A zarándoklat viszontagságairól, a Mária út üzenetéről és az útba ejtett emberek viszonyulásáról kérdezte a Hargita Népe dr. Székely János esztergombudapesti segédpüspököt, aki a Mária úton zarándokolt társaival Csíksomlyóra, Nagyboldogasszony ünnepére.

– Mi motiválta a püspök urat és zarándoktársait a Mária úton való elindulásra?

– A Mária út egy nagyszerű gondolat és egy nagy ajándék lehetne a magyar népnek. Fiatalkoromban nagy élmény volt számomra, hogy egyszer a lengyelországi Czestochowába tudtam elmenni gyalog Krakkóból. És ott, ahogy a zarándokok elmentek az egyik faluba, az emberek köszöntek nekik, kiálltak a házak elé, enni-innivalót hoztak, azt éreztem, hogy a hitnek hatalmas ereje van, ami az egész lengyel népet átjárja, és a zarándoklat olyan, mint egy megpezsdülő vérkeringés. Jó lenne, ha sok helyről az emberek elindulnának, egy szent helyre, ahol megújulnak és a hitük, lelkesedésük újraéled.

Én úgy érzem, hogy nekünk, magyaroknak is szükségünk lenne egyrészt lelki újjászületésre, önmagunkra találásra. A Mária út Istenhez vezet, tehát összekapcsol vele, de ugyanakkor elvezet minket egymáshoz is, a nemzet „testrészeit” összeköti. Ahogy átmegyünk az egyes falvakon és átéljük a testvériséget, az örömteli fogadtatást, megtapasztaljuk azt a rengeteg kincset, amit Erdély hordoz magában. Mindig töltekezni lehet az itteniek becsületességéből, kedvességéből, hitéből. Ez a zarándoklat összeköt nemzeteket is. Különlegessége volt az utunknak, hogy két roma család is eljött velünk. Így akartuk kifejezni azt a testvériséget, ami minket ott Esztergom környékén összeköt. Én a cigánypasztorációval is megbízott püspök vagyok Magyarországon, és több ilyen csoportunk is van, ahol cigányok és magyarok próbálunk együtt a közös ügyeinkért tenni.

– Járt már korábban Erdélyben, Csíksomlyón?

– Sokszor voltam. Legelőször gimnazistaként, 1981-ben jártam itt, amikor még elég érdekes viszonyok voltak. A vonaton is az ember félve jött át, a magyar határátkelőnél, mivel nagyon szigorúan ellenőrizték, hogy mit hozunk magunkkal. És hoztunk tiltott dolgokat, többek között Bibliát is, ami itt egy óriási kincs volt. Volt egy olyan utunk is Nagyváradtól Brassóig, amikor nem volt igazából megszervezve, hogy hol aludjunk. Ez sehol nem okozott gondot, hiszen 5-10 perc alatt a falvakban mindig megszervezték, hogy legyen szállásunk, holott akkoriban még tilos volt magyarországiakat vendégül látni. Ez egy nagy lelki élmény volt számomra. Papként pedig többször jöttem csoportokkal, autóbusszal és egyszer-kétszer voltam kirándulni a Retyezátban is. Ilyen hosszú gyalogos zarándoklaton azonban még soha életemben nem vettem részt.

– Miért éppen a megbékélés jegyében hirdette meg ezt a zarándoklatot?

- A zarándoklatunk célja egyrészt a magyar nép lelki megújulásának a segítése. Úgy érezzük, hogy a magyar nép Istentől és a fontos értékektől egy kicsit eltávolodott. Talán nem is ateista lett, hanem kimarad az életéből az ima. Ezt nagyon jó lenne visszahozni. Így a Mária út és a zarándoklat legfőbb célja az Istenhez való visszatalálás, ezt próbáljuk üzenni azoknak is, akik láttak minket. Segít bennünket is az útnak a nehézsége abban, ahogy testileg az ember megpróbálódik és erősödik. A megbékélés pedig egy kapcsolódó ajándék. Az út pedig összeköt. Továbbá úgy gondolom, hogy ebben a régióban rengeteg seb van, amit sokkal inkább külső erők okoztak. A román és magyar kapcsolatok, a szászok sorsa, cigányok és magyarok közti viszonyok mind olyan sebek, amire lehet hidat építeni.

–Milyen megpróbáltatások keresztezték a zarándoklatot, és milyen pozitív élményeket kaptak?

– Az első napok azoknak az embereknek, akik soha ilyen hosszabb utat nem tettek meg, nagyon fárasztók voltak. A zarándoklaton részt vevő három gyereknek nagyon nehéz volt lelkileg és fizikailag az első két nap, igazi kihívás volt átlendülniük a megpróbáltatáson, hogy megyünk hegyen-völgyön, esőben, napsütésben. Furcsa élmény volt, amikor egy román faluba leereszkedve egy asszony nagyon hangosan elkezdett kiabálni, hogy mit keresünk ott, és kértünk- e engedélyt, hogy a falujukba bejöjjünk. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy sok itteni embertől kaptunk szimpátiát, szeretet. Az egyik legszebb élményünk egy kis faluban ért, ahol egy család kijött a házuk elé és megállított minket, beszédbe elegyedtünk és közben rengeteg süteményt hoztak. Kiderült, hogy az unokákhoz készültek Kolozsvárra, és nekik sütötték, de úgy megörültek nekünk, hogy mind nekünk adták. Sok jó élményünk volt, a falvakban köszöntek, integettek, alapvetően azt éreztük, hogy a falvakba örömet tudunk vinni.

– Mi lenne a zarándoklat és a Mária út üzenete az itteniek számára?

– Elsősorban, hogy minél többen vállalkozzanak erre a zarándoklatra. Tegyünk meg mindent, hogy ne lepje be a fű a zarándokutakat, se azokat, amik Istenhez, se azokat, amik egymáshoz visznek. Remélem, hogy egyszer lehet olyan ez az út is, mint más nagy zarándokutak. A Mária út egy esély arra, hogy idehozzunk másokat, s azt a lelki kincset, amit nagyon sok kín között a székely nép magából megőrzött, oda tudnánk adni a világnak.

Tamás Attila
Hargita Népe