1443. november 3. A hosszú hadjárat során Hunyadi János győzelmet aratott a törökök felett a szerbiai Nyugati-Morava folyónál. A hosszú hadjárat más néven balkáni hadjárat egy Hunyadi János és I. Ulászló által vezetett török elleni hadjárat volt a Balkánon 1443. július 22. és 1444. január 25. között. Bár nem volt éppen rövid az időtartama sem, nevét mégis az ellenséges területen megtett távolság után kapta.
"A törökök részén eleinte csak a Szerbia és Bulgária megszállására visszahagyott csapatok állották a magyar sereg útját, mert a szultán seregének zöme tényleg Kisázsiában és Moreában volt elfoglalva. Később a magyarok betöréséről szóló hírre a Kisázsiából visszatérő Murád a Balkán-szorosokat Szófiától keletre mindenekelőtt janicsárokkal szállatta meg, hogy neki ideje legyen seregének Drinápolynál leendő egybegyűjtésére, hogy azzal aztán az ellentámadást megindíthassa. Ennek a seregnek az összlétszámát a történetírók általában 150.000 főre teszik.
Dél felé való előnyomúlása közben a magyar sereg eleinte egyáltalában nem, csak később a szerb Morava mentén fekvő Krusevácnál talált említésre méltó ellenállásra. De a csapatok hamar hatalmukba ejtették a várost, melyet Ulászló szétromboltatott. Innen a sereg kelet felé, a bolgár Moravának vett irányt, melyet június tájékán elérve, ott újból hosszabb időre táborba szállt. Csak egy 500 lovasból álló különítmény kelt át az említett folyón hírszerzés és élelmiszerek beszerzése céljából. Ez a különítmény Aleksinác irányában való előrelovagolása közben egy török csapatra bukkant, amelyet megtámadván, szét is vert, de később üldözés közben egy 2000 főnyi ellenséges had által megtámadtatott és a fősereg tábora felé volt kénytelen visszahúzódni. Az üldöző spahik a Moraván való átkelés helyéhez közel harchoz kényszerítik a kisded csapatot, mely semhogy megadná magát, inkább halálraszántan felveszi az egyenetlen küzdelmet. Ekkor történt, hogy Ulászló király, aki a közelben vadászott, a szokatlan lárma által figyelmessé téve, számos kíséretével a tett színhelyére érkezik, mire a törökök az egész magyar sereg jövetelét gyanítva, hírtelen félbeszakítják a harcot és sietve visszahúzódnak. Ulászló az ellenség zavarát felhasználva, azt üldözőbe veszi és egészen Aleksinácig visszaűzi.
Ezután az egész magyar sereg átkelt a Moraván s míg a király Aleksinác tájékán a sereg zömével újból táborba szállt, Hunyadit 12.000 válogatott vitézzel, akiknek főkontingensét ennek saját és a betegsége miatt Erdélyben visszamaradt Ujlaky dandára képezte, Nissza (a mai Nis) felé rendelte előre, hogy utat nyisson az őt nemsokára követő fősereg számára. Nisszát Hunyadi nagyobb nehézség nélkül elfoglalta s aztán a gazdag várost emberei által kifosztatta, majd felgyújtotta és porrá égette.
Nissza tájékán Hunyadi néhány napra megállapodott, hogy előrekűldött hírszerző különítményeinek időt engedjen a felderítésre. Ezek csakhamar jelentették, hogy három irányból is erősebb ellenséges oszlopok közelednek. Az egyik oszlopot Izsák bég, a szendrői pasa vezette Malcsán át, a másikat egy ismeretlen, novus basának nevezett török vezér a szófiai főútvonalon, a harmadik élén pedig Turachan thessaliai bég közeledett délkeleti, vagy talán déli irányból, Leskovác felől a Hunyadi által megszállva tartott Nissza felé. A hős magyar vezér mindhárom ellenséges oszlopnak gyors egymásután való megtámadását határozza el. Legelőször Izsák bégre veti magát s azt könnyű szerrel megvervén, futásra kényszeríti. Nem sokkal jobban járt a Szófia felől közeledő oszlop; ez is megtámadtatván, visszavonúlni kénytelen. Most aztán Hunyadi Turachán bég oszlopára veti magát és ezt is visszaveti. Az ezzel való leszámolás közben november 3-án veszi Hunyadi a hírt, hogy baloldalában, illetve hátában egy nagy és hatalmas ellenséges sereg igyekszik Nisen át, alighanem a király tábora felé. Ez a sereg, melyet valószínűleg Kaszun pasa ruméliai béglerbég vezetett, minden valószínűség szerint az Európában visszahagyott és a magyar sereg betörése után hamarjában összeszedett csapatokból állott, mely seregcsoportnak az lehetett a feladata, hogy a magyar király seregét további előnyomulásában mindaddig feltartóztassa, amíg a szultán maga az ázsiai sereg zömével a tett színhelyére beérkezik.
A hír vétele után Hunyadi, teljes tudatában a helyzet veszélyességének, nyomban arcot vált észak felé és nemsokára Nissza felé való előnyomúlása közben az esti szürkületben döbbenetes kép tárul szemei elé. Hirtelenűl oly nagy, az övét létszám tekintetében háromszor-négyszer is felülmúló ellenséges sereggel találta magát szemben, melynek nagy tömege – amint Ujlakihoz írt levelében maga írja – egy pillanatra őt magát is félelemmel töltötte el. De csak egy pillanatra, mert csakhamar visszanyervén bátorságát és önbizalmát, haladék nélkül meglazítja harci rendjét, majd lelkesítő szavakkal buzdítván az ellenség nagy számától szintén meghökkent vitézeit, a maga dandárával oly hevesen ront neki a törökök élosztályának, hogy az a hatalmas lökést ki nem állhatván, futásnak ered. A dicső példa lelkesítőleg hat a többi magyar dandárokra is, melyek valamennyien oly ellenállhatatlan erővel vetik rá magukat a többszörösen számosabb ellenségre, hogy az rendetlenségbe jutva, csakhamar rendetlen futásban keres menedéket.
A csata már az est beálltával kezdődött s a győzők annak szerencsés kimenetele után a mosolygó holdvilág fényénél éjfélig vagdalták, űzték a fejvesztett ellenséget. Állítólag 2000 török maradt a csatatéren, 4000 pedig foglyul esett; azonkívül a menekülők nagy részét a föld népe verte agyon. 9 zászló és az egész török tábor igen gazdag zsákmánnyal jutott a győztesek kezébe. A foglyok közt 13 magasrangú tiszt volt, akik közül Hammer–Purgstall a következőket említi, mint akik a seregnél jelen voltak: Kese viddini és Omár szófiai bégek, Timurtas fia Ali sumlai bég, Balaban tokati pasa, Kaszim pasa ruméliai béglerbég, továbbá Kursolch és Kojvanov Zsivan nevű bégjei, azonkívül a bezei Hamzsa bég, a philippopoli Izsák bég, a zetnicei Dan bég, Mahmud Cselebi a szultán sógora és Boli bégje, nemkülönben Kapus bég a szultán kancellárja s végül Chalil pasa nagyvezír testvéröccse. A magyarok vesztesége mindössze 500 főre rúgott."
Források: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, Wikipédia
www.hungaryfirst.hu
