Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első :

ÉN VAGYOK A BÉKE! 

De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.  - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

ÉN VAGYOK A HIT! 

Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.  - A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. 

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

ÉN A SZERETET VAGYOK! 

Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. - Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! - Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.

ÉN VAGYOK  A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. 

Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!

Ámen