Szeptember 8-án a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a Galata-levél magyarázatát. Katekézissorozatának nyolcadik alkalmán az istengyermekség ajándékáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a hit – hitünk – elmélyítésének útját Szent Pál Galatáknak írt levelének fényében. Az apostol arra buzdítja ezeket a keresztényeket, hogy ne feledkezzenek meg Isten kinyilatkoztatásának újdonságáról, melyet meghirdettek nekik. János evangélistával teljes egyetértésben (vö. 1Jn 3,1–2) Pál hangsúlyozza: a Jézus Krisztusba vetett hit lehetővé tette számunkra, hogy valóban Isten gyermekei és örökösei legyünk. Mi, keresztények gyakran természetesnek vesszük ezt a valóságot, azt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ehelyett jobb lenne, ha mindig hálásan emlékeznénk gyermekké válásunk pillanatára, keresztségünkre, hogy nagyobb tudatossággal éljük meg a kapott értékes ajándékot.

Ha ma megkérdezném: „Ki tudja közületek keresztségének dátumát?”, azt hiszem, nem sokan jelentkeznének. Pedig ez az a dátum, amikor az üdvösséget befogadtuk, az az időpont, amikor Isten gyermekeivé lettünk. Akik nem tudják, kérdezzék meg keresztapjukat, keresztanyjukat, édesapjukat, édesanyjukat, nagybátyjukat, nagynénjüket: „Mikor kereszteltek meg?” És minden évben emlékezzünk meg erről a dátumról: ez az a nap, amikor Isten gyermekévé lettünk. Rendben? Megteszitek? [Válaszolnak: Igen!] Ez elég vérszegény igen volt! [Nevetnek.] Menjünk tovább!

Amikor ugyanis „eljött a hit” Jézus Krisztusban (Gal 3,25), előállt az a gyökeresen új állapot, amely megadja nekünk az istengyermekséget. A gyermekség, amelyről Pál beszél, már nem az az általános gyermekség, amely minden férfira és nőre mint az egyetlen Teremtő fiára és lányára igaz. Az imént hallott szakaszban [Gal 3,26–29] Szent Pál kijelenti: a hit lehetővé teszi, hogy „Krisztusban” legyünk Isten gyermekei (Gal 3,26): ez az újdonság! Ez a „Krisztusban” jelenti a különbséget. Nem csak úgy vagyunk Isten gyermekei, mint mindenki más: minden férfi és nő Isten gyermeke, mindenki, bármilyen vallású is. Nem. Hanem a „Krisztusban” az, ami a keresztényeket megkülönbözteti, és ez egyedül a Krisztus megváltásában való részesedésben valósul meg, a keresztség szentségében megy végbe bennünk. Ezzel kezdődik. Jézus a testvérünkké lett, halála és feltámadása által kiengesztelt bennünket az Atyával. Azok, akik hitben elfogadják Krisztust, a keresztség által Krisztust és a gyermeki méltóságot „öltik magukra” (vö. Gal 3,2)

Szent Pál többször is utal a keresztségre leveleiben. Számára a megkeresztelkedés azt jelenti, hogy ténylegesen és valóságosan részt veszünk Jézus misztériumában. A Rómaiaknak írt levélben például odáig megy, hogy azt mondja: a keresztségben Krisztussal együtt meghaltunk, és vele együtt eltemetkeztünk, hogy együtt élhessünk vele (vö. Róm 6,3–14). Krisztussal együtt meghaltunk, vele együtt eltemetkeztünk, hogy vele együtt élhessünk. Ez a keresztség kegyelme: részesedni Jézus halálában és feltámadásában. A keresztség tehát nem pusztán külső rítus. Akik megkapják a keresztséget, azok létük legmélyén, legbensőbb valójukban átalakulnak, és új életet kapnak, pontosan azt az életet, amely lehetővé teszi számukra, hogy Istenhez forduljanak, és „Abbának”, vagyis „papának” szólítsák őt. „Atya”? Nem! Hanem „Papa” (vö. Gal 4,6).

Az apostol nagy merészséggel állítja, hogy a keresztség által kapott identitás egy teljesen új identitás, amely felülkerekedik az etnikai-vallási szinten meglévő különbségeken. Ezt így magyarázza: „nincs sem zsidó, sem görög”; és társadalmi szinten is: „nincs rabszolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő” (Gal 3,28). Ezeket a kijelentéseket gyakran túlságosan sietve olvassuk, anélkül, hogy felfognánk a bennük rejlő forradalmi értéket. Pál számára az, hogy azt írta a galatáknak, hogy Krisztusban „nincs sem zsidó, sem görög”, egyenértékű volt az etnikai-vallási szféra teljes felforgatásával.

A zsidó a választott néphez tartozásánál fogva kiváltságos volt a pogánnyal szemben (vö. Róm 2,17–20), és ezt maga Pál is megerősíti (vö. Róm 9,4–5). Nem meglepő tehát, hogy az apostolnak ez az új tanítása eretneknek tűnhetett. „Hogyan? Egyforma mindenki? Hisz különbözők vagyunk!” [Amit Pál mond,] kicsit eretnekül hangzik, nem? A második egyenlőség, a „szabadok” és a „rabszolgák” közötti egyenlőség szintén megdöbbentő távlatokat nyit. Az ókori társadalom számára létfontosságú volt a rabszolgák és a szabad polgárok közötti különbségtétel. Az utóbbiak törvényileg élveztek minden jogot, míg a rabszolgáknak még az emberi méltóságát sem ismerték el.

Ez ma is előfordul: a világon sok millió ember él, akiknek nincs joguk a táplálkozáshoz, nincs joguk az oktatáshoz, nincs joguk a munkához: ők az új rabszolgák, ők azok, akik a periférián élnek, akiket mindenki kizsákmányol.

Ma is van rabszolgaság. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit! Megtagadjuk ezektől az emberektől az emberi méltóságot. Rabszolgák. Végül tehát a Krisztusban való egyenlőség legyőzi a nemek közötti társadalmi különbséget, és olyan egyenlőséget teremt a férfi és nő között, amely akkoriban forradalmi volt, és amelyet ma is meg kell erősíteni. Ezt ma is meg kell erősíteni! Milyen gyakran hallunk nőket becsmérlő megjegyzéseket! Hányszor hallottuk már: „Ne is törődj vele, ne csinálj semmit, [ezek] nőket érintő dolgok.” De nézzétek, a férfiak és a nők ugyanolyan méltósággal rendelkeznek, mégis a történelemben létezett, s még ma is létezik a nők rabszolgasága: a nők nem rendelkeznek ugyanazokkal a lehetőségekkel, mint a férfiak.

El kell olvasnunk, amit Pál mond: egyenlők vagyunk Krisztus Jézusban!

Amint látjuk, Pál megerősíti a mélységes egységet, amely minden megkeresztelt között fennáll, bármilyen állapotúak legyenek is, férfiak vagy nők…, a megkereszteltek egyenlők, mert Krisztusban mindegyikük új teremtmény. Minden különbségtétel másodlagossá válik ahhoz a méltósághoz képest, hogy Isten gyermekei vagyunk, Istené, aki szeretetével igazi és lényegi egyenlőséget valósít meg. Krisztus megváltása és a keresztség által mindannyian egyenlők vagyunk: Isten fiai és lányai. Egyenlők!

Testvérek, tehát – pozitívabb módon – arra vagyunk meghíva, hogy új életet éljünk, olyan új életet, amely az Istennel való gyermeki viszonyban találja meg megalapozó kifejeződését. Egyenlők vagyunk, mert Isten gyermekei vagyunk, és Isten gyermekei vagyunk, mert Jézus Krisztus megváltott bennünket, és a keresztség által beléptünk ebbe a méltóságba. Ma mindannyiunk számára döntő fontosságú, hogy újra felfedezzük az istengyermekség szépségét, annak szépségét, hogy egymás testvérei vagyunk, mert bekapcsolódtunk Krisztusba, aki megváltott bennünket.

Nem lenne szabad előfordulnia szakadást okozó különbségtételeknek és szembenállásoknak a Krisztusban hívők között!

Az egyik apostol Jakab levelében ezt mondja: „Vigyázzatok a különbségtételekre, mert nem vagytok igazak, [ha előfordul köztetek az, hogy] amikor a gyülekezetbe (vagyis a misére) belép valaki, aki aranygyűrűt visel, és jól öltözött [és azt mondjátok neki]: »Ó, jöjjön csak, tessék befáradni!«, és az első helyre ültetitek. Aztán, amikor bejön egy másik, egy szegény ember, akin alig van valami ruha, és látszik, hogy szegény, egy egészen rongyos kis szegény, [neki pedig azt mondjátok] : »Ülj csak oda, hátra!«” Ezeket a megkülönböztetéseket sokszor tudattalanul tesszük. Nem szabad! Egyenlők vagyunk! Inkább az a hivatásunk, hogy az egész emberi nem egységére szóló meghívásunkat konkrétan és nyilvánvalóan megvalósítsuk (vö. II. vatikáni zsinat: Lumen gentium, 1).

Mindaz, ami fokozza az emberek közötti különbségeket, gyakran hátrányos megkülönböztetést okozva, Isten előtt már nem bír semmilyen tartalommal, hála a Krisztusban megvalósult üdvösségnek.

Ami számít, az az egységnek a Szentlélek által mutatott útját követő tevékeny hit. A mi feladatunk pedig az, hogy eltökélten járjunk az egyenlőségnek ezen az útján, amelyet Jézus megváltása hozott létre és tart fenn.

Köszönöm! És ne felejtsétek el megkérdezni, amikor hazaértek: „Mikor kereszteltek meg?” Kérdezzétek meg, hogy mindig szem előtt tarthassátok ezt a dátumot! És ünnepeljétek is meg! Köszönöm!

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Etiópiában szeptember 11-én ünneplik az újévet. Legmelegebb és legszívélyesebb üdvözletemet küldöm az etiópiai népnek, különösen azoknak, akik a jelenlegi konfliktus és az általa okozott súlyos humanitárius helyzet miatt szenvednek. Legyen ez a testvériség és a szolidaritás ideje, amelyben meghallgatásra talál a béke iránti közös vágy!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír