Aki nem élt kint a természetben hosszú időn át, az nem tudja és nem érti… 

Hogy a kinti élet nem egyfajta lázadás a modern létforma ellen, nem menekülés az emberek elől. Amikor kiköltöztem, még ha részint menekültem is, gyökeret eresztettem a földbe, olyan mély gyökeret, hogy azt onnan kitépni sohase lehet már.

Amit kint találtam, az az Igaziság, hogy minden az, ami. A Nap süt, néha éget, az eső locsol, néha ver, a selymes tavaszi fű simogatja az ember talpát, kaszálás után ugyanaz a fű szúr és fáj, és ez mind így van rendjén. 

Az élet középpontjában az időjárás áll, mikor mit kell és abból éppen mit lehetséges csinálni, nem kedv kérdése. Az évkör és az időjárás diktálja a feladatokat, viharok faragják a tájban élő embert, testét-lelkét, figyelmét.

A kint töltött hosszú évek adták az abszolút elfogadását annak, ami van. Soha nem akarom azt csinálni már, amit éppen nem lehet. 

Végtelenül békességes létállapot ez. Évről évre jobban értem a lovaimat is. Évről évre jobban teszem a dolgom. Egyre kevesebb feszültség, egyre több elfogadás. Jelenlét.

Tudjátok, Kint minden őszinte. Nyersen őszinte. A maguktól adódó feladatok megmondják, elég vagyok-e hozzájuk, nem kertelnek, nem köntörfalaznak ám. A lovak is kíméletlenül jelzik vissza, hogyan is állok velük. Sokan zokon veszik ezt a kendőzetlen őszinteséget a természettől, megsértődnek rá, meg akarják regulázni. Ez nem lehetséges. Egyetlen dolgot lehet tenni: hagyni működni, és megtanulni tanulni abból, amit ad, vagy nem ad éppen nekünk, s elég bátornak lenni belenézni ebbe a kíméletlen tükörbe.

Itt kint nincsen színház, nincsen mellébeszélés, nincsen könnyű út. Egyszerűen csak az van, ami.

Zaka Dominika