Az Egyházak Világtanácsa kiáltványban kérte a háború beszüntetését. Piero Gheddo katolikus misszionárius részletesen elemzi Líbia háború előtti állapotát.

Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára 349 keresztény szervezet nevében kiadott egy ökumenikus kiáltványt, hogy Líbiában hallgassanak el a fegyverek és kezdődjenek meg a tárgyalások az átmeneti kormány felállítására: „ez az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a jelenleg zajló vérfürdőnek, és valóban megvédjük a líbiai nép érdekeit és biztonságát”. A L’Osservatore Romano, a Vatikán félhivatalos napilapja is közzétette a kiáltványt, május 6-i számában.

Tripoli érseke is szüntelen arra buzdítja a politikai vezetőket, hogy vessenek véget a líbiai háborúnak és lépjenek a párbeszéd útjára. Giovanni Martinelli érsek Líbiában született olasz szülőktől, negyven éve püspök. Ismeri az ország helyzetét, de hiába hallatja hangját. A pápa békefelhívásait követően mindig elmondja, hogy céltalannak tartja a háborút, amely csak felerősíti a konfliktusokat, a gyűlöletet, a megosztottságot.

Az Asia News hírügynökség internetes portálján Piero Gheddo, napjaink talán legtekintélyesebb katolikus misszionáriusa fejtette ki véleményét a háborúról.

Hangsúlyozza, hogy Líbia nem olyan, mint Tunézia vagy Egyiptom: nem egységes állam, nem egy modern társadalom. Az ottomán birodalom óta két tartományra tagolódik, Tripoli és Cyrene központtal, törzsekből, családi klánokból, iszlám testvériségekből áll össze. A Nyugat ebben a háborúban az egyik tartomány mellé állt, nem pedig a párbeszéd és a közös kormány megalakítása mellé, és ezzel a gerillaharcok, bosszúhadjáratok, terrorista csekedetek végtelen láncát indította el.

Kadhafi egyértelműen diktátor, ám Gheddo atya azt is elmondja: ő volt az iszlám világban az, aki legerőteljesebben indította el népét a modern világ felé. A kilencvenes évektől kezdve arra használta fel végtelen olajkészleteit, hogy iskolákat, kórházakat, egyetemeket hozzon létre, orvosi ellátást biztosítson a falvakban, utakat építsen a sivatagban, olcsó lakásokat teremtsen. Sokat tett a nők felszabadításáért, a lányokat iskolába, egyetemre küldte. A sivatagban 800–1000 méterről hozatott fel vizet, két földalatti csatornát építtetett (8-900 kilométer hosszan). Líbiában ma mindenkinek jut víz. Kadhafi Gheddo szerint is diktátor, akit meg kell állítani. Ám amikor a nyugat Hitlerhez hasonlítja, és azt mondja, mindenáron el kell pusztítani, akkor gyűlöletet kelt azok ellen is, akik az ő oldalán állnak.

Igaz, hogy Kadhafi nem biztosított politikai és sajtószabadságot. Azonban taníttatni kezdte a líbiai népet, és ellenőrzés alatt tartotta a mecseteket, a Koránon alapuló iskolákat, az imámokat, az iszlám szervezeteket, amelyek sok más iszlám államban teljesen kívül esnek a politika hatalmi körén, és nyugatellenes ideológiákat terjesztenek. Líbiában ez nem így van. Tripoliban működik az iszlám tudósainak bizottsága, amely irányítja a vallásos nevelést, minden péntekre előkészíti  az anyagot. A helyi imám csak ezt olvashatja fel. Ha nem ezt teszi, új imámot tesznek a helyére.

1986-ban Kadhafi arra kérte II. János Pál pápát, hogy küldjön szerzetesnővéreket ápolónak a kórházaiba. A pápa küldött is majdnem száz nővért. Ma Líbiában a sok katolikus orvoson kívül körölbelül nyolcvan szerzetesnővér dolgozik, és tízezer, nagyrészt fülöp-szigeteki ápolónő. Martinelli érsek is hangsúlyozta, hogy ezek az nők a kedvességükkel, hozzáértésükkel fokozatosan megváltoztatják a nép véleményét a kereszténységről. Líbia eddig egyike volt annak a kisszámú iszlám országnak, ahol a keresztények teljesen szabadon élhettek, kivéve természetesen azt, hogy nem téríthettek át muzulmánokat a keresztény hitre.

Jegyzete végén Gheddo felteszi a kérdést: kinek áll hát érdekében ez a háború?

Magyar Kurír
(tzs)