A kiégés egy mentális fáradtság

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_commonpost21.jpgA kiégésről osztotta meg gondolatait a CommonPost legújabb videójában Csókay András idegsebész, Versegi Beáta nővér és Dabóczi Kálmán, a BKK korábbi vezérigazgatója. A három meghívott vendég más megközelítésből, de rendkívül őszintén és érdekesen mesélték el saját kiégésük történetét. A beszélgetés egy részét szerkesztett változatban olvashatjátok.

 
 
Dr. Versegi Beáta nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja
„A kiégés egy mentális fáradtság. Az ember egy átlagos fárasztó nap után lefekszik aludni és jobb esetben kipihenten kel fel, de  a kiégést nem lehet csak úgy kipihenni. Ez egy olyan mentális és fizikai fáradtság, amelynek megváltoztatásához radikális életmódváltás szükséges.
Én szerzetesként égtem ki, úgy hogy közben minden nap jártam szentségimádásra – húsz éven keresztül. Viszont ez sem óvott meg a kiégéstől. Fizikai tüneteket is produkáltam, de mivel nagyon fegyelmezett voltam nem nagyon látszott kívülről. Azt látta a környezetem, hogy csökkent a rugalmasságom és a kreativitásom, egyre jobban beszűkültem.
Hogyan tud kiégni egy nővér? 2007-től volt egy nagyon komoly szervezeti átalakulás a közösségemben. Hirtelen minden szinten rengeteg felelősség hárult rám: házfőnök voltam, nemzetközi szinten is az átalakulás menedzsmentjében dolgoztam, miközben a teológiai doktorátusomat írtam. Párizs – Budapest- Róma – Toulouse között repültem és különböző munkákat végeztem. Miután ledoktoráltam, azt hittem, hogy egy teherrel kevesebb lesz: de hiába pihentem, úgy éreztem, hogy a saját kis „elemem” 20-30 százalékon van. Hiába reménykedtem, hogy töltődik, mégsem ez történt. Utána még másfél évig úgy csináltam mintha mi sem történt volna, de ezt követően fizikai tüneteim is lettek.”
Csókay András idegsebész
„Gyermekkorom nagy vágya az volt, hogy orvos legyek, de egy nagy kacskaringót tettem a mérnöki pálya felé. Hatalmas nagy nehézségek árán újrakezdtem az egyetemista életemet, kétgyermekes édesapaként végeztem az orvosin. De három évvel később már pontosan ugyanúgy ki voltam égve, mint amikor „pályáttévesztett” mérnök voltam. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy végre teljesült a gyermekkori vágyam és megint kiégtem. A kiégés ellen a legegyszerűbb „gyógyszer” az örömhormonok felszabadítása, ennek több módja is van – például hogy megiszol egy üveg bort. Az összes ilyen világi módszer még rosszabb helyzetbe hoz egy idő után. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy csak a krisztusi út öröme szabadít fel. El is jött az életembe a megtérés pillanata.
A keresztény ember számára értelmi úton nagyon nehéz a kiégést orvosolni, mert hiába tudsz mindent: Krisztus feltámadását, azt hogy te is fel fogsz támadni és találkozhatsz egyszer a szeretteiddel, stb… Ez  megszerzésére, mert az az igazi gyógyszer.”
(Csókay András a vele készült interjúkötetben minden korábbinál részletesebben mesél életéről. )
Dabóczi Kálmán – a BKK korábbi vezérigazgatója
„Nekem nagycsaládos édesapaként könnyű a dolgom, mert a gyerekeknél jobb indikátor nincs az ember pszichés állapotára vonatkozóan: nemhogy pár nap múlva megérzik a kiégést, már az adott pillanatban a vacsoránál feszültebbek lesznek, indokolatlan konfliktusok törnek elő belőlük pusztán azért, mert nem látják azt a nyugodt, stabil hátteret amelyet az apa sugároz. Utána koncentrikus körben következik, hogy ez a házastársi kapcsolatra is kisugárzással van. Ezen a láncolaton keresztül a gyerekek mindent visszajeleznek.
Hívő emberként és a BKK vezérigazgatójaként megvolt a lehetőségem arra, hogy azt mondjam: „Most kiszállok ebből a mókuskerékből és megteszem azt a luxust, hogy a vezetői értekezlet után nem sietek vissza kiosztani egyből az újabb feladatokat, hanem betérek a Szervita téri templomba és 15-20 percre beülök imádkozni, csendes szentségimádásra.” És ilyenkor nem érdekelt, hogy ez idő alatt a „to do listem” hány feladattal bővült. Ha ezt meg tudjuk lépni bátorsággal, akkor szerintem van esély kilábalni a kiégésből. Garancia nincsen rá, de komoly esély igen. Ha úgy fogod fel, hogy a Jóisten nem akar neked semmi rosszat és felajánlod Neki minden képességedet, hogy használja fel, akkor fantasztikus szép dolgokat lehet megtapasztalni. A modern tudomány elfelejti, hogy az igazi kreativitás az Istenben gyökerező létből és hitből fakad igazából: bármelyik tudós életét megnézed nagyon gyorsan megtalálod ezeket a pontokat, csak a Wikipédia nem ezeket domborítja ki.”
Teljes beszélgetés:

www.777blog.hu