Omnia ad maiorem Dei gloriam – Mindent Isten nagyobb dicsőségére.

Loyolai Szent Ignác (1491 – 1556), a Jézus Társaság alapítója.

Szerzetesi fogadalma előtt sokáig katonáskodott, a mórok ellen harcolt. Ebből is érthető, ha híres lelkigyakorlatos könyvében a két zászló: a jó és rossz, a kegyelem és kárhozat lobogója alatt háborúskodók küzdelméről szól. Ezeknek hatására a katonák különösen tisztelték. Ebből a hódoltság idején még a törökök is kivették a részüket. Egy 1667-ből való kassai följegyzés szerint Ignác az egri törökök között is csodát tett, akik ezért képét tiszteletben tartották, és török módon díszítették. A helyi hagyomány erejére vall, hogy az egykori egri császári és királyi 60. gyalogezred zászlaján szintén Szent Ignác oltalmazta a regimentet.

A gyöngyösi jezsuitáknak a szent ünnepén tartott körmenetét néhány előkelő török is tisztelettel nézte végig.

Jellemző az is, hogy Temesvárott a XVIII. században újjáépített várfalnak Ignácbástya (Ignatus-Bastion) volt a neve. Szent Ignác szobra egészen 1785-ig várvédő célzattal ott őrködött Buda főterén. Csak a felvilágosodás türelmetlensége távolította el és állította helyére Pallas Athene szobrát.

Ignác képét a budai szobák ajtajára, házak kapujára is kifüggesztették. Úgy vélték, hogy elűzi a sötétség hatalmait, a képzelgéseket, kísérteteket, rontásokat.

Élettörténetében olvashatjuk, hogy egy úriembert bűnös szerelmétől nem tudott intelmeivel visszatartani. Ezért egészségével mit sem törődve, télnek idején, a jégtől zajló folyóba vetette magát egy híd mellett, ahol a bűnös gazdag át szokott menni. Ezt az érette vállalt látványos penitencia annyira megrendítette, hogy a hagyomány szerint megtért. Életének ebből a mozzanatából később új szentelmény fakadt, a Szent Ignác vize (aqua Ignatiana), amelyet valamikor testi-lelki bajok orvoslására használtak. A szentelmény egyébként századunkban sem ismeretlen.

Használata hazánkban már a barokk időkben elterjedt. Nemcsak betegségben használták bizalommal, hanem egyéb megfelelő alkalommal is. Így a vetéseket pusztító egerek ellen a földet, máskor meg marhavész idején a takarmányt locsolták le vele. Budán jegyezték föl, hogy egy néma lány három napon át csak Szent Ignác vizét itta. Egyszercsak megszólalt: milyen jó ez a víz!

A XVIII. században Ignác ereklyéit, amelyekből Magyarországra is jutott, szülési fájdalmak csillapítására használták. A vajúdók mellére tették. Így Budán is, ahol a rendház naplója szerint többek között egy eretnek asszony a bába minden erőfeszítése ellenére sem tudta magzatát megszülni. Amikor azonban az ereklyét a nyakára tették, a gyermek mindjárt a világra jött.

Beteg gyermekek számára úgy kérték Ignác pártfogását, hogy a jezsuita viselethez hasonló kis ruhába öltöztették őket. Előfordult, hogy nem a szent ereklyéit, hanem csak ereklyéihez érintett képét borították a beteg testrészre.

Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium II.