Hunyadi Mátyás reneszánsz udvarában a humanista műveltség és a bibliofília a főpapok körében is gyorsan elterjedt. A király uralkodásának második felében, a budai könyvkészítő műhelyben – ahol a legendás Corvinák egy része is napvilágot látott – mások számára nem másoltak kódexeket, kivételt a székesfehérvári koronázó templom nagyprépostja, az egykori váradi és erdélyi püspök, Kálmáncsehi Domonkos jelentett, akinek hagyatékából négy nagy értékű kötet maradt fenn; ezeket ma Budapesten, New Yorkban, Zágrábban és Párizsban őrzik.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek köszönhetően az 1963-tól a The Morgan Library & Museum gyűjteményében található breviáriummal egybekötött misekönyv, a magyar késő középkor egyik legragyogóbb emléke újból kiadásra került idehaza. 

Az eredetileg pergamenre írt, gazdagon díszített kézirat a főpapot liturgikus és devocionális kötelességei teljesítésében segítette. Első felét egy breviárium, vagyis papi imakönyv, második felét pedig egy misekönyv alkotja. Az elejére kalendáriumot helyeztek el, amelyben az egyházi év rendje és ünnepei voltak nyomon követhetők. A kis méret, illetve a két, eltérő funkciójú mű egy kötetben való elhelyezése azt mutatja, hogy Kálmáncsehi Domonkos elsősorban utazásai során használhatta a kódexet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a reprint kiadással a kódexkutatást is segíteni kívánja, az Országos Széchenyi Könyvtár Corvina programjának keretei között dolgozzák fel ugyanis a négy kötetből álló anyagot, mint az egyik legfontosabb külföldön lévő Hungarica-kódexcsoportot. A középkori kódexek jelentős hányada elpusztult a történelem viharai során, a fennmaradtak nagy része pedig külföldre került. Kálmáncsehi könyve 1782-ben a Klagenfurt melletti Viktring ciszterci apátságában volt, majd a Lichtenstein hercegek könyvtárába, Bécsbe került, és csak 1948-ban tűnt fel az amerikai műkereskedelemben.

Az 1900-as évek elején Hoffmann Edit művészettörténész éppen e kódex alapján bizonyította, hogy létezett Budán egy királyi könyvkészítő műhely Mátyás idejében. 

Miközben a tekintélyes, bőrkötésű könyvet forgatom a bemutatón, furcsa kettősséget érzek; hiszen az aranyszegélyű, vastag lapok frissen, ropogósan hajlanak sorban egymásra, ahogy lapozgatok; közben pedig tudom, hogy az eredeti, aprólékosan megfestett és iniciálés, míves írással teli oldalakat több mint fél évszázaddal ezelőtt másolták és díszítették magyar és itáliai mesterek. A reneszánsz mintázat mellett megfigyelhetőek a közép-európai gótikus könyvfestészet elemei is; helyenként hosszan elnyúló, hegyes levelű, elegáns indák kacskaringóznak, az iniciálék pedig egyöntetűen gótikus stílusúak. Az itáliai reneszánsz és a helyi művészeti tradíció természetes összeolvadásának lehetünk tanúi e lapokon. Kálmáncsehi Domonkos nem csupán elkészíttette, de használta is kódexeit. Erről tanúskodnak a saját maga által, latinul írt bejegyzések. A prépost egyenletes, precíz betűi szinte észrevehetetlenül simulnak a kódexbe. A hozzáírt szövegből kiderül, hogy a könyvet 1481-ben másoltatta, ami azért egyedülálló, mert a középkori kódexeket legtöbbször nem datálták. Azt is megtudjuk, hogy ebben az esztendőben Kálmáncsehi Domonkos negyvenkilenc éves volt; születési évére egyedül ez a forrás enged következtetni. 

A humanista püspök minden bizonnyal a Dunántúlról, valószínűleg a ma Somogy megyében található Kálmáncsáról, az akkori Kálmán-Csehről származik, melytől nemzetsége a nevét vette. Parasztcsaládba született, de iskolázottsága folytán zászlósúrrá vált, a bécsi egyetemre járt, székesfehérvári kanonok lett, majd kinevezték a Szűz Mária-társaskáptalan nagyprépostjává. 1495 és 1501 között váradi püspök és királyi személynök, 1501-től erdélyi püspök, majd 1502-től kalocsai érsek lett. Fehérváron megalapította a királyi bazilika Anna-kápolnáját, híres volt könyvtáráról és építkezéseiről, és részt vett az 1496-os budai és az 1500-as rákosi országgyűlésen is. 1503-ban halt meg. 

Az 1480-as évek végén Mátyás király budai könyvkészítő műhelyének vezetője Francesco Da Castello volt, aki Kálmáncsehi Domonkos első könyvét, a jelenleg Budapesten őrzött breviáriumot is kifestette még az évtized első felében. Zsupán Edina, az Országos Széchenyi Könyvtár Res Libraria Hungariae Kutatócsoport Fragmenta Codicum műhelyének kutatója szerint a facsimile-kódex eredetijének egy lapját szintén a milánói mester festette, az összes többi pedig valószínűsíthetően egy másik, firenzei mester munkája, aki vélhetően többnyire a budai kódex mintájára építette fel a kompozíciókat. A kutató meglátása szerint a megoldásokon észrevehető, hogy – a korábbi feltételezésekkel ellentétben – a díszítés – Francesco Da Castello egy lapja kivételével – egyetlen művész munkája, aki számos előképből merített, hiszen az anyag ugyan viszonylag heterogén, de változatosságában mégis egységes. Azt is megállapították, hogy a breviárium nem a központi, esztergomi liturgiát követi teljes egészében; olyan sajátosságokat mutat, amelyek régebbi rétegekből merítenek. Ez alapján feltételezhető, hogy Fehérvárnak önálló liturgikus gyakorlata volt. 

Az NSKI által kiadott kötet kivitelezője a Schöck Artprint Kft. volt. Fél évezreddel az eredeti megszületését követően tehát lehetőség nyílik arra, hogy bárki szemügyre vehesse az egyedülálló könyvritkaságnak számító facsimile-kódexet, amely elérhető lesz a közkönyvtárakban. Szász Jenő, az NSKI elnöke pedig azt is elárulta, hogy feltett szándékuk, hogy az első után a további hármat is közkinccsé tegyék. 

Borítókép: Schöck Gyula kiadóvezető és  Szász Jenő, az NSKI elnöke (jobbra) a kötettel. 

Fotó: Teknős Miklós

www.magyarnemzet.hu