Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint száznyolcvanezer fölé nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig tizenkilencezer fölött van. A madridi Ifema rendezvényközpontban ideiglenes tábori kórházat állítottak fel, ahol 5500 kórházi ágy és 500 intenzív osztályi ágy felállításával számolnak. Ebből a helyzetből ossza meg velünk tanúságtételét Puri Vicente, aki önkéntes ápolónőként dolgozik a kórházban.
Kedves Barátaim!
Amikor önkéntesnek jelentkeztem, hogy az Ifema rendezvényközpontban újonnan épített tábori kórházban dolgozzam, nem tudtam, mi fog rám várni ott. Valójában minden nap más fogad. Őszintén szólva bele sem gondoltam a következményekbe, csak engedtem a hívásnak, hogy egy ilyen óriási dologban segíthessek. Nagyon nehéz napokat élünk, tele bizonytalansággal, félelemmel, tehetetlenséggel, fáradtsággal és bizonytalansággal.
Döbbenetes a részleg, ahol dolgozom. Egy hatalmas csarnokban 250 ágyat helyeztek el.
Az egyik ott dolgozó doktornő úgy szokta mondani, olyan, mintha a tengeren elhelyeznénk kis hajókat és azon dolgoznánk, hogy embereket mentsünk meg velük a hajótöréstől. Számomra olyan idejönni, mint ha egy Szentélybe lépnék. Az Encuentro Madrid fesztiválra emlékeztet, a csarnok megtelik szépséggel, mert Ő mindig velünk dolgozik. Egy hatalmas jótékonysági esemény, ahol eltéveszthetetlenül érezzük az Ő jelenlétét. Akik a csarnokot építették, talán nem erre gondoltak, de számomra ezt jelenti. Speciális védőfelszerelésben dolgozom, amelyet a polgári védelem munkatársai adnak rám és ők is veszik le, amikor végzek a munkával. Leginkább egy szkafanderhez hasonlít, csak a szemünk látszik ki. A nevünk és a munkakörünk a védelmi öltözet gallérján és hátán is fel van írva. Nehéz így dolgozni. Nem tudsz úgy mozogni, ahogyan szeretnél és a kifejezés is csak a tekintetre és a kézmozdulatokra korlátozódik. (négy kesztyűt viselünk). Mindezen nehézségek ellenére lehetséges kapcsolatot teremteni a társaiddal és a betegekkel.
A mi betegeink nagy része egy másik kórház sürgősségi osztályáról érkezik, ahol már 2-3 napot eltöltöttek, jobban vannak. Nem találkoztam még itt halállal, de majd biztos az is eljön egyszer, mivel holnaptól egy olyan részlegen dolgozom, ahol súlyosabb állapotú betegek fekszenek.
Belépéskor ezt imádkozom: “Veni Sancte Spiritus, Veni Per Mariam!” Kérem, hogy ismerjem Őt fel és vigyem magammal a tekintetemben.
A munkatársaiddal könnyű kapcsolatba kerülni: segítesz valami nehezet felemelni és máris érződik a hangulaton, ez mindannyiunk javára szolgál, mindenkiből a legjobbat hozza ki. (Figyelmességet, segítőkészséget és áldozatvállalást). Kegyelmi állapot a mostani. Ahogy a Pápa mondja: a mostani próbatétel a választás ideje is.
Nem tudok ebbe a hatalmas, ágyakkal és betegekkel teli csarnokba úgy belépni, hogy ne Krisztus keresztjére gondoljak,
és nem tudok úgy tekinteni ennyi áldozatra, önátadásra, és a betegek mosolyára, – akik ismeretlenül is a nevemen szólítanak és megragadják a kezemet, mert örülnek nekem vagy mert félnek, – anélkül, hogy Krisztus feltámadására ne gondolnék.
Ő legyőzte a halált és senki nem térhet ki az öleléséből, mert jelen van, nem nehéz felismerni. Még az otthon lévők tapsa is Róla beszél nekem. Az emberiség tapsa, amellyel üdvözli a sok önfeláldozó orvost és nővért, Előtte tiszteleg, aki a végsőkig odaadta Önmagát.
Minden az Ő tanújele.
Kérlek, imádkozzatok értem, Nem tudom, mit kér még tőlem Isten, és ugyan telve vagyok bizonyossággal, törékeny vagyok és félek. Puri
Az El País videója az Ifema tábori kórházról:
