Szent Jeromos ünnepén, szeptember 30-án a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban mutattak be szentmisét Tarjányi Béla biblikus professzor lelki üdvéért, aki hosszas, türelemmel viselt betegség után augusztus 28-án tért haza a mennyei Atyához. Tarjányi Béla atyát szeptember 15-én Kecskeméten a családi sírba helyezték örök nyugalomra.

Tarjányi Béla, amíg betegsége engedte, maga is a Teréz-templomban szolgált élete utolsó éveiben. Az ünnepnek megfelelően az oltár mellé helyezték az általa és munkatársai által fordított és kiadott Káldi-Neovulgáta egy díszes példányát. Efölött egy fénykép Béla atyáról, melyen éppen ezt a Bibliát tartja a kezében. A díszes Szentírás mellett a kehely és a paténa, amivel itt misézett.

A budapesti gyászmisén részt vettek az általa alapított és vezetett Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat tagjai, volt tanítványai és paptestvérei, valamint hívei, akiket ebben a templomban és a Vörösmarty utcában lelkipásztorként szolgált. 

A szentmise főcelebránsa Horváth Zoltán plébános volt. Vele együtt mutatta be a legszentebb áldozatot Kocsis Imre biblikus professzor, Kemenes Gábor nagykovácsi plébános, Csepregi Róbert pilismaróti plébános és Lakatos Bence szentendrei káplán. Szolgálatot végeztek szintén volt tanítványai, Bársony Árpád és Rónaszéki János diakónusok.

„Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” – kértük a bevonulási énekben. Horváth Zoltán a szentmise elején megemlékezett Tarjányi Béla atyáról, aki „szerény, alázatos, egyszerű ember volt, a Szentírást élte elénk”.

Isten iránti szeretetből mindent megtett azért, hogy az emberekhez eljusson a Szentírás szava.

A szentleckét Vágvölgyi Éva, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat főtitkára olvasta fel. A Szent Pál Timóteushoz írt második leveléből elhangzó szakasz a Biblia ismeretében való jártasság jelentőségével biztatott:

„Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre.”

Máté evangéliumából az a példázat hangzott el, mely szerint a mennyek országa hasonlít ahhoz, mikor a hálót a tengerbe vetik, az mindenféle halat összefog, amelyeket aztán kiválogatnak. Az ítéletkor is így lesz: a gonoszokat kiválogatják, és tűzre vetik.

Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő” – hallhattuk a Tarjányi Béla atyára is igaz szavakat.

Horváth Zoltán homíliája kezdetén megismételte az evangéliumban elhangzó kérdést: „Értitek-e mindezt?” Jézus szavát meg kell értenünk, hiszen személyesen nekünk szól az igéje.

A szónok kiemelte: Szent Jeromost azért bízta meg a pápa, hogy fordítsa latinra a Szentírást, hogy az emberek megérthessék Isten üzenetét.

Jeromosnak tűz volt a szívében, szenvedélyesen szerette Isten igéjét, és szenvedélyesen magyarázta azt az embereknek. Ő is átélte, hogy a Biblia nem halott betű, a Biblia élet. Az Istennel való élet.”

Tarjányi Béla sokszor beszélt arról, hogy az Isten szeret minket, és az a hivatásunk, hogy erre szeretettel válaszoljunk. De nemcsak tanította, hanem meg is élte ezt.

Elsősorban ember volt, aki egyszerű körülmények közül érkezett, és természetesen élte a mindennapjait – hangsúlyozta Horváth Zoltán, majd felidézte, hogy Béla atya a Teréz-templom közelében lévő kávézóba sokszor betért, ahol elbeszélgetett a tulajdonossal és a vendégekkel a mindennapok dolgairól. Nem professzorként viszonyult az emberekhez, hanem egyenrangúnak tekintette őket, tisztelettel volt irántuk. Fontosnak tartotta az emberi kapcsolatokat olyannyira, hogy pappá szentelésének évfordulóján még betegsége és gyengesége ellenére is személyesen jelen volt idén nyáron a Teréz-templomban.

Papságában az isteni kegyelem az emberi tulajdonságaira tudott épülni. A szentmise volt számára a legfontosabb:

neki az életet jelentette, hogy Jézussal eggyé váljon az igéjében, a kenyérben és a borban – folytatta Horváth Zoltán, majd felidézett egy múlt héten közvetített televíziós interjút Tarjányi Bélával. Ebben a betegségtől szenvedő atya beszámolt arról, hogyan értette meg, hogyan élhetné meg a papságát Jézusnak tetszően, az ő tanítása szerint. Egy beteg idős asszony meglátogatása során a beszélgetés elhúzódott, Béla atya egyre türelmetlenebb lett, de eszébe jutott a Szentírás példázata: ha valaki azt kéri tőled, menj el vele egy mérföldre, menj el vele kettőre. Tarjányi Bélának volt humorérzéke, arra gondolt, hogy másfél órája ül itt, és akkor még ennyit kell itt maradnia beszélgetni. De ha ezt teszi, akkor cselekszik az Üdvözítő akarata szerint. Úgy élte meg papságát, ahogy Jézustól tanulta.

Professzor volt, bibliatudós, aki Szent Jeromoshoz hasonlóan lefordította a Szentírást, de annyira akarta, hogy megértsék az emberek Isten Szavát, hogy magyarázatokat is fűzött hozzá – folytatta a szónok. – Elment a Szentföldre, hogy közel legyen ahhoz a helyhez, ahol Jézus tanított. Az új Káldi-Neovulgáta fordítással és a cigány bibliával is a mai ember nyelvezetéhez akarta közel vinni Isten üzenetét. Vallotta, hogy Isten igéje nem veretes, régies, hanem mai, amivel minket akar megszólítani.”

Horváth Zoltán megemlékezett arról, hogy a professzor a betegség és a törődöttség idején saját bevallása szerint sokszor félt a haláltól, de mindig ott volt számára az a biztatás, amit a szentleckében is hallottunk: „Ha ismered Isten igéjét, az elég számodra az üdvösséghez.”

A szentmise végén a plébános felidézte, hogy élete utolsó hónapjaiban Tarjányi Béla atya készített egy videót, melyet elküldött az ismerőseinek. Ebben kifejezi, hogy végtelenül hálás nekik, többször ismétli, hogy nekik köszönhet mindent.

Mi pedig most azért vagyunk itt, hogy az Istennek köszönjük meg őt, az emberi, papi és tanári életét.”

Horváth Zoltán elmondta, hogy Béla atya összegyűjtötte a videóra kapott válaszokat, melyek tulajdonképpen életének összegzését adják. Megsejtette ezekből, mit jelentett ő az embereknek, és ez nagy ajándék volt számára a szenvedés idején. Ezt az életet vitte Isten színe elé, ahol örök boldogságra talál.

„Béla atya, köszönjük az életedet, Isten veled, és Istennél találkozunk” – búcsúzott paptársától Horváth Zoltán atya.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír