Október 27-én XVI. Benedek részt vesz Assisiben azon a világtalálkozón, amelynek témája: „Eszmélődés, párbeszéd és ima a világ békéjéért és az igazságosságért”. E találkozóról cikket írt William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, az Osservatore Romano július 6-i számában ezzel a címmel:„A béke indokai és az egyetlen Logosz”.
A harmadik évezred egyháza figyel a vallási tapasztalatok különféle megnyilatkozásaira. Most, amikor terjed az ateizmus és az agnoszticizmus, segíteni kell az embereket, hogy megőrizzék vagy tudatosítsák alapvető kapcsolatukat eredetükkel, Istennel, és így elősegítsék a béke és az igazságosság megvalósulását – szögezi le a bíboros cikke elején. Utal II. János Pál Redemptoris missio kezdetű enciklikájára: néhány évvel az Assisiben megtartott 1986-os találkozó után, ezt tanította: „A Szentlélek különleges módon az Egyházban és tagjaiban nyilatkozik meg; mégis jelenléte és működése egyetemes, nem korlátozza tér és idő”. Hivatkozva a II. vatikáni zsinatra, Wojtyla pápa emlékeztetett rá, hogy a Szentlélek minmden ember szívében az „Ige magvai” révén működik, a vallási kezdeményezésekben, az igazság, a jó, az Isten felé törekvő emberi erőfeszítésekben, amelyeket „megérlel” Krisztusban. Ugyanebben az enciklikában újra hangoztatja, hogy sürgetően szükséges Jézus örömhírének hirdetése, amelyet, sajnos, akadályoz a szélesen terjedő közömbösség a keresztények között is, amelynek gyökere gyakran az a vallási relativizmusból eredő helytelen teológiai nézet, hogy egyik vallás annyit ér, mint a másik.
Levada bíboros megállapítja: Joseph Ratzinger teológiai és lelkipásztori reflexiója is ebbe az irányba mutat. Már 1964-ben egy tanulmányában kifejezte azt a szándékát, hogy pontosabban meghatározza a keresztény álláspontot a vallások történetével szemben, és teológiailag konkrétan körülírja a kereszténység egyedülálló és abszolút jellegét. Joseph Ratzinger aztán a Hittani Kongregáció élén jobban kifejtette ezt a témát a 2000. augusztus 6-án megjelent Dominus Jesus kezdetű nyilatkozatban.
A zsinat tanítására hivatkozva a dokumentum hangsúlyozza, hogy Krisztus üdvözítő művét Testében, az Egyházban folytatja; a Megtestesült Ige az egyetlen közvetítő minden ember számára, továbbá, hogy egyedül a Szentlélek, akit az Atya az Egyháznak, „az üdvösség szentségének” ad, működik keresztényekben és nem keresztényekben. A zsinat azonban kijelentette: „A katolikus Egyház semmit sem vet el abból, ami a vallásokban igaz és szent”, olvassuk a nem keresztény vallásokról szóló nyilatkozatban (Nostra aetate, 2). A missziós tevékenységről szóló határozatban pedig (Ad gentes, 9): Krisztus az üdvösség szerzője; „bárhol, bármilyen igazság vagy kegyelem van jelen Isten titokzatos jelenléteként, megszabadítja a nemzeteket a rossztól, visszaadja őket alkotójuknak, Krisztusnak, aki lerontja a Sátán uralmát.”
A vallások második Assisiben tartott találkozóján, 2002 januárjában Joseph Ratzinger újra kitért a témára, minthogy sokan felvetették a kérdést: Vajon lehet ezt tenni? A találkozó nem kelti azt a látszatot, hogy közösség van, pedig ez illúzió! Nem kedvez a vallási relativizmusnak? Ezek a kérdések nem veszítettek időszerűségükből, állapítja meg Levada bíboros. És felveti a másik kérdést: Ha Ratzinger bíboros ennyire óvott attól, hogy félreértsék elődje gesztusát, ő maga, XVI. Benedek miért tartja fontosnak, hogy októberben részt vegyen Assisiben a békéért és az igazságosságért rendezett újabb találkozón?
Hogy válaszoljon e kérdésre, Levada bíboros Ratzinger bíboros különböző megnyilatkozásait idézi. (Itt csak a lényeget ismertetjük a hosszú elemzésből.)
A 2002-ben Assisiben rendezett találkozóra reflektálva egy cikkében („30Giorni”, 2002, 1) Ratzinger bíboros felidézte az idős és beteg II. János Pál alakját, aki vonaton elzarándokolt Assisibe, hogy keresztényekkel és nem keresztény vallások képviselőivel imádkozzék a békéért és a kiengesztelődésért. A vallás segít a békés világ építésében. Mi keresztények főleg Istenhez imádkozunk, és hagyjuk, hogy más vallásúak, hívők és nem hívők egyesüljenek velünk a világbéke és az igazságosság keresésében. És Ratzinger bíboros akkor, 2002-ben hozzáfűzte: „Ha mi keresztények elindulunk Szent Ferenc példájára a béke felé vezető úton, nem kell félnünk, hogy elveszítjük önazonosságunkat, hiszen éppen így találjuk meg.” Vagyis: nem kell elrejteni hitünket valami felületes egység kedvéért, hanem meg kell vallanunk, - ahogy II. János Pál és az ökumenikus Pátriárka tette – hogy Krisztus a mi békénk, és éppen ezért a béke útja az Egyház útja. A béke Istenének arca számunkra, keresztények számára Krisztusba vetett hitünkben lett láthatóvá. A missziós tevékenységről szóló zsinati határozat (Ad gentes, 5) írja: „Az Egyház küldetése az által valósul meg, hogy Krisztus parancsának engedelmeskedve a Szentlélek kegyelme és szeretete hatására megjelenik minden ember és nép körében, hogy élete példájával és az igehirdetéssel, a szentségekkel és a kegyelem többi eszközével mindenkit elvezessen Krisztus hitére, szabadságára és békéjére.” Mert, ahogy a Lumen gentium 3. pontja leszögezte: „Minden ember a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk.” Az Egyháznak az egész emberiség egysége kovászának kell lennie, nemcsak Isten Szava hirdetésével, hanem a keresztények Istennel való benső egysége megélt tanúságtételével. És ez a béke igazi útja.
Levada bíboros cikke utolsó bekezdésében utal az őszi találkozó témájára: „Az igazság zarándokai. A béke zarándokai.” Ez jelzi azt, hogy a békét csak az igazság szerint lehet építeni. „Az ethosz logosz nélkül megalapozatlan”, írta Ratzinger. Megtapasztalva a totalitárius ideológiákat, a pápa elborzad attól, hogy a logoszt, az értelmet (igazságot) bármilyen módon alárendeljék a praxisnak. Az értelem (igazság) gyökere végső soron Krisztus, az isteni Logosz. Éppen ezért a kereszténység képes helyreállítani a vele való egységet, részesedve egyetlen üdvözítő küldetésében. A Lumen gentium 9. pontjában olvassuk: „Isten összehívta azokat, akik hittel tekintenek Jézusra, az üdvösség szerzőjére, az egység és béke principiumára, és Egyházat alkotott belőlük, hogy ez az Egyház legyen minden ember számára ennek az üdvöt hozó egységnek a látható szakramentuma, szentsége.”
Relativizmus, közömbösség nélkül, fokozott türelemmel keresnünk kell az egységet mindenkivel, tiszteletben tartva más személyek másságát, késznek kell lenni elfogadni az egység ma lehetséges elemeit. „Nem lehetséges a béke igazság nélkül, és megfordítva”, szögezi le cikke végén ismét Ratzinger bíboros elvét William Levada, utóda a Hittani Kongregáció élén.
