A JÖVŐ KIHÍVÁSA

15. Az Egyház az ifjúságra tekint, sőt: az Egyház bizonyos formában az ifjúságban önmagát látja valamennyiőtökben és mindegyikőtökben külön-külön is. Ez így van kezdet óta, az apostolok korától fogva. Ezt igazolja főként Szent János levele:

„Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, kedves gyerekek, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van „[81]

Az apostol szavai kapcsolódnak Krisztusnak és az evangéliumi ifjúnak beszélgetéséhez, és hatalmas visszhangot keltenek nemzedékről nemzedékre.

A mi generációnkban, a Krisztus utáni második évezred végén is, az ifjúságban szemléli önmagát az Egyház. De hogyan látja az Egyház önmagát? Álljon itt bizonyságul a II. vatikáni zsinat tanítása: „Az Egyház pedig szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének.”[82] Látja magát az egész nagy embercsaládhoz való kapcsolatában, mely folytonosan növekszik. Látja önmagát univerzális távlatban. Látja magát az ökumenizmus útján, azaz az összes keresztények egységében, amiért Krisztus maga is imádkozott, és ami korunkban vitathatatlanul sürgős. Látja magát továbbá a nem keresztény vallások tagjaival és minden jóakaratú emberrel folytatott párbeszédben. Egy ilyen dialógus az üdvösség dialógusa, amely a földön a békét és a népek között az igazságot szolgálja.

Ti; fiatalok, legyetek az Egyház reménysége, mely önmagát és az ő küldetését a világban pontosan ilyen módon látja. Szól hozzátok erről a küldetésről. Erről volt szó 1985. jan.1-jén, a béke világnapján kiadott üzenetemben. Ez egyenesen hozzátok szólt, abban a meggyőződésben, hogy a békeútja egyúttal az ifjúság útja is. Ez a meggyőződés felszólítás és egyszerre elkötelezettség is. Még egyszer arról van szó: „mindenki számára kész a felelet, aki a remény felől érdeklődik, mely titeket eltölt''. Az után a remény után, mely hozzátok fűződik. amint látjátok, ez a remény alapvető és mindenre kiterjedő törekvésekre vonatkozik.

Ti naponta együtt éltek hozzátartozóitokkal. De ez a keret lépésenként tágul. Mindig több és több ember lép be a ti életetekbe és ti is tudatára ébredtek új kapcsolatoknak, mely benneteket velük összeköt. Ez mindig valamiképpen differenciálódott közösség. Úgy differenciálódik, amint azt a II. vatikáni zsinat dogmatikus konstitúciója az Egyházról és a lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról látta és meghatározta. A ti fiatalságtok a hitvallások szempontjából azonos környezetben formálódik, néha differenciáltan vallásos környezetben, vagy a hit és hitetlenség határmezsgyéjén, jelentkezzék ez utóbbi akár a közömbösség, akár az ateizmus különböző formáiban.

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy ezek a sokrétű és differenciált ifjúsági közösségek egyes problémák megítélésében nagyon hasonlóan éreznek, gondolkodnak és reagálnak. Úgy tűnik például, hogy valamennyien egyformán veszik tudomásul és ítélik meg, hogy az emberek százezrei éheznek és sínylődnek a legnagyobb nyomorban. Holott ugyanakkor mérhetetlen összegeket fordítanak atomfegyverek előállítására, melyek már most úgy vannak telepítve, hogy képesek az egész emberiséget elpusztítani. Ezek mellett akadnak más feszültségek és veszélyek, olyan mérvűek, amilyent az emberiség története eddig nem ismert. Erről már szóltam az említett újévi üzenetben, ezért nem ismétlem meg. Mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy azok a milliók, akik az ezredfordulón az emberiséget alkotják, a rettegés és katasztrófák apokaliptikus méretei között vergődnek majd.

Ilyen értelemben ti, fiatalok, joggal kérdezhetitek az előző generációt : miért jutottunk idáig? Miért van veszélyben az egész emberiség? Melyek az okai a szembetűnő igazságtalanságoknak? Miért halnak éhen olyan sokan? Miért van olyan sok millió menekült a határoknál? Miért van az, hogy olyan sok esetben lábbal tiporják az elemi emberi jogokat? Miért a sok fogoly és koncentrációs tábor, oly sok szervezett erőszak, ártatlan emberek legyilkolása, olyan sok embernek bántalmazása, kínzása és gyötrése testi és lelki vonatkozásban. És itt sok fiatalt találunk, kinek lelkiismeretét sok ártatlan áldozat terheli, mert beléjük sulykolták, hogy ez a szervezett terrorizmus az egyetlen út, mely a világ jobbulásához vezet. Ti ismételten kérdezitek: miért?¨

Ti fiatalok mindezt kérdezhetitek, sőt kérdeznetek kell! Hiszen arról a világról van szó, amelyben ti ma éltek és holnap élnetek kell, ha az idősebb generáció már távozott. joggal kérdezitek ezért: miért irányul az ember ellen az oly óriási léptekkel fejlődő tudomány és technika, melyet semmiféle előző korszakhoz még hasonlítani sem tudunk; miért irányul az ember ellen az anyagon való uralmunk fejlődése oly sok területen? jogosan kérdezhetitek belső szorongással: a dolgoknak ez az állása megfordíthatatlan? Vagy meg lehet azt változtatni; meg tudjuk mi azt fordítani?

Ezt jogosan kérdezitek. Valójában ez a ti generációtoknak alapvető kérdése.

Ebben a formában folytatódjék a ti beszélgetésetek Krisztussal, az a beszélgetés, amely az evangéliumban kezdődött. Az a fiatalember megkérdezte: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” És ti is felteszitek a kérdést annak az időnek megfelelően, amelyben fiatalok vagytok: mit kel1 tennünk, hogy az élet – az emberiség virágzó élete – ne változzék egy atomhalál temetőjévé? Mit kel1 tennünk, hogy az általános igazságtalanság bűne ne uralkodjék rajtunk? Ne vessék meg az embert, ne gyalázzák meg méltóságában; hát hiába a sok, érte szót emelő kiáltvány és deklaráció? Mit kell tennünk? És meg fogjuk érteni ezt, hogy meg is tegyük?

Krisztus válaszol, mint ahogyan az Egyház első generációjában szólt a fiatalokhoz az apostol szavával: „Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, kedves gyerekek, mert megismertétek az Atyát. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, az Isten tanítása bennetek van.”[83] Az apostol majd 2000 éves nyilatkozata válasz a mai idők számára is. A hit egyszerű és erőteljes hangján szól. Ez¨rejti magában a győzelmet a világban levő gonosz ellen. „A győzelem, mely legyőzi a világot, a mi hitünk.”[84] Ezek a szavak az apostol – és az őt követő keresztények – tapasztalatából, Krisztus keresztjéből és feltámadásából nyerik igazi erejüket. Ebből a tapasztalatból kapja erejét az evangélium. Ez erősíti azt az igazságot is, amely Krisztusnak az ifjúval folytatott beszélgetésében található.

Időzzünk jelen írásunk vége felé az apostol szavainál, mely a számotokra erőforrás, és egyúttal kihívás is. Ugyanakkor ez válasz is.

Bennetek és a ti fiatal szívetekben ég a vágy valamennyi nép közötti szakadás, ellentét megkülönböztetés nélküli igaz testvériségért. Igen! A testvériség és sokrétű szolidaritás vágyát hordozzátok magatokban; ti nem kívánjátok ember ember elleni harcát semmilyen formában. A testvériség eme vágya – az ember felebarátja a másik embernek. Az ember testvére a másik embernek! – nem tanúságtétele annak, amit az apostol írja hogy megismeritek az Atyát? Testvérek csak ott vannak, ahol van egy atya. És csak ahol az atya van, ott lehetnek az emberek testvérek.

Ha tehát ti testvériségre vágytok, az azt jelenti, hogy Isten szava bennetek él. Bennetek él az a tanítás, melyet Jézus hozott, és amelyet joggal nevezünk az evangélium jó hírének. A ti ajkatokról szóljon, vagy legalább szívetekben gyökerezzék az az imádság, amely e szavakkal kezdődik: „Miatyánk”. Ez az imádság kinyilatkoztatja az Atyát ugyanakkor megerősíti az emberek testvériségét. A „Mi Atyánk” minden ember ember elleni megnyilvánulás ellen szót emel – bármilyen formában is jelentkezzék az. A „Miatyánk”, az Úr imádsága megszabadítja az ember szívét az ellenségeskedéstől, az erőszaktól, a terrorizmustól, a megkülönböztetéstől és minden olyan szituációtól, melyben az emberi méltóságot és az emberi jogokat eltiporják.

Az apostol írja: legyetek erősen az isteni tanításban, abban a tanításban, mely Krisztus evangéliumában található, és amelyet összefoglal a Miatyánk. Valóban,legyetek állhatatosak az isteni tanításban és ebben az imádságban. Legyetek kitartóak, mert ez az imádság eltölti szíveteket szeretettel, jóakarattal, az emberi élet, méltóság, lelkiismeret, meggyőződés tiszteletével és jogainak elismerésével. Ha „megismertétek az Atyát”, legyetek szilárdak az emberi testvériség erejében.

Legyetek erősek a küzdelemben is: nem emberek ellen harcolva valamilyen ideológia vagy gyakorlat nevében, melyek az evangélium alapjaival ellentétesek, hanem küzdjetek a gonosz, az igazi gonoszság ellen; minden ellen, ami Istent sérti, minden igazságtalanság és kizsákmányolás ellen, minden hamisság és hazugság ellen, minden ellen, ami megaláz és sért, minden ellen, ami az emberi együttélést és kapcsolatokat rontja, minden ellen, ami az emberi életet veszélyezteti: minden bűn ellen.

Az apostol írja: „Ti legyőztétek a gonoszt!” Így is van. Az ember és a világmindenség történetében a gonoszság és a bűn gyökeréig kell lehatolnunk, amint ezt Krisztus tette az ő húsvéti misztériumában: a keresztfán és a feltámadásban. Nem szabad félnünk néven nevezni a bűn szerzőjét:a Gonoszt. A taktika, amellyel dolgozott és dolgozik abban áll, hogy sohasem mutatkozott nyíltan. Kezdettől fogva hinti a gonoszságot, hogy az az ember révén tovább bontakozzék, rendszerek, osztályok és nemzetek kapcsolatában üsse fel fejét, végül minél inkább strukturális bűnökben jelentkezik, hogy ezek mentől kevésbé tűnjenek személyes bűnnek. Így az ember bizonyos értelemben úgy érzi, hogy mentes a bűntől, holott mindig mélyebbre süllyed benne.

Az apostol figyelmeztet: „Ifjak, legyetek erősek!”, erre következik: „Isten szava él bennetek”. Legyetek tehát erősek: csak így tudtok a gonoszság rejtett mechanizmusához, a gyökeréhez hatolni; így fogjátok a világot fokozatosan és eredményesen megváltoztatni, átalakítani, emberibbé és testvériesebbé tenni, és ugyanakkor Istenhez közelebb vinni. A világot nem lehet Istentől elválasztani és Istennel szembeállítani, sem az embert el nem tudjuk választani Istentől és Istennel szembeállítani. Ez természetellenes és emberellenes, a benső igazság ellen van – a benső igazság pedig az egész valóságot meghatározza. Valójában az ember szíve nyugtalan, míg Istenben meg nem nyugszik. Szent Ágostonnak ezek a szavai sohasem vesztik el időszerűségüket.[85]

BEFEJEZŐ ÜZENET

16. Íme, kedves fiatalok, itt az írás, melyet kezetekbe adok. Krisztusnak és az evangéliumi ifjúnak beszélgetését követi, és eljut az apostol és a keresztények első nemzedékének tanúságtételéig. Az ifjúság évében nyújtom át nektek ezt a levelet, mikor a kereszténység második évezredének végéhez közeledünk. Átnyújtom nektek a II. vatikáni zsinat befejezésének huszadik évfordulóján. Ez a zsinat nevezte az ifjúságot az Egyház reménységének.[86] Utolsó üzenetét az akkori, de a mostani és mindenkori ifjúsághoz intézte. Ebben az Egyházat mint a világ igazi ifjúságát mutatta be, mely mindennel rendelkezik, ami erőt ad: képességet, hogy minden kezdésnek tudjon örülni; magát szabadon ajándékozhassa, hogy megújuljon, új küzdelmekre vállalkozzék.[87] Ezt az üzenetet virágvasárnap adom át nektek, azon a nevezetes napon, amikor sokatokkal mint Rómába jövő zarándokokkal találkoztam a Szent Péter téren. Ezen a napon Róma püspöke veletek együtt imádkozik a világ egész ifjúságáért, mindegyikőtökért. Az Egyház közösségében imádkozunk – a ránk nehezedő súlyos időkben –, hogy ti készek legyetek, tudjatok szólni és válaszolni mindazoknak, kik megkérdezik, milyen remény az, mely betölt titeket. Igen,pontosan ti, mert tőletek függ a jövő, tőletek ennek az évezrednek a vége és az újnak kezdete. Ezért ne álljatok tétlenkedve; vállaljatok felelősséget minden területen a világért, mely nyitva áll előttetek. Erre a szándékra imádkoznak veletek a föld minden részén a püspökök és a papok is.

És amikor az ifjúság nagy közösségében az egész Egyház és minden Egyház imádkozik, előttünk áll Mária, aki Krisztust az emberek között az ő küldetésének kezdetétől fogva végigkísérte. Ez a galileai Kána Máriája, ki ifjú emberekért, jegyesekért közbenjárt, mikor a menyegzős lakomán elfogyott a bor. Krisztus anyja azt mondta a lakoma felszolgálóinak: „Amit ő mond nektek, azt tegyétek,” Ő, Krisztus.[88]

Megismétlem az Isten anyjának ezeket a szavait, és hozzátok, valamennyi fiatalhoz intézem őket:

„Amit ő mond nektek, azt tegyétek!” És én megáldalak benneteket a Szentháromság nevében. Ámen.

Kelt Rómában, Szent Péternél, március 31-én, virágvasárnapon, az Úr 1985., pápaságom hetedik évében.

II. János Pál pápa

1985. március 31.