Az ember teremtése óta a természetben nemcsak élt és él, hanem próbálkozásai során a környezetet alakította is, megváltoztatni és saját céljainak szolgálatába állítani igyekezett. A történelem folyamán azonban még nem találkoztunk azzal a lehetőséggel, hogy a teremtés felhasználásának – kizsákmányolásának – következtében a természet egésze alkalmatlanná válhat az élet fenntartására, és ezzel együtt az emberiség fennmaradása is kérdésessé válhat. A környezet adta lehetőségek kihasználása annyira nyilvánvaló, hogy új etikát és társadalmunk értékrendjének gyökeres változását követelik.

Amíg az élővilág megadja azt, ami az ember óhajának megfelel, mindaddig fel sem merül, hogy problémát okozhatnak a környezetbe történő mesterséges beavatkozások. A különböző korokban élő emberek a természethez megbízott vagyonkezelőként viszonyulnak, akik a rájuk bízott vagyont a saját nevükben kezelik és használják fel, de ezekkel a jogukkal nem élhetnek kimondottan a saját érdekükben.

A globális éghajlatváltozás átfogóan veszélyezteti a mai, és még sokkal erősebben az eljövendő generációk életfeltételeit, valamint az emberen kívüli természetet is. Biológiai, szociális és térbeli kihatásai ezért komoly kihívást jelentenek az emberiségnek. A kihívásra cselekvően kell válaszolnunk. Isten gondjainkra bízta a teremtést, ezért felelősek vagyunk érte. Ferenc pápa napjainkban is kihangsúlyozza, hogy az ember a föld erőforrásait is kifosztja a gazdaság, valamint a kereskedelmi és termelői tevékenység miatt.

Az ember különös felelősséggel tartozik a teremtésért, mivel arra hivatott, hogy miközben műveli, és őrizetben tartja a világ kertjét, felelőssége tudatában megőrizze annak rendjét (vö. EV 42.).

A teremtés szépsége a Teremtő végtelen szépségét tükrözi vissza. Tiszteletet kell ébresztenie, az embert arra kell késztetnie, hogy értelmével és akaratával hajoljon meg a Teremtő előtt (vö. KEK 341.). A teremtés kapcsán nemcsak Isten mindenhatóságát kell kiemelnünk, hanem Isten irántunk való végtelen szeretetét, valamint a teremtményeknek Istentől való függését is. A Szentírás azzal fejezi ki, hogy az ember a teremtés művének a csúcsa, hogy világosan különbséget tesz az ember és a többi teremtmény teremtése között (vö. Ter 1,26).

Az ember – a jó Isten képére és hasonlatosságára teremtett személyek tevékenysége – arra kapott megbízatást, hogy folytassa a teremtés művét, miközben az emberiség uralma alá hajtja a földet (vö. Ter 1,28; GS 34.).

Egyre inkább be kell látnunk, hogy a föld javainak fölhasználásában tisztességgel és értelmesen kell eljárnunk. „A Teremtő azonban úgy akarta, hogy az ember közösségben éljen a természettel mint értelmes és nemes ura, mint őrzője, s nem mint garázda birtokosa, aki mindent kiárusít, s minden tekintet nélkül pusztítja a természetet” (RH 15.).

A 21. század emberében a környezetvédelem fontossága kulcskérdéssé kezd válni a lét egészséges fennmaradása érdekében. Azért is, mert a nemtörődömséggel már a létünk alapfeltételeit – a tiszta levegőt, a tiszta ivóvizet és a tiszta élelmiszert – is veszélybe sodortuk.

A környezetünk harmóniája már önmagában is utal alkotójára, visszatükröz valamit Isten tökéletességéből. Világunk ugyanis Isten dicsőítésére teremtetett. Ezt fogalmazza meg nem pusztán csodálatos költői eszközökkel, hanem mély, átélt lelkiséggel is Assisi Szent Ferenc a közismert Naphimnuszában. Szent Ferenc példaértékű és idillikusnak tűnő kapcsolata a teremtményekkel egy mély, Krisztussal való kiengesztelődéssel járt együtt, hiszen Krisztusban kiengesztelődött az ég a földdel.

A Szentírás alapvető kijelentése az emberről, hogy Isten képmása. Mindebből kiderül, hogy nemcsak mint embernek, hanem mint kereszténynek is van kulturális feladatunk, hogy emberibb és emberhez méltóbb életet biztosítsunk a Földön. Ennek a feladatnak teszünk eleget mindenütt, ahol gazdagabbá és értelmesebbé válik az élet, amikor szellemi, művészi, tudományos értékeket alkotunk. A keresztény embert is a világ teremtője küldte ebbe a világba. Ég és föld Teremtője azt bízta ránk, hogy ami jó és üdvös, értelmes, egyenes és világos, tiszta és egészséges, szép, jól elkészített és nagyszerű ezen a földön, az diadalmaskodjék a sötétség alvilági erői felett, s így jelezze, hogy elközelgett Isten országa.

A kultúra is annak a jele, hogy Isten szereti az általa teremtett világot, nem engedi belesüllyedni a démoni káoszba. A kultúra ugyanis azt jelenti ki, hogy Isten teremtő akarata az emberi bűn ellenére is akarja azokat a világi berendezéseket, amelyeket teremtett.

Az eddigi technikai fejlődés során elsősorban az emberi munka termelékenységét igyekeztek megtöbbszörözni. Ez azonban nagyon is a természet kárára történt. Mostanáig, a 21. századig kialakult környezetvédelem ellenére a természetes életfeltételek soha nem látott mértékben indultak pusztulásnak. Földi életünknek fontos alapja a természet, és mindent el kell követnünk környezetünk megóvása érdekében. A mai korban úgy tűnik, mintha kezdene kihalni az emberiségből a természetre való rácsodálkozás. Ember voltunk egyik lényeges elemévé kellene válnia a természetre való odafigyelésnek azáltal is, hogy nemcsak felhasználjuk a természet adottságait, hanem megóvásukat is szívügyünknek tekintjük. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy felelősségünk megbecsülni a természetet és annak pótolhatatlan értékeit.

A teremtés Istentől az embernek szánt ajándék, amelynek Istentől rendelt célja van. Ugyanakkor a teremtés Isten és ember találkozásainak a színtere is. A környezet megóvása ezért több, mint a jelen és a jövő generációk méltó életkörülményeinek a biztosítása, hiszen az ember Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal való kapcsolata egységet alkot. A keresztény ember ugyanakkor a természeti környezet megóvásakor minden jóakaratú emberrel kész együttműködni, hiszen ez a közjó, vagyis az ember méltóságának védelme és előmozdítása.

Ferencesként ebben a hónapban az a cél vezet, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk nyomdokain járva jobban felismerjem a teremtett világ értékét, szépségét és fontosságát. Abban bízom, hogy a Föld jubileuma felébreszti bennünk teremtő Istenünk iránti hálánkat és dicsőítésünket, amelyet Assisi Szent Ferenc – az ökológiát művelők védőszentje – így fogalmaz meg: „Áldott légy, Uram, s minden alkotásod.”

Fr. Főcze Bonaventura dévai plébános

Fotó: Pixabay