütöttek egy közeli háznál, majd este a bálozók megették.

Gonoszűző, tisztító, termésvarázsló a farsang farkának minden szokása. A zajos kongózás, hajnalozás, az állatlakodalom, a hamis bíróság, a tréfás temetés,  mely  a falu bűneinek eltemetésével együtt a tél „elhantolása”, a sardózás, a busó és a kuka (dőre) járás  csak néhány a farsangfarki szokásokból.

A sardózás egy adománygyűjtő népszokás volt, “társrendezvénye”, amit egy héttel előtte a lányok ülnek a tananaj vagy talalaj vasárnap a neve. A sardó eredetileg csak a fiúké. Ilyenkor a legények házról házra járták a falut méretes nyársakkal, amire az ajándékba kapott szalonnát és kolbászokat húzkodták föl. Közben tavaszváró dalokat énekeltek, volt, ahol külön dudás kísérte végig a falun a menetet. A csúcspont persze a nap végi falatozás volt, ahol az elfogyasztott étel- és italmennyiséggel arányosítva.

Régen  ekkor volt  legény- és leányavatás kemény próbája is; de a fiatalasszonyok és leányok életvesszővel való „megütögetése” és az állatok körülfüstölése is.

A farsangi táncmulatság az őszi házasságok előkészítője is volt. Aki húshagyó keddig nem kelt el, annak az adott farsangi szezonban már nem is volt esélye. Ki is énekelték, csúfolták őket, mintha nem lenne amúgy elég bajuk. Az a lány, akinek farsang idején nem kötötték be a fejét, végleg pártában marad, a régiek szerint legalább is.

A legények a hoppon maradt lány ablaka alatt fazekakkal, vasakkal nagy zajt csaptak, és közben kiabálták: „Húshagyó, itt maradt az eladó!”

Zala megyében több faluban, húshagyókedden “maskurázás” a szokás. Ami azt jelenti, hogy nappal, kora délután a gyerekek különféle házi készítésű jelmezeket vesznek fel és így járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a “maskura”.