Épp egy megbeszélésről jött, majd egy másik programra igyekezett, de a kettő között nagy szeretettel fogadott egy találkozóra a gyulafehérvári érseki palotában Kovács Gergely érsek. Beszélgetésünk során mesélt a mindennapi teendőiről, arról, hogy mi erősíti meg őt napról napra, valamint hogy mennyire fontos az Istenbe vetett hit ezekben a vészterhes időkben. A főpásztor abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy sokan nem élnek az oltás lehetőségével, noha ez lenne az egyedüli megoldás jelenleg. 

Közel két éve nevezte ki Ferenc pápa Kovács Gergelyt a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye élére. A korábban a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjeként tevékenykedő egyházi elöljáró elmondta, amennyire a kinevezésekor ismerte az egyházmegyét, elégséges alap volt ahhoz, hogy már legyenek irányvonalak, hogy merre kell haladni rövid-, közép-, és hosszútávon. „Most is ez a legfontosabb, hogy legyen egy irányvonal, hogy merre szeretnénk menni, közösen a papokkal, hívekkel együtt. Ha szeretnénk valahová eljutni, nem azért fogunk, mert az érsek így gondolja.

Az érsek egyedül nem sokat tud tenni. Én nem tudok ott lenni mindenhol, mindent megoldani. Igazából arról van szó, hogy mindannyian tegyük meg a mi feladatunkat, ott ahol vagyunk. Ezt összehangoltan kell tennünk egy közös cél érdekében. A szekeret nem lehet tíz felé húzni, azt egy irányba kell húzni, tolni, támasztani. Szerintem jó irányba haladunk. Menet közben mindig kell egy picit újrakalibrálni, egy kicsit újratervezni, mint a GPS. A körülöttem lévő csapat jó, mert egyedül nem lehet, csapatban kell dolgozni. Nagyon jól összeszoktunk már, együtt gondolkodunk, és úgy látom, hogy az egész egyházmegyében jó a hozzáállás. Emberek vagyunk, sokfélék, ki így látja, ki úgy, de úgy érzem, hogy pozitív a hozzáállás mind a paptestvérek részéről, mind a hívek részéről” – fejtette ki az egyházfő. Mindannyian tegyük meg a mi feladatunkat ott, ahol vagyunk – mutatott rá a Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora

Az érseki palotában minden nap más és más, de mindig reggeltől estig, megállás nélkül program van. Kovács Gergely mosolyogva tette hozzá, hogy van, aki úgy képzeli el, hogy az érsek úr csak ott ül, időnként esetleg csinál valamit. De gyakorlatilag annyi a teendő, hogy nem győznek mindent elvégezni. Szabadkozik, hogy egyenesen két órás Zoom-beszélgetésről érkezik kissé fáradtan, és egy óra múlva egy következő programja van, ahol gazdasági kérdésekben kell tárgyalni. „Ez napirenden így van, sokrétű a program. Közben többször szól a telefonom, akiket csak este tudok visszahívni. Egyszerűen nincs idő megállni. Még akkor sem, ha igyekszem a feladatok egy részét leosztani a munkatársaknak. Állandó pörgésben vagyunk, és valóban túlterhelt a program. Nagyon szeretnék eljutni plébániákra, elmenni a plébánosokkal beszélgetni, egyháztanáccsal találkozni, a különböző pasztorális csoportokkal, a ministránsokkal, ez lenne az igazán szép, ami lelkipásztori tevékenység, de sokszor erre nincs idő, mert itt kell ülni, hosszasan tárgyalni és egyeztetni, nehéz döntéseket hozni. Annyira éri egyik program a másikat, és sokszor fölülírják egymást, hogy gyakran a beérkező leveleket nem győzöm csak elolvasni, nemhogy még meg is válaszoljam. Tehát, nincs idő unatkozni – avatott be a mindennapok kihívásaiba.

És hogy mi erősíti meg, mi viszi tovább a mindennapokban? Mindenképp az Istenhit és a Jóistennel való párbeszéd a fő erőforrás – válaszolja határozottan. Felelevenítette, hogy amikor őt pappá szentelték, azt a képet választotta, amikor a bárkából Jézus hívó szavára Péter apostol kilép, és arra az „őrültségre” vállalkozik, hogy a vízen járva elinduljon Feléje. „Igazából mi, papok is ezt tesszük, akkora feladatra vállalkozunk, ami emberileg lehetetlen. Senkinek nincs meg az az adottsága, talentuma, képessége, hogy ezt önerőből meg tudja valósítani, csak a Jóisten segítségével.

Minket a világ úgy nyelne el, mint a háborgó tenger, hogyha az Úr nem tartana. Valóban ez bátorít, ez adja az erőt és a biztos fogódzkodó pontot, amíg az Úrra nézek és tudom, hogy Feléje tartok. Ő engem nem fog hagyni, hogy elsüllyedjek, sem a paptestvéreket, sem a híveket, sem az egyházát. Természetesen a mindennapi életben megerősít az, ha azt látom, hogy jobbnál jobb ötletek, meglátások, javaslatok vannak, sőt, még építő kritikák is, és ezeket nem csak elmondják, hanem azt is hozzáteszik, hogy «érsek úr, itt vagyunk, hogy tegyünk». Megerősít, amikor látom, hogy odaállunk és közösen próbálunk tenni.”

A beszélgetés során arra is kitértünk, hogy mennyire van negatív hatással az egyház életére a járványhelyzet. Az érsek kiemelte, épp a lényeget érinti: a közösséget, a szentmise közös ünneplését, a szentáldozást, a szentségek kiszolgáltatását, amely ilyen körülmények között nagyon nehézkes, vagy adott esetben nem is lehetséges, és ez szétveri a közösséget. Úgy látja, az egyház életére igenis nagyon ártalmas. A hívek is nagyon eltérő módon viszonyulnak ehhez a helyzethez. Mert amíg egyes területeken nagyon példamutatóak és betartják az előírásokat – maszk viselése, távolságtartás, fertőtlenítés – máshol szinte semmibe veszik ezeket, mintha nem is létezne a vírus, és még csak azért sem tesznek maszkot. Azt hiszem, hogy ebben benne van egy picit a természetünk, az én korosztályom legalábbis elmondhatja, hogy ha nekünk annak idején azt mondták, hogy mit kell tenni, akkor még csak azért se.

Tartok tőle, hogy van bennünk egy ilyen dac. A másik, amit látok, az a bizalmatlanság. Nem tudjuk már, hogy miben bízzunk, kinek higgyünk, és ilyenkor sajnos az internet nagyon negatív tényező, ahol mindenféle zöldséget összeolvasunk és hiszünk neki, mert tetszik. Ha valaki azt írja, hogy a kertünkben ott van a ráknak a megoldása, csak az orvosok elhallgatják, akkor sokan mindjárt megosztják, és hiszik, hogy így van. Én nagyon aggódom. Én átestem a koronavíruson, és nagyon-nagyon meggyötört, úgyhogy mind a mai napig érzem annak az utóhatásait, mondjam azt, hogy nem is egy posztkovid, hanem még mindig egy ilyen kinyúlott kovid-helyzetben vagyok, ezért saját tapasztalatomból mondom, hogy van. Én már a harmadik oltást is megkaptam, azért, mert meg vagyok győződve, hogy a jelen helyzetben ez a megoldás. Más, jobb megoldás jelenleg nincs.

Aztán, hogy ezen túl mi van pro és kontra, politikai, gazdasági érdekek, az egy másik kérdés… A saját híveinket, embereinket féltem, épp azért, mert nem oltatták be magukat, és már ismerőseink körében is vannak gyászok, halottak. Utólag könnyű okos lenni. Nekem fáj a szívem. Épp ezért, mert félünk, bizalmatlanok vagyunk, és nem tudjuk, hogy kinek higgyünk és kit kövessünk. Kovács Gergely hangsúlyozta, az egyedüli biztos alap a Jóisten. Ő nem ígérget, nem csap be. Ő kitart és akkor is szeret, amikor nem érdemeljük meg: ez a hívő embernek a biztos fogódzkodója. „Ezt még a vírusjárvány közepette, a kórházban is megtapasztaltam, amit nagyon értékeltem. Gyulafehérváron voltam a kórházban, és orvosok, ápolónők, mindenki ezt mondta, hogy »mi, amit tudunk, orvosilag megteszünk. De ehhez szükséges az ön hite. Mert, ha ön nem hisz, ha nem akar meggyógyulni, ha nincs reménye, nincs életcélja, akkor hogy gyógyul meg?« És ez egy olyan fontos tényező, ami épp ezt erősíti meg, hogy a Jóisten az egyedüli biztos fogódzkodó pont a mindennapjainkban is. Elfogadjuk, vagy nem.”

A Gyulafehérvári Főegyházmegye főpásztora arra biztatja a híveket, hogy bármennyire nehéz, tartsák be az előírásokat, mert azok azért vannak, hogy segítsenek. A legkönnyebb lázadni, hogy nekünk most nem tetszik, hogy nem lehet kijárni. Én tényleg csak ezt látom, hogy a mi érdekünkben, egészségünk érdekében van. Erre könnyű azt mondani, hogy »eldöntöm majd én«. Csak hogyha döntöttem, akkor annak kell vállalni a következményeit is Ha én úgy döntök, hogy nem élek egy lehetőséggel, akkor vállaljam fel azt is, hogy annak mi a következménye” – zárta az érsek.

www.szekelyhon.ro