A csönd varázslata, amikor elnémul a szó, de megszólal, másként üzen a világ, mert megnyitja a vertikális, időtlenségi dimenziót, kilépünk a perszonálisból a transzperszonális, a személyfeletti végtelenbe – mondta magazinunknak az advent kapcsán Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa, professor emerita. Ünnepi interjúnkban azt is elárulta, milyen gasztronómiai emléket őriz gyermekkorának karácsonyairól.

– Beléptünk az adventbe. Pszichológiai értelemben létezik-e olyan fogalom, hogy ünnep, s ha igen, mit értünk alatta?

– Az ünnep létezése kultúrtörténeti tény. Minden emberi közösség ősidők óta ünnepekkel, megállókkal tagolta az időt. Bibliai üzenetként ismerjük, ahogyan „Szóla az Úr Mózesnek, mondván: Hat napon át munkálkodjatok, a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja vagyon. Semmi dolgot ne végezzetek, az Úrnak szombatja légyen az, minden lakhelyeteken…” (3 Móz 23.3). Csodálatos, hogy a biológiai óránk és a szervezetünk belső automatikus programjai, a ritmuspacemakerek is hetes ciklusokat követnek: négyszer hét, azaz huszonnyolc nap egy holdhónap. A bioritmus a kozmikus történések rendjét követi, a női ciklus huszonnyolc napos, a hetes tagolású ciklusok regenerációs rendet tükröznek. Az ünnep lelki értelemben is megálló, a megpihenés és hálaadás alkalma, erőgyűjtésre, regenerációra adott alkalom. Lehetőség az együttlétre, kapcsolatépítésre, egyszersmind a befelé fordulásra, elmélyülésre, a test és a lélek táplálására – étkezés, ima, meditáció formájában –, gondolat- és energiacserére. Az ünneplés közösségi hagyomány is, apáról fiúra átörökített, családi, sőt nemzeti sajátosságokat hordozó történés, ezért állíthatjuk, hogy bio-pszicho-szociális, tradicionális esemény. Persze nagymértékben különbözik az ünnep arculata szerint a keresztény, az egyházi, az állami, a nemzeti, a családi ünnep, de mindben közös a történések előírásos rendje, ezt nem szabad megsérteni. Ismétlődésének azonossága transzkulturális kötőanyag, nemzedékeket köt össze.

– Milyen hatással vannak az ünnepi rítusok a pszichére?

– Ezek mind közösségi történések, együttes élmények. Azok a jelzők, amelyekkel az ünnepi élményeket illetjük, maguk is beszédesek. Fennkölt lélekkel, a hétköznapok monotóniájából kilépve, az áhítat és időtlenség lelki magaslatára jutva átéljük a végtelenség és határtalanság állapotát. Az ünnep a dolgokat élményrangra emeli, megszűnik a hétköznapiság. Mircea Eliade hierofániáról, szent áhítatról beszél, amely felemeli a lelkünket és egy másik dimenzióba helyezi át. Ezt az élményt Eliade közös, mély, humán szükségletként írja le.

– Mi lenne velünk e rítusok nélkül? Mit okozna a hiányuk a lélekben vagy a társadalomban?

– Individualizálódnánk, elszigetelődnénk egymástól, rombolódna a közösségi érzés, élményszegény és üresen unalmas időket élnénk át, a rítusokban megőrzött értékek széthullanának, identitássérülés következnék be. Úgy gondolom, nem viselnénk el jól ezt az állapotot, elgépiesedettségből menekülve hamar kitalálnánk új rítusteremtést, játékok viselkedési szabályaiként, elvárt magatartásmódok előírásaként, és így tovább. Nem tudnánk meglenni nélkülük. A vallási rítusokat pedig biztosan nem sikerülne teljesen megszüntetni, csak tiltással vagy korlátozással minimalizálni, de annál erősebben élnének tovább, mert protestálást indíthatnának vele. Szóval nincs rítustalan ünnep, de ha már erőszakkal akadályozzák, mint a kommunizmusban, akkor újraéled az első lehetőségnél, mint a főnixmadár.

– Ha az adventet, a karácsonyt vizsgáljuk, miért van szükségünk az elcsendesedésre, mi a jelentősége a várakozásnak, a karácsonynak?

– Az advent – nevében is jelezve: adventus Domini – keresztény kultúránkban a Megváltó születésére felkészülő reményteli várakozás, az eljövetelbe vetett hit, amely bizonyosságként éli át, hogy van megváltás, az élet örökkévaló. Annak is üzenet a befelé forduló, önvizsgálati elcsendesedésre és meditációra, a „szeretet ünnepére” felkészüléshez, aki nem vallásgyakorló hívő, de neveltetésében benne van a karácsony ünnepének jelentősége, más hit-tartalommal. A csönd varázslata, amikor elnémul a szó, de megszólal, másként üzen a világ, mert megnyitja a vertikális, időtlenségi dimenziót, kilépünk a perszonálisból a transzperszonális, a személyfeletti végtelenbe. A szentség csendje az áhítat, a lelkek egységét létrehozva egységtudat állapotot teremt.

– Miért hirdet ezzel ellentétes elveket a konzumkultúra?

– Mert a fő célja a fogyasztó magatartás elérése, a minél több pénz szerzése. Mindent anyagiasít, tárgyiasít, a materiális értékeket emeli magasba, nem a szellemieket. Földhözragadt, röghöz kötött, a tulajdon rabságába zárt emberré formál, azt üzeni: legyen neked jó, mert megérdemled. Hedonistává tesz, lealacsonyít. Így tud a legmagasabb szellemi értékek fölé nőni és eltorzítja a lényünket. Tárgyakat szeretünk, az embereket pedig használjuk – ez paradox! Fordítva kellene lennie: az embereket szeretni és a tárgyakat használni. A tulajdon bűvölete és a pénz-mammon győzelme rabszolgává degradál, mókuskerékben robotolunk és a hatalomnak alávetve az élet-időnket odaáldozzuk, igaz, ez is ennek a szisztémának a célja.

– Milyen súlya van a rítusoknak a családban?

– Hatalmas! Generációról generációra, génjeinkbe vésett öntudatlan várakozással, vágyakozással és a szülőktől „letöltött” szoftver bevésődő szokásainak elvárásában az ünnep olyan történelmi köldökzsinórrá válik, amely eltéphetetlen. Az odatartozás és kötődés ezernyi szálával, sejtmemóriánkba rögzülő nemzedéki összetartó erőt képvisel, ez az otthon és haza szeretetének is az alapja. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – mondja Tamási Áron. Az otthonosság már-már a boldogság érzetét adja.

– A karácsonyi külsőségek egy része kifejezetten a gyermekeknek szól. Hogyan azonosulhatnak a karácsony üzenetével azok a családok, ahol nincs gyermek, vagy – ahogy sokan fogalmaznak – „nincs kinek csinálni”?

– Az ünneplés „forgatókönyvét” a karácsony értéke határozza meg. Kinek mit jelent és mit szimbolizál. Maradhat a külsőségek hangsúlyozásának, a nagy karácsonyfa ezernyi díszének is hideg és szeretet nélküli a fénye. Ha nincs gyermek, az ünnep intimitását megadhatja a szakrális jelentőség kifejezése, az ima, az éneklés, a Biblia olvasása. A megvásárolt értékek helyét elfoglalhatja a megvásárolhatatlan értékek kultusza, az ünnep kitejesedhet. Persze a gyermekeinkkel éljük át igazán sok örömben az ünnepet.

– Mit jelent a gyermeki léleknek a karácsony?

– Nagyon fontos a gyermekléleknek a karácsony rendkívülisége. Mi felnőttek is lélekben az egykori gyermek énünk emlékeit álmodjuk vissza, azt az izgalomtól túlfűtött várakozást, amellyel az angyal érkezését remegve fogadtuk. Csengő szólalt meg, kigyúltak a fények és a karácsonyfát körülálló család a „Mennyből az angyalt” énekelte. Ki hogy szokta: imával, bibliaolvasással, sokféle apró szokással, de hasonlóan teszi ma is, ahogy szülei, a gyermekek is így vésik be az ünneplés rituális menetét. Sajnos a fogyasztói kultúra az ünneprontást is kitermelte. Semmi rítus, talán még karácsonyfa sincs, avagy lázas vásárlások után a nagy eszem-iszom, a túlevés és túlivás, az ajándékozás tölti ki az ünnepi est óráit. Sőt létezik olyan ünneprontás is, amikor nem ünneplünk, hanem pihenés vágyával elutazunk wellness-kúrára, és tagadjuk a dőzsölés örömeit, a magányos pihenéssel helyettesítve a közösségi együttlét élményeit.

– Ha már a dőzsölés szóba került: létezik ünnep étkezés, ételek nélkül? Vagy fordítsuk meg: milyen lenne egy ünnep különleges ételek, közös fogyasztás hiányában?

– Minden ünnepen elegyül a konkrét jelentés a szimbolikussal. A közös vacsora fizikai része megidézi Jézus Krisztus és tanítványai vacsoráját, de kifejezi azt is, ami az étkezés fizikai öröme, sőt szociális gyönyöre. Együtt enni az „egymást szeretni” jelentését sugallja, hiszen az ember azt eteti, akit szeret. Szeretni és etetni a lélek számára érzelmileg azonos. Ha nem volna közösségi történés, akkor nem is volna ünnep, a hétköznapok monotóniája fedné be a helyzetet. Nehéz ezt elképzelni.

– Miért fontos az ünnepi díszítés, a teríték, a sorrendiség, a csak ünnepeken, esetleg csak karácsonykor használt ünnepi étkészlet, az ilyenkor készített ételek, mint például a bejgli, a halászlé vagy a rántott hal?

– Egészen nyilvánvaló, hogy a népi-nemzeti, etnikai különbségeket az ételekben érhetjük leginkább tetten. A betlehemes játékok, a mendikáló szokások inkább hasonlítanak egymásra a keresztény világban, de az étkek „hazaiak”. Ahogyan Európában létezik karácsonyfa, másutt nem, Magyarországon a hal – mint keresztény szimbólum – elmaradhatatlan, Angliában pulykát esznek, és szinte tájjellegű ünnepi étkezési szokások is vannak, mindezek az identitás megerősítő kifejezői. Ez is összekötő erő, hiszen a honvágyban szenvedők is arról szoktak mesélni, milyen étel-ital álmaik vannak. Az ízek koragyermekkori bevésődések.

– „Néha a legegyszerűbb emlékek nyitják fel a legszebb emlékeink képzeletbeli dobozát” – írtuk korábban. Ha innen vizsgáljuk, mekkora jelentőséggel bírnak az élmények, az illatok, az ízek?

– Ez bizony így van. Ahogyan Marcel Proust a madeleine sütemény leírásában (Az eltűnt idő nyomában című művében – a szerk.) az érzékszervi csatornák mindegyikén végighalad az élmény, akképp jelenik meg mindnyájunk vizuális emlékeiben a karácsonyi asztal, a mákos és diós bejgli, az étkek látványa, illata, íze, omlós finomsága, és az ünnepi asztal a gyertyák fényeivel. Ez összességében a hiánytalan teljesség pillanatnyi csodája, amely tudatunk mélyén – talán örökre – időzik.

– Saját emlékei, élményei közül melyiket emelné ki az adventi ünnepkörből?

– Az évente ismétlődő süteménysütési estéket. Édesanyám, nagymamám és jómagam minden héten egy-egy aprósüteményfélét készítettünk el nagyobb mennyiségben. Miközben a tésztát formáztuk, énekeltük karácsonyi énekeket, és a meghitt órákban mintha az angyalok is velünk lettek volna… Csendes boldogságban voltunk együtt.

– Mi jelenti az Ön számára a legnagyobb értéket az adventi ünnepkörből, amit mindenképpen szeretne átadni gyermekeinek, unokáinak?

– Az adventi meditációkat szerettem a legjobban, és ezt tartottam fontosnak továbbadni számukra. A szellemi felkészülés, a várakozás kérdései ma is éppoly fontosak, mint egykor voltak. Készen állok-e az ünneplésre? Kit várok? Mit várok? Mire várok? Kire várok? Tudok-e türelemmel várni? Mit jelent nekem az advent? Mire van szükségem az ünnep öröméhez? Miben hiszek? Kiben hiszek? Kinek hiszek? Ki az Úr az én életemben? Mi nekem karácsonykor a legnagyobb ajándék? Ezek örök kérdések. A születő meditációs válaszok pedig a megvásárolhatatlan értékeket és ajándékokat képviselik. Szilágyi Domonkos erdélyi költő versében a karácsony így üzen nekem mindig újra és újra:

„S hogy ne a hóban, csillagokban,

ne ünnepi foszlós kalácson,

ne díszített fákon, hanem

a szívekben legyen karácsony!”

Írta: Gourmet Riporter

Fotó: Wikimedia, Pexels, Pxhere, Gourmet Riporter