Bizonyára tudjátok, hogy a szent liturgia az elhunyt hívekre való emlékezést szorosan összekapcsolja Mindenszentek ünnepének megülésével. Ez az egység kiválóan kidomborítja a szentek egyességének vigasztaló tanát, vagyis azét a lelki kötelékét, amely a kegyelmi állapotban élő lelkeket bensőségesen összekapcsolja a Mi Urunk Istenünkkel és egymással. Ezek a lelkek három csoportba oszthatók: az elsők, az égben már megkoronázottak, a diadalmas Egyházat alkotják.

Mások a purgatóriumban maradnak még teljes és végső megtisztulásukig, ezek alkotják a szenvedő Egyházat. Végül pedig ott vannak, akik még a földön zarándokolnak, a küzdő Egyház tagjai. Így azt mondhatjuk, hogy Mindenszentek ünnepe valamiképpen a hármastagozatú Egyház ünnepe. E nap Oratio-ja Isten jóságáért könyörög minden szent érdeméért: „Megengedted nekünk, hogy minden szentednek érdemeit egy ünnepnapon tiszteljük” (omnium Sanctorum tuorum merita sub una tribuisti celebritate venerari). Az Egyház mindhárom tagozatában vannak érdemek: megdicsőített érdemek a győzedelmes, szerzett, de sem nem gyarapítható, sem el nem veszthető érdemek, melyek azonban még jutalmakra várnak, a szenvedő, végül szerzett és gyarapítható, de el is veszthető érdemek a küzdő Egyházban./…/

Talán azt gondoljátok, hogy Mindenszentek napján az Egyház egyszerűen együttesen akarja dicsőíteni mindazokat, akiknek számára oltára tiszteletet rendelt. Ez a nap akkor mintegy évenkénti összefoglalása lenne a Római Martírologiumnak. S a valóságban ez is; de nem csupán ennyi. Valóban, mikor IV. Bonifác pápa a 609. vagy 610. évben purifikálta a Foca császártól neki átengedett római ókori Pantheont, akkor ezt a templomot a Boldogságos Szűz Máriának és minden vértanúnak szentelte, és elrendelte, hogy minden évben ünnepet üljenek tiszteletükre. De már a következő században III. Gergely a Szent Péter székesegyházban kápolnát szentelt „a Mi Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Anyjának, szent apostoloknak, minden szent vértanúnak és hitvallónak, a tökéletesen igaz embereknek tiszteletére, akik az egész földön nyugosznak”. Végül IV. Gergely a Mindenszentek ünnepének megülését az egész Egyházra kiterjesztette.

Mit jelent ez a kifejezés: minden szentek? Általában és főképpen a kereszténység hőseit jelenti, akik a csalhatatlan tanítóhivatal végső és döntő véleménye szerint bekerültek a győzedelmes Egyházba, s akiknek tiszteletét az egyetemes küzdő Egyház előírja. Bizonyára vannak közöttük különös példaképeitek és pártfogóitok. Minden keresztény család mintegy ösztönszerűen a názáreti Szent Család felé fordítja tekintetét, és különös jelentőséget tulajdonít Jézus, Mária és József pártfogásának. Kívülük azonban számos férfit és nőt tartanak szent tiszteletben a családi életben, mint Szent Krizanthusz és Dária házastársakat, kik Numerianus császár alatt szenvedtek vértanúságot. Vannak az égben csodálatos családatyák, mint III. Ferdinánd, Castilia és Leon királya, ki tizennégy fiát nevelte jámboran, vannak hősies anyák, mint római Szent Felicitas, akinek vértanúsági aktái szerint, Antonius császár alatt saját szeme láttára ölték meg kegyetlen kínzásokkal két fiát, míg végül őt magát is lefejezték. A bátor anya, meséli Krizologusz Szent Péter, fiainak átszúrt holtteste között vidámabban járt-kelt, mintha drága bölcsők között volna, ahol csecsemők aludtak, mert hívő lelki szemeivel annyi pálmát látott, mint amennyi volt a seb, annyi jutalmat, mint amennyi volt a kínzás, annyi koronát, amennyi az áldozat volt./…./

Nincsenek-e ebben a dicsőséges seregben őseitek, vagy talán legközelebbi rokonaitok? Ha e napokban tekinteteteket és lelketeket az ég felé emelitek, lelki szemeitekkel örökre boldognak láttok odafenn néhányat szeretteitek közül és még többet, akik nemzedékek egész során át plántálták bele ivadékaikba azt a hitet, melyet ti másokba akartok átültetni. Milyen erőt és vigasztalást jelent számotokra az a gondolat, hogy ők akkor sem felejtkeztek meg rólatok, mikor a földet elhagyták, hogy mindig ugyanazzal a gyengédséggel szeretnek benneteket. /…/

[XII. Pius élete és válogatott beszédei. Bp., 1943, 339-342. o.]

SzL.