Az ünnep 1661-re vezet vissza, amikor Csíkországot majdnem teljes egészében kipusztította a Keletről érkező török/ tatár betörő horda (az ún. tatár a Balkánról erőszakkal felhajtott, pusztításra használt népesség, a törökök előőrse volt). A Csíksomlyóról menekülő ferences barátokat, házfőnökükkel, Somlyai Miklóssal együtt Csomortán keleti határában érték utol a fosztogató betörők, ahol legyilkolták őket. Ezt a helyet nevezte el a falu „pap-aratás" fejének, Aracs völgye és pataka fejénél.
Csíkcsomortán Csíkország legkeletibb sarkában húzódik meg, két patak (Aracs és Remete) völgyében széltől védetten és napra tájoltan. Sok történelmi értékkel jeleskedik, mint a Várdomb, a helybelieknek Csomor vára (Kr. e. 4600-3700), Kárpátok Őre szobor (2013), Borított keresztfa (1661), Kőkereszt (1661). Ez utóbbinak van idén az ötvenéves, megszakítás nélküli megünneplése, amit a faluközösség évről évre kitartóan megőrzött fél évszázadon át.
Az ünnep 1661-re vezet vissza, amikor Csíkországot majdnem teljes egészében kipusztította a Keletről érkező török/ tatár betörő horda (az ún. tatár a Balkánról erőszakkal felhajtott, pusztításra használt népesség, a törökök előőrse volt). A Csíksomlyóról menekülő ferences barátokat, házfőnökükkel, Somlyai Miklóssal együtt Csomortán keleti határában érték utol a fosztogató betörők, ahol legyilkolták őket. Ezt a helyet nevezte el a falu „pap-aratás" fejének, Aracs völgye és pataka fejénél. László Károly (szül. 1923) elmondása szerint (2018. július 26-án, amikor felkerestem) a pap-aratást végrehajtó gyilkost a csomortáni Tamás Miklós érte utol, nem ölte meg, hanem a gyilkos lovához kötve húzatta le az áldozatok mellé. Ugyancsak tőle tudtam meg, hogy a csomortáni, hajdani Mária tiszteletére emelt kápolnát a Harangláb alatt, a patak partján az 1930-as évek elején bontották le árvíz miatt. A benne lévő fehér Máriaszobor ekkor került a csíksomlyói ferencesekhez.
Az 1960-as években P. Daczó Árpád, Lukács atya volt a csíksomlyói ferences rendház főnöke, aki jó pásztor lévén, régi szokás szerint járta a vidéket, látogatta a családokat. Abban az időben kalákában dolgoztak az emberek, segítették nemcsak egymást, de a ferences barátokat is. Szoros barátság alakult ki a ferencesek és a lakosság közt, így a mi családunkkal is.
Édesapám, boldog emlékű Bakó Adolf (1923-1995) ezekkel a szavakkal kereste fel 1968-ban Lukács atyát: „Atyám, őseink jeltelen sírokban pihennek..." Ez a gondolat otthon, a családi fészekben jött napvilágra, amelyet édesapám elmondott nekünk, ezért maradhatott meg az emlékezetemben.
Megtárgyalták a dolgot és elhatározták, hogy augusztus harmadik/negyedik vasárnapján (amikor letakarodnak a szé-nacsinálók Egretből, a havasi kaszálókról) valamivel lennebb a vértanúság helyétől, ahol tágasabb hely kínálkozik az ünneplésre, megtartják Somlyai Miklósék vértanúsága emlékezetét. Elkezdődött az a folyamat, amely nem szakadt meg többet. A csíksomlyói egyházközség és a helybeliek fenntartották az ősök emlékezetét, tisztelettel és méltósággal emlékeztek a vértanúkra, hálát adtak a megmaradásért. A régi megrongált kőkereszt helyett újat készítettek (1970), majd keretbe tették (ezeknek külön története van), majd a szentmise bemutatásához nyolcszögű emelvényt ácsoltak, végül be is fedték (2003). Kialakult tehát az a kultuszhely, amely noha egyházilag még nincs elismerve, fenntartja az emlékezést azokra az időkre és emberekre, akikre érdemes emlékezni.
Édesapám 1968-ban „csupán" a koronát tette fel a megemlékezésre, előtte már voltak próbálkozások, amelyek az elmúlt idők politikai viharaiban nem tudtak állandósulni. P. Márk Vince, József ferences atyának köszönhetően összeáll az a történeti háttér, amely eligazítást ad az ünnep kialakulásáról:
P. Daczó Lukács a historia domusban, 1961 októberében a következő megjegyzést tette: „Most volt 1961. okt. 21-én a 300 esztendős évfordulója a csíki borzalmas tatárpuszításnak. Már a nyár elején tapogatóztam a szeredai múzeum vezetőségénél, hogy valamilyen formában nem fognak megemlékezni erről a centenáriumról? Ezt a választ kaptam, nagyon bizalmasan: -Van-e valami román vonatkozása ennek az eseménynek? Ha nincs, akkor lehetetlen bármilyen megemlékezés. ... Azért én mégis megemlékeztem a tatárbetörésről. Okosan és ügyesen, mégpedig a Mária nevenapi búcsú hatalmas tömege előtt, az ünnepi prédikációban. A következőképpen állítottam be a dolgot: Sokan kérdik, hogy mitől vannak a kegyszobor arcán azok a sérülések? Nagy és szomorú az azok története és most van igazán az ideje, hogy elmondjam nektek. És a Fidél főatya könyve nyomán részletesen elmondtam a tatárpusztítást." Egy másik helyen felsóhajt Lukács atya: „Jó volna most már valamilyen emlékkővel megjelölni a Fr. Miklós megöletésének valódi helyét!" - 1961. jan. 31-én - (P. Márk József OFM lejegyzése 2017. február 4-én).
P. Écsy János leírását is megtaláltam a historia domusban: (1970-ben) „Hétfőn, november 16-án véletlenül úgy adódott, hogy első látogatásom a csomortáni erdőben, 1661-ben a tatárok által megölt Somlyai Miklós tartományfőnök és csíksomlyói házfőnök sírjához vezetett (helyesebben emlékkeresztjéhez, amelyet azon a nyáron állíttatott P. Benedek Fidél tartományfőnök a régi emlékkereszt helyébe). Amint mesélte, engeszte-lésképpen állíttatta a követ azért, mert feledésbe merült emléke ennek a derék és nagyműveltségű atyának: 1937-ben, amikor a klerikusokkal ott járt volt (magam is köztük voltam), senki sem tudta, hogy ki volt az a »Fráter Miklós«, akinek emlékére állított kőkeresztjén levő betűket még ki lehetett olvasni. Hazajövet utánanézett, s restelkedéssel állapította meg, hogy bizony a rendtörténetünk egyik igen kiváló tagjának és vértanúnak emlékére állították a csomortániak. - E látogatás alatt és folyamán született meg Főatyánkban (akkor még filozófus-klerikusok magiszterében), hogy rehabilitálja Somlyai Miklóst. Ezért választotta doktori disszertációja tárgyául a Tatárbetörés Csíkban 1661 c. munkát, amelyet 1946-ban meg is jelentetett nyomtatásban, s amelyet, jól emlékszem, Dr. Bíró Vencel professzor úr egyik egyetemi előadása alkalmával külön méltatott és elolvasásra ajánlott."
Megjegyzés: A historia domusban látható egy fénykép a vaskerítésben lévő emlékkőről, amelyen a felírást is ki lehet olvasni. Ez látható rajta: (Fent egy kereszt.) „FŐTISZTELENDŐ CSÍKSOMLYÓI P. SOMLYAI MIKLÓS 1588 - 1661 FERENCES PAP CSIKI GVÁRDJÁN EMLÉKEZETÉRE, AKIT A TATÁROK MEGÖLTEK EZEN A HELYEN - VÉRTANÚ HŐS-ATYÁNK EMLÉKED KÖZTÜNK ÉL PÉLDÁD MINKET IS INT HOGY HŰEK MARADJUNK." ( P. Márk József OFM lejegyzése 2017. február 1-jén.)
Paparatás Aracs-patakában (Részlet a 2011. május 11-én megjelent cikkből):
„Gál Tamás esperes kezdeményezte az első misét. Mikor az idő engedte, járogattunk fel. Délután tánc volt, én is muzsikáltam ott" - mondja László Károly csomortáni lakos, amikor az emléknapról érdeklődöm.
- Mi is történt 1661. október 21-én Aracs-patakában? Mióta járnak a paparatás helyére emlékezni? - P. Márk József Ferenc-rendi szerzetes válaszolt a kérdésekre.
- Török-tatár csapatok törtek be 1661-ben erre a vidékre a Hargita felől, és Brassó felől is, ha jól tudom. A székelyek nem akartak engedelmeskedni az erdélyi fejedelmeknek, ezért küldték a büntető hadjáratot. A tatár tulajdonképpen a török előőrse volt, ezért mondjuk, hogy török-tatár betörés. A tatárok feladata az volt, hogy pusztítsanak, gyilkoljanak, raboljanak, égessenek, amit raboltak, az övék maradt.
- Áttörték a somlyói kolostort és templomot körülvevő falat, a fal közé menekült népet kaszabolták, a templomot és a kolostort is felgyújtották. Leégett a régi kolostor (ami kisebb volt a mostaninál) tetőzete, belül nem lett nagy kár, illetve leégett a templom tetőzete is. Az erősebb embereket, ifjakat elvitték rabszolgának. Ravaszak voltak a tatárok és a törökök, mert lehetőleg a nemeseket vitték, hogy aztán nagy pénzért kiváltsák őket.
Ezen veszedelem elől menekült szekérrel Csomortán felé Somlyai Miklós házfőnök, aki magával vitte a templomi edényeket és más értékes tárgyakat. Bizonyára egy testvér is volt vele. A tatár vész hírére már elindultak. Valószínűleg a betörők megkínozták a népet, és valaki elárulta, merre ment a házfőnök, így találták meg. Az Aracs-patakában érték utol, és ott nyomban ki is végezték, a kincseket pedig elvették. A hívek először a kivégzés helyén temették el a házfőnököt, aztán később hazahozták, a régi templomnak a padlózatát felbontották, és oda a földbe temették el újra. Ez volt abban az időben a szokás.
- A helyet, ahol megölték őket, elnevezték Paparatásnak. A környező fákra kereszteket véstek, de sűrű, bozótos erdő volt ott, rejtett hely, nem látta senki, esetleg az arra járó pásztorok. Ezért később egy emlék kőkeresztet állítottak 1 kilométerrel lennebb, ahol megy egy út Menaság felé. Durva, faragatlan kőből készült ez a kereszt, rá volt írva, hogy 1860.
- Mióta tartanak itt megemlékezést?
- 1946-ban szárazság volt, sokáig nem esett az eső. Akkor könyörgő körmenetet tartott Pater Papp Asztrik a csomortáni és somlyói hívekkel. Bizonyára a Szent Péter-templomtól indultak ide. Ennek a körmenetnek az emlékére a csomortáni hívek állítottak egy fakeresztet. Aztán 1970-ben Páter Benedek Fidél ferences provinciális, rendtartományfőnök készíttetett egy kőkeresztet - kő- és vaskerítéssel - a csomortáni egyház embereivel. Ez a ma is látható emlékmű. Erre a szent helyre hirdetett szentmisét a csomortáni híveknek augusztus utolsó vasárnapjára a csíksomlyói plébános. Amíg nem volt templom Csomortánban, ilyenkor tartották a búcsúünnepet. Én ma már úgy nevezem, hogy Csomortán napja, emléknap: délben szentmisével, délután szórakozással. Több százan szoktak feljárni Aracs-patakába, az emléknapra, jó alkalom a közös kirándulásra, kikapcsolódásra is. A történelmi visszatekintés idén is megtörtént, az eső azonban beleszólt a kirándulásba. (Székely Judith. Forrás: Székelyhon.ro, http://www.csomortan.ro/index.php?menuID=310&event=217&id=310)
1971. augusztus 29-én, vasárnap, diákkori naplómba ezt írtam: „Délelőtt misén voltunk a kőkeresztnél, még nagyapám is." (1896-1996)
2005. augusztus 28-án jegyeztem le a következőt: „Kőkereszti búcsú
Reggel mikor indultunk (Csíkszeredából) Csomortánba, a tömbház előtt a parkolóban odajött hozzánk egy koldus, egy férfi. Szőke volt. Előtte a kukából keresgélt. Kért, hogy adjunk valamit neki. A csomagtartóból pakolás közben előkerült két alma. Odaadtam. Kevésnek találta, kért kenyérrevaló pénzt. Mondta, hogy van szalonnája, de nincsen hozzá kenyere.
Éva (neveltlányom) borzolódott, igyekezett elküldeni a koldust. Ha egyedül van, határozottan elküldi, soha nem ad, de most ott voltam én is, diszkrétebb volt vele.
Mondtam neki, hogy ma Édesapám napja van, mert ezt az ünnepet ő kezdeményezte, ami immár »népünnepély« számba megy a Ferencesek között és Csomortánban. Adtam neki tízezer lejt. Megköszönte és elment. Csomortánba érve Édesanyám elmesélte álmát: Édesapámat látta, aki enni kért, mondván: Adjál valamit ennem, mert olyan éhes vagyok... Édesanyám azt felelte álmában: nincs főtt ételem, de van kenyér és szalonna, azt adok, gyere egyél.
Édesapám erre eltűnt. "
A csíkszeredai Kamilliánus Család Üzenete 2008. szeptemberi számában (XII. évf. 121. szám) ezt írtam: „Idén negyven éve, hogy boldog emlékű Édesapám, Bakó Adolf elindította Csíkcsomortán új ünnepét, a »Kőkereszti búcsút« a »Paparatás feje« színhelyén. Abban az időben P. Daczó Lukács atyát kereste fel ezzel a kéréssel: »Atyám, őseink jeltelen sírokban pihennek.« Az ünnep P. Somlyai Miklós csíksomlyói házfőnök és tárasai tiszteletének állít emléket, akiket 1661-ben a tatárok ezen a helyen gyilkoltak meg. A sajátos ünnepet augusztus harmadik vasárnapján szokták tartani."
Az 1968-as dátum kikövetkeztetett dátum, mivel pontos feljegyzés nem maradt róla.
1969-ben érkezett Csíksomlyóra P. Márk Vince, József atya, aki soha nem fejezte ki, hogy jelen lett volna a kőkereszti búcsú kezdési eseményénél. A gyulafehérvári nyilvántartás szerint Lukács atya még 1970. október 31-ig Csíksomlyón maradt, amikor megérkezett P. Écsi László, János atya. Mivel a búcsú Lukács atyával volt elindítva, ezért tevődött a dátum 1968-ra.
József atya 2018. augusztus elsején írott levelében pontosít: „Én 1970-ben hallottam az aracspataki történelmi eseményről. ... Arra nem emlékszem, hogy mikor kezdődött az augusztus végi ünneplés. Jónak találom azt, hogy az 1968-as év legyen a kezdet. És így meg is lehet emlékezni az évfordulóról. ... Érdekes és méltányos megemlékezés lesz."
Sajnálatos módon a csíksomlyói domus historában nem találtunk egyetlen érdembeli bejegyzést sem a kőkereszti búcsú kialakulásával kapcsolatban. Az 1946. évi zarándoklat az aszály miatt (amely még 1947-ben is pusztított), engesztelés volt.
Hálás szívvel gondolok az ősökre és mindazokra, akik életben tartották az emlékezést számunkra.
Somlyai Miklós 1661