Egy szerzetes, aki a II. világháború alatt számtalan zsidó honfitársát mentette meg rendtársaival a haláltól. A Margit körúti plébánián például 2700 zsidó embert kereszteltek meg, s a halálmenetbe tereltek közül is sokakat sikerült épségben hazahozni. Megkapta érte a „jutalmát”. Kriszten Ferenc Rafael atyát ugyanis a kommunista érában koholt vádakkal ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. A rabkórházban lelte halálát… Egy elgondolkoztató cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldaláról.

1899 novemberében született Erdélyben, Körösbányán, majd 1922-ben szentelték pappá. A Rafael szerzetesi nevet felvett páter 1937-ben Budapestre került. A II. világháború a Margit körúti plébánián érte, nem mellesleg ő volt az ottani ferences kolostor házfőnöke. Rafael atya azt látta, hogy a világégés egyre több ártatlan áldozattal jár. Nem volt kérdés számára, hogy cselekedni fog. Az már csak a háború után derült ki, hogy 1944-ben és 1945-ben a Margit körúti plébánián 2700 zsidó származású ember tért át a katolikus hitre, hogy menedéket találjon az üldöztetés elől.

1944 novemberében aztán felgyorsultak az események. November 4-én a németek felrobbantották a Margit-hidat. Az sem zavarta őket, hogy számtalan autó és a villamos is éppen a hídon volt. Rafael atya valószínűleg a Margit körúti plébánián hallotta a robbanást. Az egyik rendtársával azonnal a helyszínre sietett, s annyi sebesültet látott el, amennyit csak tudott. Ő is megsérült, de nem törődött vele, hiszen tudta, indulnia kell.

Egyházi menleveleket vitt magával, hogy kimentse a koncentrációs táborokba indult halálmenetből az embereket.

Rafael atya napokkal később utolérte a szerencsétleneket és sokan neki köszönhették az életüket.  

Aztán a II. világháború véget ért. Rafael atya is fellélegzett, azonban a nácik után hamarosan a kommunistákkal is meggyűlik a baja. 1949-ben Újhatvanba helyezték a helyiek emlékezete szerint halk szavú, derűs és barátságos atyát. Ekkor már a kommunisták voltak hatalmon, s a következő év nyarától már nem csak szóban ostorozták a történelmi egyházakat, megindult a szerzetesek elhurcolása is. A rendszer első számú célpontja lett a „klerikális reakció”. Rafael atya és rendtársai 1950. június 19-én hajnalban arra ébredtek, hogy az újhatvani ferences kolostornál két teherautó fékezett le. Tatáról és Mosonmagyaróvárról begyűjtött piaristák, szerzetesek és apácák voltak a platókon. A teherautóknak hamar híre ment, a hívek pedig azt hitték, el akarják vinni Rafael atyáékat, ezért a templom és a kolostor köré sereglettek. Tüntetés kezdődött, estére csaknem ezer ember gyűlt össze.

Kriszten Rafael (a felső sorban jobb oldalt) rendtársaival az 1920-as években. Fotó: Magyar Hősök kötet

A tüntetést a késő esti órákban az ÁVH különítménye verte szét, a kolostorba is berontottak, lelőtték a házőrző kutyát, bent pedig ütlegelni kezdték a rendház lakóit. Rafael atyát például annyira megverték, hogy az orrán és a száján is folyt a vér. Egy teherautóba tuszkolták a ferenceseket, ahol Veres János Géza atya későbbi visszaemlékezése szerint az egyik letérdeltetett, szédülő embernek a következőt mondta az egyik ávós:

„Ha elájulsz, a szádba hugyozok, majd magadhoz térsz.”

Aztán az Andrássy út 60. szám alá, az ÁVH rettegett központjába hurcolták őket. Rafael atyát a visszaemlékezések szerint minden kihallgatásra meztelenre vetkőztetve vitték. Később a Markó utcai börtönben tovább folytak a kegyetlenkedések, rendszeresen véresre verték az embereket a kihallgatásokon.

És, hogy mi volt a bűne Kriszten atyának? Valójában semmi, ennek ellenére azzal vádolták, hogy a tüntetést fegyveres ellenállásig akarta szítani, majd „országot behálózó megmozdulásokat akart”. Mindezt az angolszász imperialisták és a Vatikán segítségével. Mint a Tanú című filmben… Azzal sem foglalkoztak, hogy az ÁVH egy belső feljegyzésében szerepelt a kulcsmondat: „Nehézséget jelent, hogy a szerzetesek és a tüntetés hangadói között nem mutatható ki kapcsolat.”

További magyar hősök a kötetben

1951 januárjában aztán Kriszten Rafael elsőrendű vádlottat

a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt életfogytig tartó börtönre ítélték,

amit aztán a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyott. Az újhatvani tüntetés résztvevői közül 34 embert Recskre internáltak, a családtagjaikat pedig hortobágyi zárt táborokba hurcolták. Még az elsőfokú ítélet után történt, hogy a börtönbe szállítás közben az egyik őr gúnyos arckifejezéssel fordult a hideg ellenére egy szál kabátban fagyoskodó szerzetes felé: „Te pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Majd a teherautó elindult a börtön felé…

A börtönre ítélt szerzetesek aztán 1956-ban az Elnöki Tanács kegyelmével kiszabadulhattak. Rafael atya ekkor már négy éve halott volt. 1952 szeptemberében, ezen a napon aludt el örökre sok szenvedés után a váci rabkórházban. 52 évesen… A legaljasabb, hogy már régen halott volt, ám az aggódó édesanyja rendszeresen kérvényeket írt, hogy találkozhasson a fiával…Válaszra sem méltatták. A Kriszten Ferenc Rafael elleni ítéletet 2000-ben semmisnek nyilvánították, s a páter egyike annak a hét ferences vértanúnak, akiknek a boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.

A „pucér Krisztusé”, aki a náciknak és a kommunisták egyaránt útjában állt, és akinek a nevét mindenkinek ismernie kellene!

Írta: Sal Endre

Fotó: Fortepan/Bujdosó Géza

www.mandiner.hu