Arany János Nagyszalontán született, 1817. március 2.  A nagy költő születésnapján a gyermekeinknek küldöm ezt a verset, hogy megértsék miért is van ennyi civakodás, veszekedés, háború ezen a földön.....

Szeretettel,

Csaba t. 

A FÜLEMILE

Hajdanában, amikor még

Így beszélt a magyar ember:

Ha per, úgymond, hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég) -

Valahol a Tiszaháton

Élt egy gazda: Pál barátom,

S Péter, annak tőszomszédja;

Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban

Összeférnek a naptárban,

Könnyü nekik ott szerényen

Megárulni egy gyékényen;

Hanem a mi Péter-Pálunk

Háza körűl mást találunk:

Zenebonát, örök patvart,

Majd felfordítják az udvart;

Rossz szomszédság: török átok,

S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,

Péter attól mindjár' tüszköl;

Ellenben a Péter tyukja

Ha kapargál

A szegény Pál

Háza falát majd kirugja;

Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,

Mely a kert alá is elhat!

Ez sem enged, az se hagyja,

S a két ház kicsínye, nagyja

Összehorgolnak keményen,

Mint kutyájok a sövényen

Innen és túl összeugat

S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,

Emberemlékezet óta

Állott egy magas diófa,

Díszeűl a Pál kertjének.

A szomszédba nyult egy ága,

Melyet Péter, minthogy róla

A dió is odahulla,

Bölcsen eltűrt, le nem vága.

Történt pedig egy vasárnap,

Hogy a fentírt fülemile

Ép' a közös galyra üle,

Azt szemelvén ki oltárnak,

Honnan Istent jókor reggel

Magasztalja szép énekkel:

Megköszönve a napot,

Melyre, im, felvirradott.

A sugárt és harmatot,

A szellőt és illatot;

A fát, melynek lombja zöld,

A fészket, hol párja költ,

Az örömet, mely teli

Szivecskéjét elteli;

Szóval, ami benne él

S mit körében lát, szemlél,

Azt a pompát, fényt és szint,

Mely dicsőség

- Semmi kétség -

Ő érte

Jött létre

Csupán ő érette mind!

Elannyira, hogy Pál gazda,

Ki gyönyörrel ott hallgatta,

Így kiáltott örömében:

"Istenem, uram

Beh szépen

Fütyöl ez az én madaram!"

"Kendé bizony az árnyéka!

Mert olyat mondok, hogy még a..."

Hangzik átal a sövényen

Egy goromba szó keményen.

"Hát kié - pattogja Pál -

Mikor az én fámra száll?"

"De az én portámon zengett:

Hogy illetné a fütty kendet!"

Pál nem hagyja: őtet uccse!

Péter ordít: ő meg úgyse!

Többrül többre, szórul szóra,

Majd szitokra, majd karóra,

Majd mogorván

Átugorván

Ölre mennek, hajba kapnak;

Örömére a szent napnak

Egymást ugyan vérbe-fagyba, -

Hanem a just mégsem hagyva.

Pál azonban bosszut forral,

És ahogy van, véres orral

Megy panaszra, bírót búsit,

S melyet a vérszenny tanúsit

A bántalmat előadja.

Jogát, úgymond, ő nem hagyja.

Inkább fölmegy a királyig

Térden csúszva: de a füttyöt,

Mely az ős diófárul jött,

Nem engedi, nem! halálig.

Nyomatékul egy tallért dob

Az igazság mérlegébe,

Mit a bíró csúsztat a jobb

Oldalon levő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni

A nagy ártatlan igazság:

Nem rest a biróhoz menni

Hogy panaszát meghallgassák.

Így s úgy történt, - elbeszéli,

Övé a fütty, ő azt véli:

Nincs vármegye,

Ki elvegye,

Nincsen törvény, nem lehet per.

Hisz azt látja Isten, ember! -

De, hogy a beszédet össze

Annál jobb rendben illessze,

Az ütlegből sokat elvesz

És a joghoz egy tallért tesz,

Mely is a birói zsebben

Bal felől, a szív iránt,

Meghuzódik a legszebben.

Felderüle a kivánt

Nap, mely a vitát eldöntse,

Hogy a fülemile-pörben

Kinek szolgál a szerencse.

Ámde a birót most cserben

Hagyja minden tudománya,

És ámbátor

Két prókátor

Minden könyvét összehányja,

S minden írást széjjeltúr is:

Ilyen ügyről,

Madárfüttyről,

Mit sem tud a corpus juris;

Mignem a biró, haraggal

Ráütvén a két zsebére

S rámutatván a két félre,

Törvényt monda e szavakkal

A szegény fülemilére:

Hallja kendtek!

Se ide nem, se oda nem

Fütyöl a madárka, hanem

(Jobb felől üt) nekem fütyöl,

(Bal felől üt) s nekem fütyöl:

Elmehetnek.

*

Milyen szép dolog, hogy már ma

Nem történik ilyes lárma,

Össze a szomszéd se zördül,

A rokonság

Csupa jóság,

Magyar ember fél a pörtül...

Nincsen osztály, nincs egyesség

Hogy szépszóval meg ne essék,

A testvérek

Összeférnek,

Felebarát

Mind jó barát:

Semmiségért megpörölni,

Vagy megenni, vagy megölni

Egymást korántsem akarja:

De hol is akadna ügyvéd

Ki a fülemile füttyét

Mai napság felvállalja!?

(1854)